Vállalati Tanfolyam - Alapozás

Rufus keze megszorult a nő torka körül, ahogyan az ajtó kivágódott. Mégis ki mert így berontani, miközben éppen elfoglalt volt?! Az alelnök - három teljes hónapja, mióta betöltötte a tizennegyedik születésnapját - a fogait kivillantva pillantott a belépőre.

- Mit akarsz?!

Tsenget kevés dolog tudta meglepni. A meglepődés, mint olyan, nem is számított egészséges szokásnak, ha az ember történetesen Turk volt, a Shinra elit ügynöke. De a látvány, ami az ifjú alelnök irodájának előterében köszöntötte, nos, enyhén szólva is mellbe vágta. A fiatal helyettesítő titkárnő az íróasztalának szorítva pihegett, könnyes szemekkel, kétségbeesetten igyekezve lefeszegetni Rufus meglepően erős kezeit a torkáról és a derekáról. Tseng pislogott kettőt, és enyhén meghajolt. - Bocsásson meg, uram, de elhoztam a következő heti beosztását az édesapjától. Sürgősen át kellene néznie, és fixálni az időpontokat.

Rufus megvetően rápillantott a nőre, majd vissza a testőrére. Több időt nem vesztegetve elengedte a titkárnőt, és elvette a beosztást. Gálaest, megnyitó, gálaest... Úgy tűnt, az öreg Shinra elnöknek nem volt elég a tökéletesen teljesítő Sephiroth parancsnok, de a fiát is mutogatnia kellett, hogy a vállalat PRjával minden rendben menjen.

- Ezeken nincs mit fixálni, Tseng - morogta az orra alatt.

- Egyeztetnie kell a vállalati ülésekkel, tárgyalásokkal, és a saját munkájával is, uram - mondta a Turk. - Előfordulhat, hogy egyéb feladatai miatt nem tud valamelyik rendezvényen megjelenni, vagy egy különösen fontos esemény miatt át kell szerveznie a munkáját. Menjünk be az irodájába, és nézzük át a papírokat.

Rufus megint végigfutott a papíron, majd a kétszárnyú, bőrrel bevont ajtóhoz ment. Magától értetődőnek vette, hogy Tseng követi, bár valójában nem a testőr feladata lett volna összeegyeztetni a különböző elfoglaltságait, hanem a halálsápadtan egy sarokba húzódott titkárnőnek.

Rufus letelepedett a foteljébe és néha az asztalon figyelő, már így is sűrűn teleírt naptárra pislogott.

Tseng egy pillanatra hátramaradt és kedvesen rámosolygott a rémült lányra. - Igyál egy kávét - javasolta szavak nélkül, csak pár mozdulattal. - No, menj már.

A lány hálásan visszamosolygott, és elsietett. Tseng bezárta maga mögött az ajtót, és lopva ráfordította a kulcsot is. Aztán odasétált a széles íróasztalhoz, és megigazította a nyakkendőjét. - Uram, ha szabad megkérdeznem, mi volt a szándéka Ruby kisasszonnyal?

Rufus felpillantott, majd pengevékonyan elmosolyodott. Néha gyakorolta a tükör előtt, hogy mi volt az a mozdulat, ami még nem számított grimasznak.

- Semmi közöd hozzá - mondta. Elvégre, ha nem volt egyértelmű, akkor nem volt az, és Rufus nem akarta megtárgyalni a Turkkel, hogy szüksége lenne pár percre, de inkább negyedórára a fürdőszoba magányában.

- Uram, kötelességem emlékeztetni önt, hogy a nem kívánt szexuális aktus elkövetése bűncselekmény, és rendszerint halálos ítéletet von maga után. - Tsenget nem lehetett egykönnyen megfélemlíteni, pláne nem egy taknyos kölyöknek, akárki fia volt is. Habár, a testőr gerincén végigfutott egy enyhe bizsergés - a fiú már most is jól nézett ki, és ha egyszer felnő, ettől a mosolytól egész Midgar rettegni fog. Talán még a Turkök is.

Rufus vállat vont, és visszafordult a két beosztáshoz.

- Tudtommal a jog szerint az emberek megölése, megöletése, megverése, zsarolása, és más hasonló üzleti fogások is törvénytelennek számítanak. Hogyan tudok egyszerre a Midgari Múzeum megnyitóján és a talkshowban is jelen lenni?

- Javaslom, hogy mondja le a televíziós szereplését, uram. A riporterek nagyon dörzsölt népség és a vállalat jó hírének nem kedvezne, ha sarokba szorítanák önt.

Rufus szeme megvillant és ránézett a testőrére. Néha eszébe ötlött, hogy a másik férfi könnyedén kitörhetné a nyakát, de kiskora óta tudta, hogy a Turk az ő személyes, elit csapata, akik az apja helyett megvédik majd. 

- Nem tudnak sarokba szorítani. Vagy történt valami, amit ők tudnak de Shinra elnök nem közölt velem?

- Nem kell ahhoz történnie semminek, hogy a riporterekből kibújjon a fenevad, uram. Könnyedén megalázhatják, vagy más kellemetlen helyzetbe hozhatják önt. - Tseng arca meg sem rezdült. - Ennek elkerüléséhez szükség van egy bizonyos rutinra, ami az évek alatt, több kisebb interjú és a közszereplések nyomán majd kifejlődik. Addig nem lenne szerencsés nagyobb tömegek előtt szerepelnie.

Rufusban, bár felhorgadt a dac - eddig még senkinek sem sikerült sarokba szorítani! - átgondolta a testőre szavait.

- Rendben - bólintott végül rá, és kicsit helyezkedett a széken. Igazán szeretett volna egy kis magányt, hogy kicsit kényelmesebben legyen, de még nem lehetett. Végignézte a beosztásokat és a naptárját megint, majd letette papírt. - Nem látom, hogy bármi más közszereplés ütközne egymással, és az egyéb feladataimnak nincs kötött ideje.

A megadás apróság volt csupán, de Tseng jobban érezte magát tőle. Úgy látszik, a gyereknek megvan a magához való esze. Dicséretes. - Nos akkor minden rendben, uram. A végleges beosztást írásban is rögzíteni kell, de ez ráér holnapig. Majd átküldi az édesapjának. Most, felteszem, szeretne egyedül maradni egy ideig, így nem is zavarom tovább. - Az ügynök megengedett magának egy félmosolyt. - Egyetlen dolgot szeretnék öntől kérni. A jövőben tartózkodjon a titkárnők, és egyéb nőnemű alkalmazottak molesztálásától.

Rufus arca belefagyott a szolid mosolyba, ami a folyamatos fotózások óta szinte a természetes arckifejezése lett, bármit is érzett.

- Mi közöd ehhez, Tseng? - kérdezte dühösen. - És miből veszed, hogy molesztálás volt, és az a ribanc nem kérte egy perccel azelőtt, hogy beléptél?!

Az a mondás a szappanbuborékról és az ember kellemes illúzióiról hirtelen roppant találónak tűnt. - Miss Ruby halálsápadtan, könnyekkel a szemében igyekezett szabadulni a szorításából, uram. Történetesen tudomásom van róla, hogy a hölgy jegyben jár. Valamint, minden tisztelettel, uram, ön alighogy elmúlt tizennégy éves. Ruby kisasszony egy hónap múlva tölti be a húszat.

- És? - kérdezett vissza Rufus. Most már kezdett tényleg dühös lenni, de igyekezett nem felemelni a hangját. Elvégre az soha nem jó, ha az alkalmazottak kiabálni hallják, mert a végén még az elnök fülébe jutna...

- Ha nem akarta volna, akkor nem nyomja az arcomba a melleit minden alkalommal, amikor lehajol előttem, és nem olyan szoknyát vesz fel, amiből alul-felül kilátszik a tangája!

Az ügynök komoly késztetést érzett, hogy megjegyezze, az említett jelenség oka valószínűleg az lehet, hogy Rufus mindössze százötvenöt centi magas - egyelőre. Természetesen türtőztette magát. - Uram, mindegy, hogy Ruby kisasszony mit visel. Ön felelős állásban van immár három hónapja. Meg kell tanulnia uralkodnia a vágyain és ösztönein. Miss Scarlet nap mint nap ilyen hiányos öltözékben közlekedik a folyosókon, talán őt is szeretné horogra keríteni?

- Nem vagyok hülye! - rázta meg a fejét Rufus kissé sértetten. - Scarlet veszélyes. Őt maximum az elnök ágyába kívánnám, hátha - a fiú elharapta a mondatot. Elvégre nem volt elfogadható, hogy az apja halálát vágyja, legalábbis nyíltan nem. - Mégis, mire akarsz kilyukadni Tseng?

- Egyszerű, uram. Ne háborgassa a hölgyeket, ennyi. És tudom, hogy egy ideje rendszeresen eljár a lőtérre, de azért ne feledje el, hogy a fegyvert csak támadók ellen szabad használnia. Ön még fiatal, forróvérű, de nem szabad elveszítenie a fejét.

Rufus összeszorította a száját egy pillanatra. Nem háborgatott senkit...!

- Te csak támadók ellen használod a fegyvereidet? - kérdezett vissza végül. - Nem hiszem, hogy úgy bármit is el lehet érni, ha nem én vagyok az, aki elsőnek támad. És mint említettem, mit törődsz azzal a ribanccal, vagy bármelyik másikkal?

Tseng idegei cincogni kezdtek a feszültségtől. - A Shinra vállalat képviselőjeként a világ tökéletes viselkedést vár öntől, uram. - "Fizetnek nekem azért, hogy egy tizennégy éves taknyos előtt a sárga földig alázzam magam...?" - Tudja, hogy micsoda botrány lehetne belőle, ha Ruby eladná a sztorit a tévének, rádiónak, a Midgar Timesnak?

Rufus fogai ezúttal megcsikordultak.

- Ha megpróbálná, előbb lenne halott, minthogy elérné a stúdiót, és 5:1-hez, hogy te lennél a kivitelező! Mégis mit akarsz ezzel, Tseng? Ne mond, hogy apám megbízott a szüzességem őrzésével is!

Az asztal lapján hangosan csattant az ügynök két tenyere. - Annyira nem, hogy ha legközelebb elkap a kangörcs, nyisd ki a szádat, és szólj valamelyik Turknek, akik majd kerítenek egy alkalmas lányt a Honeybee Innből! De jobb lenne, ha várnál még legalább két évet, mert egy hormontúltengésben szenvedő tinédzserből szex közben csak az nem szedi ki a vállalati titkokat, aki nem akarja!

Rufus felpattant a székéből, mintha darázs csípte volna meg. A szemei szinte villámlottak, ahogyan belépett Tseng személyes terébe, azzal a magabiztossággal, ami szinte mindenkit meghátrálásra késztetett.

- Belőlem nem szedik ki a vállalat titkait, egyszer, másodszer meg Tseng, nem akarom, hogy a Turk válasszon helyettem, harmadrészt nem fogok két évet várni csak a jobb kezemmel, mint társaság!

- Semmit sem tudsz még az igazi életről és a rád leselkedő veszélyekről! Nem véletlenül a Turk feladata, hogy rád vigyázzon! És sajnálom, de itt az ideje, hogy ráébredj, a világ legnagyobb és legerősebb hatalmi tényezőjének a része és képviselője vagy, ezzel a poszttal sok kötelesség, és rengeteg felelősség jár együtt! Ha valamit elszúrsz, annak komoly következményei lehetnek!

- Tisztában vagyok vele! - csattant fel Rufus. - De nem szúrtam el semmit, nem történt semmi, továbbléphetnénk végre?!

- Nem történt semmi, mert megállítottalak - nézett le a fiúra Tseng zordul. - De elég egy rossz mozdulat, egy át nem gondolt lépés, és kész a katasztrófa.

Rufus nem hátrált meg, sőt tartotta a Turk tekintetét.

- Befejezted?

- Egyelőre - biccentett az ügynök. - Amennyiben ragaszkodik a választás jogához, uram, megoldható, hogy néhány órára biztosítsuk a Honeybeet. A kitartott szeretőket nem olyan nehéz titokban tartani, és a média amúgy is elkezdi hinteni a pletykát egy idő után.

Rufus keze ökölbe szorult.

- Nem.! Nem fogom figyelembe venni a sajtót, ha megszólítok egy helyes lányt. Nem fogok csak a Honeybeeben randizni amíg Shinra elnök külön utasításba nem adja a dolgot, addig ebben nem korlátozhat így!

Tseng felsóhajtott. - Akkor talán uram, ezt közölje vele is. De javaslom, hogy előtte egyeztessen az ő titkárnőjével. Az édesapja roppant elfoglalt ember. - A srácnak valahol persze igaza volt, de... Az élet nem habostorta. Különösen a Shinra alelnökének. A wutai valahol sajnálta Rufust, de őt is kötötték a szabályok. Veld félelmetesebb volt, mint a srác. Sokkal.

Rufus lehajtotta a fejét, ahogyan a körme a tenyerébe vágott. El tudta képzelni, hogy hogyan folytatódna le egy ilyen beszélgetés. - Ez alapján azt is javasolhattad volna, hogy randizzam Sephiroth parancsnokkal!

Tsengből a következő pillanatban kibukott a jóízű nevetés.

Rufus dühe egy új célpontot talált, aki véletlenül éppen ott állt előtte. Az alelnök nem gondolkodott a tette lehetséges következményein, még túl fiatal volt és a vére túl heves, így szinte meglepetten konstatálta, hogy a jobbja Tseng gyomorszájába talált. Egy pillanatig gondolkodott a lehetséges további mozdulatokon, de ez éppen egy pillanattal volt több, mint ami egészséges volt, ha az ember egy Turköt próbált megütni.

Tsenget ma már másodszorra lepte meg valami. "Öregszem" - gondolta az ügynök mélán, miközben akkurátusan összecsuklott. A gyomrát markolva lihegett pár másodpercig, aztán sikerült pár szót kinyögnie. - Sz-szép ütés volt, uram...

Rufus szinte meg sem hallotta az oly' ritka dicséretet. Baljával Tseng gallérját kapta el, hogy a férfi nehogy kikerüljön az ütései távolságából, még egyszer meglendítette az öklét. Ha az edzőteremben lett volna, bokszzsákot használ, bár az kevésszer nevetett még rajta.

- Menj a francba! - szipogta, ahogyan a düh elszállt és ott maradt a helyén a kétségbeesés.

A kutyafáját. A gyerek tudott ütni, azt meg kellett hagyni. Tseng kirázta a csillagokat a látóteréből, és a sarkára ült, készen rá, hogy a következő ütést megfékezze. A másik kezével megtapogatta az állát. Jujj. Az ügynök feszülten pislogott az ifjú alelnökre, várva a többi csapást.

Rufus azonban a saját arcát takarta el a jobbjával. Egy-két bütyke piszkosul lüktetett a csonttal való találkozás után, de nem törődött vele. Inkább az érzelmeit próbálta kordába tartani, mert tudta, hogy ha ez kitudódna, abból tényleges katasztrófa lenne. A fiú nem sírt, de közel volt hozzá. Nyelt egyet.

- Menj el, Tseng - mondta, és a hangja alig-alig remegett.

- Uram - Tseng tisztázni akarta a dolgot. - Nem önön nevettem. Soha nem tennék ilyet.

- Persze - bólintott Rufus a tenyerébe, oda sem figyelve. Egyedül akart maradni, és sajnálni magát. - Menj el.

- Ha valóban ezt akarja, uram - tápászkodott fel a Turk lassan. Rufus most olyan szánalmasan festett, tényleg olyan volt, mint egy tizennégy éves gyerek. Csakhogy ez a gyerek nem lehetett gyerek többé. Tsengnek nyelnie kellett egyet. Odament az ajtóhoz, kinyitotta, és a kilincsre tette a kezét. - Uram - mondta halkan - Kérem, ne feledje, hogy a Turkökben a legmesszemenőbbekig megbízhat. Ha valami gond van, ha netán bármiben segítségre szorul... Ne habozzon hívni minket. Akármelyikünket.

- Igyekszem emlékezni rá - mondta Rufus, lehajtott fejjel.

Tseng maga is meglepődött azon, hogy mennyire elszomorítja a srác nyomorúsága. Nem így kellett volna ennek lennie. Hirtelen azonban az eszébe villant valami, és saját tanácsának fittyet hányva megpördült. - Uram, ha esetleg a Turkök közül valamelyik szimpatikus önnek, őket viszont nyugodtan molesztálhatja. - Igen, ez a mondat _ valóban_ nem volt átgondolva...

- MI? - Rufus meglepetten nézett fel Tsengre. Újragondolva a mondatot sem látta sok értelmét, és magyarázatot várva nézett az ügynökre.

Tseng egy pillanatra lehunyta a szemét, és gyorsan elmondta magát mindennek, előbb az általánosan használt nyelven, majd wutanul is. - Úgy értettem, tudom, hogy nem nagy a választék, de ha valamelyik Turk felkelti az érdeklődését, uram, akkor nyugodtan mondja meg. A szolgálatainkba bizonyos szinten ez is beletartozik.

- De... - Rufus becsukta a száját. Kevésszer akadt el a szava, de most megesett vele. - Tseng a... A Turkök többsége férfi. És kétlem, hogy akarnának tőlem bármit.

Tseng lassan elmosolyodott. - Uram, a szex nem csak két különböző nemű ember között működik. Meglepődne, ha tudná... - Hopsz. - Iigen, nos, nem, a helyzet az, hogy az ember a vágyai kielégítéséhez nem kell feltétlenül egy hölgyet keressen. A régi időkben az én hazámban ez nem volt szokatlan dolog, sőt, a harcosok a legjobb barátaikkal gyakorta keveredtek intimebb szituációkba. A szex ősidők óta egy különleges rítus, amely egyben egyfajta birtokviszonyt is jelképez, így például a hűség, az odaadás egyik szimbóluma volt. - Nem, Tsengnek NEM állt szándékában hozzátenni, hogy hogyan is működtek a Turkök beavatási szertartásai. Semmi esetre sem. Most még.

- É-értem. - Rufus leengedte a kezét, majd felszisszent, ahogyan az véletlenül hozzáért az asztal lapjához. Közelebb lépett a testőrhöz, de az előző magabiztosságának csak töredékével. - Tseng... Szóval legjobb barátok is? És mi a helyzet a főnök-beosztottak között? Vagy az is abba a hatalmas 'ne molesztáld, mert ha túl hangosan sikít, a sajtó meghallja' kategóriába tartozik?

Tseng most már tényleg mosolygott. Közelebb lépett, és könnyedén megérintette a fiú vállát. - Üljön le uram, mesélek. Először is, az egyszerű beosztottak valóban sikítanak, de egy Turk általában a lőtt sebet is szisszenés nélkül tűri. Sikítani egyikünk se fog.

Rufus felpillantott a testőrére és halványan visszamosolygott. Letelepedett a székébe, és kíváncsi szemekkel nézte Tsenget. A kíváncsiság mellé azonban lassan belopódzott valami más is, ahogyan Rufus hirtelen felismerte, hogy a wutai férfi bizony egzotikusan jóképű. Ráadásul vakon bízott benne, ami nem volt egy utolsó szempont.

- Mesélj!

Tseng nekitámaszkodott az asztalnak, és megdörzsölte a gyomrát. A fájdalom múlóban volt, és az ifjú Shinra lelkesedése üdítően hatott a sok pimaszkodás után. - Fáj a keze, uram? - kérdezte az ügynök, és kinyúlt a baljával. - És pontosan mire kíváncsi? Információ, fikció, bármi egyéb?

- Ah, igen... - mondta Rufus és rápillantott a kézfejére. Meg kéne gyógyítania, még mielőtt belemerülnek ebbe az érdekesnek ígérkező témába. - És természetesen minden érdekel.

A Turk a belső zsebébe nyúlt, és előhalászott egy gyógyító matériát. A zöldes fény érintése hamar helyrehozta a sérülést. A kis golyó visszakerült a helyére, Tseng pedig belekezdett. - Nos, valamikor régen Wutaiban - úgy beszélik - élt két harcos. Az egyik erős volt, széles vállú, igazán férfias jelenség, a másik pedig karcsú, gyönyörű szép, de nem kevésbé halálos. Ez a két harcos életre-halálra összebarátkozott, és végül a férfiasabbik harcos feleségül kérte a másikat, mivel semmi kétsége nem volt afelől, hogy egy ilyen csodálatos teremtés csakis nő lehet. Ekkor azonban kiderült, hogy bizony a másik harcos is férfi. Ez azonban, mivel igazán szerették és tisztelték egymást, nem állt az útjukba. Együtt maradtak, és egymás oldalán harcoltak, míg az istenek maguk mellé nem vették mindkettőjüket.

Rufus egy hálás mosollyal húzta vissza a kezét. Amikor Tseng szünetet tartott, az alelnök feltette a kérdést, amit fontosnak ítélt.

- És mit szólt az összes többi wutai? Mit szólnak most erre? - Hiszen, mit számít ki mit csinál, amíg a média nem kelti rosszhírét?

- Wutai elismerte, hogy a dolog működik, és lássuk be, a csatatéren, ahol lányoknak nyoma sincs, az ember vagy maga veszi kézbe a dolgokat, vagy megkér valakit, akiben igazán bízik. Régen gyakran előfordult, hogy az uralkodó, vagy hadvezér úgy fogadta végleg bizalmába a kiszemelt katonákat, vagy nemeseket, hogy lefeküdt velük. Ez egyfajta biztosíték is volt, mert a szex tendál arra, hogy mély nyomokat hagyjon az emberben. Nem könnyű kezet emelni arra, akivel az ember eltöltött jó pár mámoros órát. Amikor viszont Wutai felvette a kapcsolatot a többi kontinenssel, ez a szokás elkezdett háttérbe szorulni. Más vidékeken az azonos neműek közötti kapcsolat nem volt elfogadott - bár létezett -, mivel nem származhatott belőle utód. Az egyik kivétel Costa del Sol, ahol az emberek elég könnyen veszik az életet ahhoz, hogy kísérletezzenek, és ragaszkodjanak az olyan szokásokhoz, amelyek örömet okoznak.

- Értem - bólintott Rufus és felkelt a székéből. - Szóval ha jól értettem a lehetőségeimet, akkor vagy ti kiválasztotok valami kurvát, vagy pedig valamelyikőtöket én; de mivel Costa del Sol-i nincs a Turkök között, és te vagy az egyetlen wutai, a két hely, ahol elfogadják ezt a dolgot, maradsz te, aki talán nem viccnek fogná fel. - Rufus lehunyta a szemét, amíg mély levegőt vett. - Tetszel nekem.

Tseng NEM említette meg az új fiút, bizonyos Rude-ot. - Én, nos, köszönöm, uram. Ez igazán hízelgő. De higgye el, a többiek sem feltételeznék egy percig sem, hogy ön nem gondolja komolyan a dolgot...

Rufus egy aprót bólintott. - Az jó. De te... - Rufus egy vállvonással fejezte be a mondatot. Igazából nem akarta elismételni a szavait, inkább közelebb lépett Tsenghez, hogy a lábaik összeértek. - Te.

Volt valami a srác hangjában, amitől Tsengnek bizseregni kezdett a gerince, méghozzá a lehető legkellemesebb módon. "Az Ősök haragjára, hiszen... Rufus még fiatal, annyira fiatal..." De valahogy ez nem számított. Talán a Turk kötelességtudat tette a főnökkel szemben. Talán azok a tiszta fénnyel csillogó, tengermély égszínkék szemek. - Uram.

Rufus lábujjhegyre állt, és belemarkolt Tseng gallérjába, hogy lehúzza a túl magas testőr fejét. Igazából nem tudta, hogy helyes-e, amit csinál, és egyáltalán jól csinálja-e; csókot eddig még csak látott, de sohasem adott vagy kapott.

Tsengnek vihogni lett volna kedve, de csak a jókedvtől. Melegen a fiúra mosolygott az első, ügyetlen próbálkozás után, és közelebb hajolt. - Először érd el, hogy kinyissam a számat, és utána a nyelveddel keresd meg az enyémet - suttogta egy árnyalatnyi cinkossággal a hangjában. - Utána már nagyon jó lesz.

Rufus megpróbálta újra a csókot; ezúttal több sikerrel. Végignyalta Tseng száját, és amikor a testőr kinyitotta az ajkait, akkor tágra nyílt szemekkel dugta előrébb a nyelvét. Az egész dolog új volt neki, és valahol az agya mélyén észlelte, hogy a másik szája leginkább... nyálas.

Az ügynök a bizonytalanságot a tapasztalatlanságnak tudta be, és nem aggódott. Finoman, sietség nélkül felelt a csókra, a nyelve gyakorlottan fonódott össze az ifjú alelnökével. A fiú szája édes volt, és friss; Tseng félig lehunyta a szemét, és ujjatlan bőrkesztyűbe bújtatott keze Rufus arcára rebbent, az acélos ujjak finoman megcirógatták a halovány bőrt, az áll vonalát és a szőke pihéket a tarkón.

Rufus nem analizálta tovább a csókot, ahogyan hirtelen megértette, hogy mit is élveznek ezen ennyire az emberek. Megpróbálta viszonozni Tseng nyelvének mozdulatait. Lehunyt szemmel lépett még közelebb, a gyengéd érintések sora csak olaj volt a testében égő tűzre.

Az ügynök jó stratéga volt, tudta, mikor kell ideiglenesen visszavonulni. Hátrább húzódott egy apró sóhajjal és a lehető legtiszteletteljesebb hangját vette elő. - Uram, kívánja még ezt egy ideig folytatni?

"Heh?" akarta Rufus kérdezni, de aztán erőt vett magán, és mozgásba kényszerítette az agyát.

- Ezt hogy érted pontosan? Most vagy... hosszabb távon?

- Egyelőre most - mosolygott a Turk. - A hosszabb távról még ráér gondolkodni, uram. Csupán azért bátorkodtam félbeszakítani, mert az ilyesfajta afférokat bölcsebb csukott ajtók mögött élvezni, és az ön ajtaja nyitva van. Elméletileg bárki bejöhet. Ha szeretne még... gyakorolni kicsit, akkor jobb lesz lépéseket tenni, mielőtt baj történik.

Rufus elvigyorodott. Nem kellett gondolkodnia a válaszon, inkább hátrébb lépett, és elengedte az ügynököt.

- Zárdd be az ajtót, Tseng.

A wutai biccentett, és pár gyors mozdulattal biztosította a terepet. Utána visszasétált, és egy pillanatra megállt az asztal mellett. Az ifjú Shinra egy kicsit kipirult, és ez nagyon jól állt neki. Tseng megint elmélázott, hogy micsoda világraszóló szívtipró lesz ebből a gyerekből néhány röpke év múlva.

Rufus kisimított egy kósza tincset az arcából, és várakozóan ránézett Tsengre.

- Folytatjuk, ugye? - érdeklődött egy elbűvölő mosollyal. 

- Ahogy kívánja, uram - Tseng enyhén meghajolt, majd a fél karját lazán Rufus dereka köré fonta. - Legyen határozott, uram, de sose erőszakos. Amikor megcsókol valakit, önnek kell irányítania.

- Mindig? - kérdezett vissza Rufus, ahogyan ráfogott a Turk vállára. Lehúzta magához a magasabb testőrt, és megcsókolta. A nyelve átcsúszott a fehér fogak között Tseng szájába, és elismételte az előzőleg tanult "táncot".

Tseng magában megjegyezte, hogy bizony van olyan, hogy "cetrák-áldotta tehetség". Rufus átkozottul gyorsan tanult. Az ügynök nem bírta megállni, hogy ne karolja át a karcsú derekat, és ne húzza közelebb kicsit a fiút. A csók rá is hatással volt, természetesen. Amikor az ajkaik szétváltak, a testőr vett egy mély levegőt, és válaszolt a kérdésre. - Nos, nem mindig, de eleinte. Férfiakkal mindenképpen. A szex és a csókolózás is hatalomjáték; az erősebb, a dominánsabb fél uralja a másikat. A jog, hogy önt is megcsókolhassák, kivételes ajándék, csak olyanoknak ossza, akik igazán megérdemlik. A világ határozottságot vár el öntől még az élet ilyen területein is.

Rufus lehajtotta a fejét egy pillanatra. El tudta képzelni, hogy hogyan rombolhatná le a ShinRa vállalat és a saját képét is egy-két pletyka, ami a határozatlanságról, vagy hozzá nem értésről szólna, ha nem fogadná meg Tseng szavait. Valahol igazságtalannak tartotta, hogy még az ilyen bensőséges dolgokban is oda kell figyelnie a látszatra.

- Értem - mondta végül. Még gyerekként megtanulta, hogy az élet igazságtalan, és ezen nincs ami változtatna. - Határozottan, uralva a másikat.

- De sosem túl erőszakosan - bólintott Tseng. - Az nem tesz jót az imázsnak. Ám a határozottság értékes tulajdonság, igen. - A férfi mutatóujja gyengéden végigsiklott Rufus fülén, az állán, és végül csillogó ajkain. - Még egy fontos dolog, uram. Vigyázzon a szívére.

- Hogyan...? - vonta össze Rufus a szemöldökét, miközben nagyon kicsit belemozdult a cirógatásba.

- Ne szeressen bele olyasvalakibe, aki nem érdemli meg - suttogta a wutai. - Az érzelmek olyan fegyverré válhatnak, amelyek a pengénél, golyónál is mélyebb sebeket ejthetnek. A szerelmes ember bolond, ostobaságokat tesz és mond, és ha az imádott lény csak érdekből játssza a játékot, az katasztrofális következményekkel járhat.

- Nem állt szándékomban bárkibe is beleszeretni - rázta meg a fejét Rufus. Tudta, hogy a szex és a szerelem nem függenek össze, és hogy az utóbbi sokkal nehezebben megszerezhető. És Tseng szavai végérvényesen eldöntötték a dolgot. Nem lesz szerelmes.

- Az Ősök adják, hogy képes legyen ezt az ígéretet teljesíteni - mondta Tseng őszintén. Végigsimított a szőke hajon, és kicsit a fiú nyakán is. Tulajdonképpen szeretett volna még egy csókot, de éppen az imént tanította meg Rufusnak, hogy ne hagyjon mást kezdeményezni, így várt. Egy Turk mindig tudja, hol a helye. Tseng kezdte sejteni, hogy az övé az alelnök háta mögött lesz. Mindig, minden órában, és közvetlenül mellette, amikor csak szükség lesz rá.

Rufus elkapta Tseng tekintetét, majd megfogta a vándorló kezet. Elvégre, ha a csók jutalom, akkor az érintésnek is hasonlónak kell lennie, bár persze nem olyan súllyal. Előre hajolt és a kezdeti tétovaság nélkül megcsókolta a testőrt, továbbra is figyelve a másik szemét félig lehunyt pillák alól.

A Turk halkan belenyögött a csókba, és kivételesen hagyta, hogy az örvény elsodorja. Rufus egóját remélhetőleg nem fogja vészes mértékben emelni egy kis dicséret. A sötét szemek lecsukódtak, nagyobbra nyitotta a száját, mintegy meghívásként és egy különösen forró pillanatban önkéntelenül előrébb mozdította a csípőjét. Persze ezt már ő is soknak ítélte, így elrántotta a fejét a csókból, és félrenézett. - Elnézést, uram.

Rufus lassan megnyalta az ajkait és rávigyorgott a Turkre. Hogy a mindig tökéletesen viselkedő testőr egy pillanatra elveszítette az önuralmát miatta, olyan sikerélmény volt, amit semmiért nem adott volna. Az alelnök tekintete a faliórára siklott és felsóhajtott.

- Tizenöt perc múlva ülésezik az igazgatótanács.

- Felettébb kellemetlen lenne, ha elkésne, uram - mondta Tseng, kissé remegő hangon. Kihúzta magát, és megigazította az öltönyét. - Ha más nincs, uram, akkor most mennék is.

- Persze, Tseng - bólintott Rufus. Hátrébb lépett, és elsimította az öltönyét, haját. - Ezt még, ugye, folytatjuk majd...?

- Ha kívánja, uram - hajolt meg a wutai. - Uram... Talán... illene elnézést kérnie Ruby kisasszonytól.

Rufus arcára kiült a hitetlenség. Egy Shinra amint bocsánatot kér az alkalmazottjától? Hallatlan...!

- Miért is...?

- Ettől is csak az ön tekintélye növekszik, uram. Semmi túl komoly, természetesen, csak mondjon annyit, hogy sajnálja, és hogy többet nem fog előfordulni. Ruby tényleg halálra rémült, és ha férfiasan bocsánatot kér tőle, biztosítva van a hallgatása.

Rufus megrázta a fejét. Sohasem hallott még olyant, hogy bárkinek is növekedett volna a tekintélye attól, hogy elnézést kért.

- A bocsánatkérés valahol indikálná, hogy sajnálom, ami történt. És ha halálra rémült, akkor nem hiszem, hogy bárkinek is beszélne.

- Talán nem - hagyta helyben a testőr. Jelen pillanatban nem érzett sok kedvet a fiú megneveléséhez; a mai napra éppen elég volt a tanításból. - Ez természetesen az ön döntése, uram. - A Turk mélyen meghajolt. - Akkor a holnapi viszontlátásig, uram. További kellemes napot.

- Neked is - bólintott Rufus, és nézte, ahogyan az ajtó becsukódik a testőr mögött.


~Vége~

2006-03-20