Írók: Kíra & OKami
Páros: Reeve Tuesti & Reno
Korhatár: R
Figyelmeztetés: smut
Spoiler: minimális AC spoiler
 

A város fényei
 

Reeve Tuesti felnézett az irodája ajtajában ácsorgó fiatalemberre. - Tehetek érted valamit, Reno? – Az összes Turköt jól ismerte; valamikor régen néha kénytelen volt különféle várostérképeket előkeresni nekik, ha olyan küldetést kaptak, az elmúlt három évben pedig rendszeresen beszélt velük. Az ügynökök mindvégig hűségesek maradtak Rufus Shinrához, és keményen segítettek neki újjáépíteni a vállalatot.

- Nem is tudom - mosolyodott el Reno. Beljebb lépett és nekidőlt az íróasztalnak egy látszólag hanyag mozdulattal. - Van egy szabad órád?

Reeve pislogott. - Egy óra? Hát, ha fontos, talán tudok annyit rád fordítani. Valami új küldetés? Remélem nem akartok engem is kivinni a terepre - tette hozzá mosolyogva.

- Dehogy - rázta meg a fejét Reno. A testőr vigyorgott, és végignyalta a száját. - És nem is igazi küldetés, bár végül is az elnök mondta, szóval küldetés is lehetne, heh.

- Rendben - a mérnök becsukta a tervrajzokkal teli mappát, és a kicsit arrébb várakozó szék felé intett. - Ülj le és mesélj.

Reno odahúzta a széket Reeve mellé és lovagló ülésben rátelepedett. Komoly arcot vágott, miközben figyelmesen nézte a másik férfit.

- Azt mondta, hogy... idegesítsünk.

- ... - Reeve pislogott. - TESSÉK?

Reno vigyorogni kezdett, majd halk nevetésben tört ki. Felkelt a székről, és odalépett a mérnökhöz. Két kézzel ráfogott Reeve vállaira, majd megcsókolta.

A meglepett mérnök még tiltakozni sem tudott hosszú másodpercekig. Aztán a két kezét Reno mellkasának feszítette, és megpróbálta eltolni őt magától.

Reno egy utolsó nyalintás után hagyta magát, majd fültől fülig vigyorral nézett Reeve-re.

A férfi a füle tövéig pirult, smaragdzöld szemei tágra nyíltak, és szaporán kapkodott levegő után. - Mé-mégis, mit jelentsen ez? - Megtörölte a száját a kézfejével. - Reno!

- Hogy tetszel nekem, hogy jól nézel ki...? - magyarázta Reno, mintha egy gyengeelméjűhöz beszélne. Elvégre a csók eléggé univerzális kommunikációs eszköz volt... A testőr ráfogott Reeve csuklójára, és elhúzta a kipirosodott arc elől. Közelebb hajolt, hogy megint megcsókolja Reeve-et.

- Reno! - Reeve pánikolt. Nem volt hozzászokva, hogy valaki, aki ráadásul erősebb nála, csak így rámozduljon. - Az irodában vagyunk, a Cetrák szerelmére, és, és mi van, ha én nem akarom...?

- Hát, talán tiltakozhatnál, Reeve - vigyorodott el Reno. Végignyalta a mérnök ajkait de nem csókolta meg. - De eddig nem igazán tetted, úgyhogy kétlem, hogy szívből jönne, ha most meggondolod magadat.

- Reno... - A mérnök végigsimított a homlokán. - Mit vétettem Rufusnak, hogy ideküldött?

A testőr belül összerezzent a szavakra, bár nem mutatta. Várt pár másodpercet, de semmi bíztatás nem jött.

- Semmit, uram - húzódott vissza végül. - Elküldött minket, mert dolgozni akart.

- Várjunk csak, akkor semmi hivatalos okod nem volt idejönni? - Reeve halványan elmosolyodott. Reno... tényleg azért jött, mert kellemesnek találta a társaságát...?

- Ezzel kezdtem, nem? - Reno nem tudta megállni, hogy ne forgassa a szemeit. Ráfogott Reeve állára és időt sem adva a másiknak, hogy tiltakozzon, megint megcsókolta. Somolyogva engedte el a másik száját és nyelvét pár másodperccel később.

- Nos?

- Nos mi? - kérdezett vissza a mérnök, miközben megsimogatta a szanaszét álló, vörös fürtöket. - Felteszem, konkrét terveid voltak, amikor beléptél az irodámba, hadd halljam őket.

- Semmi tiltakozás? Semmi fenyegetés? - Reno kicsit meglepett volt, de gyorsan lerázta magáról a döbbenetet és elvigyorodott. - A konkrét terv az téged, az asztalodat és engem szerepeltetett, de elég képlékeny még.

Reeve finoman eltolta magától a Turköt és felállt, hogy nekitámaszkodjon az említett bútordarabnak. - Tudod Reno, lenyűgöző az a lendület, amivel élsz. Sosem tétovázol, mindig pontosan azt teszed, amit tenni kell. Régen irigyeltelek ezért néha. - Beszéd közben a férfi Reno arcát cirógatta finoman, az ujjhegyei végigsimítottak a két hosszúkás sebhelyen a szemek alatt, és a vékony ajkakon.

- És most már miért nem irigyelsz, Reeve? - Reno belesimult a mérnök tenyerébe, majd megcsókolta a közepét. Egy szolid mosollyal konstatálta, hogy az egyáltalán nem kérges; hiába Reeve maximum a csavarhúzót és tollat forgatta, pisztolyt vagy más fegyvert nem.

Reeve halkan nevetett. - Régen nem mertem úgy élni, mint te. De valami megtanított rá, hogy érdemesebb megragadni a kínálkozó lehetőségeket. Az élet elmúlik, és én sem leszek fiatalabb.

- Öregebb se, ha így folytatod. - Reno vigyorgott, és ahogyan a mérnök gallérját gombolta, beleharapott a szakállas állba és előtűnő torokba. Nem bánta a szőrt, sőt, valahol erotikusnak találta a férfi szakállát, talán ez volt az oka, hogy Rude-dal is ilyen jól megértették egymást.

- Reno - a mérnök jólesően felsóhajtott, és hagyta, hogy a Turk lassan kibontsa a ruháiból. Közben viszonozta a gesztust, bár lényegesen kevesebb dolga volt; Reno kabátja, inge mindig félig nyitva lógott a vékony, inas testen. - Reno, mondd csak, hagynád magad?

- Nos - a testőr végignyalta a kulcscsontot -, előfordulhat. Szeretnél megkapni, mi?

- Nagyon - suttogta Reeve, és a ruhák alá csúsztatta a kezét, hogy végigsimíthasson a Turk meztelen bőrén. - Olyan régen nem voltam senkivel. - A hangja karcosabb lett a vágytól. - Engedd meg, Reno.

- Ki tud ellent állni egy ilyen szép kérésnek...? - tette fel a költői kérdést Reno. Lesimogatta az ibolyaszín wutai köpenyt és az inget Reeve válláról, majd megcsókolta az előbukkanó mellbimbókat. - Legyen.

A mérnök feljebb cibálta a fiatalabb férfit, a vörös tincseinél fogva. - Köszönöm. - Azzal, hogy a szavainak nyomatékot adjon, megcsókolta Renot, hosszan, szenvedélyesen.

A testőr megmarkolta Reeve fenekét és közelebb lépett hozzá, összedörzsölve az egész testüket.

- A bal zakózsebemben van síkosító - jegyezte meg, amikor elváltak az ajkaik. Reno légzése szapora volt, és a szíve gyorsan dobogott, délnek küldve a vére nagyját.

Reeve némi kaparászás után rálelt a kis tubusra. - A jó Turk mindig felkészül minden eshetőségre, ugye? - kacsintott Renora. - Bezárom az ajtót, biztos, ami biztos. Addig... foglald el magad.

- Hé! - tiltakozott Reno, bár túl későn. Reeve már kilépett a karjai közül. A testőr ajka lebiggyedt, ahogyan a nadrágját, gatyáját tolta le. Mikor a mérnök visszanézett, megriszálta a fenekét és egy kézzel rátenyerelt az asztalra. A másikkal ráfogott a kemény farkára, és párszor rárántott; inkább a show, mint a gyönyör kedvéért.

Reeve önkéntelenül megnyalta az ajkát és sürgősen visszasietett a csábos vöröshöz. Magához ölelte a vékony testet, és simogatni kezdte a sima mellkast, a csípőket, a combokat. - Reno, így akarod?

Reno felnyögött picit és széjjelebb tolta a lábait.

- Igen, csak csináld már. Nem vagyok valamiféle tervrajz, hogy háromszor ellenőrizd le az összes adatot, Reeve!

- Ne ródd fel, hogy törődök veled, Reno - A mérnök csókot nyomott a lapockák közé, aztán elkezdte előkészíteni a Turköt.

Reno behunyt szemmel hintázott oda-vissza, de inkább Reeve ujjaira.

- Ah, igen...! Nem rovom fel, ha nem hagyod abba... - nyögte a férfi, és két kézzel fogott rá a kemény fára, hogy megtartsa magát.

- Attól ne tarts - Reeve kihúzta az ujjait, gyorsan a férfiasságára kent egy adagot az áttetsző, szagtalan zseléből, és lassan behatolt Reno forró testébe. - Ah, az Ősök hatalmára... - nyögött fel a mérnök, és az ujjai megszorultak a Turk csípőjén. - Reno... Reno.

Reno összeszorította a szemeit és nyöszörgött. Reeve nem volt olyan nagy, vagy vastag, mint Rude de megfelelő méretekkel áldotta meg a sors, és a testőr levegő után kapkodva kapaszkodott a fa asztallapba. - Reeve...! - nyögte végül és megmozdította a csípőjét, hogy megerősítse a mondanivalóját. - Igen, kérlek, mozogj, Reeve...!

- M-mindjárt... - A mérnök vett néhány nagy levegőt, hogy robajló vére lecsillapodjon egy kicsit. - Reno, mondták már neked, hogy a hangod ilyenkor... Jó hallgatni. - Reeve mosolygott, megcsókolta a fiatalabb férfi hátát, és mozogni kezdett.

- Nem, de nem pa-nahszkodnak, hogy ah-! - Reno felnyögött és egy pár másodpercre elveszítette a fonalat, ahogyan a gyönyör végigszáguldott a gerincén, majd vissza, hogy a golyóiban állapodjon meg. - Megint, Reeve, kérlek...

- Igen... megint, még. - Reeve lehunyta a szemét, és folytatta az ősi táncot, fél karját a Turk dereka köré fonva. Szabad keze lassan ráfonódott Reno ágaskodó vesszőjére.

Reno a kézfejébe harapott, hogy ne kiáltson fel a hirtelen megtöbbszöröződött gyönyörtől, ahogyan minden oldalról Reeve-be ütközött. Jobbja félig összecsuklott a súlya alatt, már könyökölt az asztalon, amely minden szívdobbanásával egyre távolibbnak tetszett. Lihegett és nyöszörgött, majd egy újabb elharapott kiáltással és hátravetett fejjel megadta magát.

Reeve az ajkába harapott, és mozdult, egyre gyorsabban. Reno kiáltása távoli visszhangként ért el hozzá, a teste szinte lángolt. A gyönyör éles volt, és szinte kézzel fogható, az utolsó pillanatban csaknem a fájdalommal határos, ahogy a mérnök szervezete nem bírta tovább. - Re... - Reeve hangja megtört és a körmei vörös félholdakat rajzoltak a Turk bőrébe, ahogy a férfi magja kilövellt; az orgazmus szinte az energiát is kiszívta a testéből. Ahogy az utolsó hullám is elült, Reeve egy pillanatig még állt, aztán Reno hátára borult, és levegő után kapkodott.

Ahogyan a fények abbahagyták a táncukat a szeme előtt, Reno, még mindig lihegve, elvigyorodott. Gond nélkül tartotta meg Reeve súlyát a hátán, elvégre Turk volt, azonban egy idő után kényelmetlenné vált a pozíció.

- Reeve. Engedj fel.

- Bocs - motyogta a mérnök, és feltápászkodott. A lába még mindig remegett egy kicsit, így aztán gyorsan le is ült a kényelmes fotelbe és kerített egy zsebkendőt, hogy letisztogassa magát.

Reno kiegyenesedett, majd Reeve ölébe ült, amikor az a szemetes kosárba hajította a zsepit. Vigyázott, hogy a súlyát inkább a combjai viseljék, elvégre kínos lett volna, ha a kényelmetlenség miatt ficánkol.

- Hello - jegyezte meg, ahogyan átkarolta a mérnök nyakát egy vigyorral.

Reeve nevetett, és visszaölelt. - Örülök, hogy találkoztunk.

- Remek - bólintott Reno, majd egy cuppanós csókot nyomott Reeve arcára. Nem bírta megállni, hogy ne piszkálja kicsit a mérnököt; amaz túl könnyedén alkalmazkodott az egész ötlethez. - Mond csak, szerinted Rude féltékeny típus?

- A te partnered - mutatott rá Reeve, aztán úgy tett, mint aki fontolóra veszi a kérdést. - Szerinted jobb lenne, ha kivennék néhány nap szabadságot?

- Te tényleg megváltoztál - mondta Reno, majd megrázta a fejét. - Nah, nem kell félni tőle, mármint kell, de ebben az esetben nem, elvégre nem a pasim, hanem a partnerem. Ezelőtt pár évvel már rég pánikoltál volna.

- Még nem vagyok magamnál teljesen - jegyezte meg a mérnök jókedvűen, és megcirógatta a nyomokat, amit a körmei hagytak Renon. - Ha Rude neheztelne, amiért szeretkeztünk, akkor nem jöttél volna ide.

- Talán igazad van. - Reno tekintete levillant a nyomokra. - Viszont azoknak lehet, hogy nem fog örülni.

- Elmúlnak majd - mondta Reeve kedvesen. - Sajnálom. De megkérheted Rude-ot, hogy adjon rá puszit.

Reno nevetése messzire csengett, ahogyan felkelt Reeve öléből. Némi tisztogatás után elkezdte visszavenni a ruháit, egy széles mosollyal az arcán.

- Tudod, Reeve, szerintem neked több szex kéne még az életedbe, és boldog is lehetnél - jegyezte meg, miközben a nadrágját gombolta.

- A gond az, hogy magam is úgy vélem - biccentett a mérnök, és ő is nekiállt rendbe szedni a ruházatát. - Muszáj lesz kicsit kevesebbet dolgozni, és eljárni szórakozni.

- A Turkök a rendelkezésedre állnak, már amikor van időnk, és nem Rufusnak csinálunk valamit, szóval elkísérünk szívesen - mondta Reno, ahogyan az ingjét igazgatta el, hogy megfelelően lezser legyen. - Ha kell a társaság.

- Kell. Több, mit tíz éve, hogy utoljára voltam valahol, ahol élet is akadt. - A mérnök nyújtózott, és csillogó szemmel pillantott Renora. - Be akarom hozni a lemaradást.

- Pedig a nejedben elég sok élettel teli bár akad - jegyezte meg Reno félhangosan. A vállalaton belül régóta keringett a pletyka, hogy Reeve Midgart tekintette a nejének és egyetlen szerelmének.

A férfi felnevetett. - Itt az ideje, hogy megismerkedjek velük akkor. - Felállt, felvette a díszes wutai köntöst és belebújt. - Reno, köszönöm.

- Heh - a testőr elvigyorodott -, nincs mit. Visz'lát.

- Viszlát - intett Reeve mosolyogva, és kinyitotta az ablakot. Mélyet lélegzett a hűs, alkonyi levegőből, és egy percre megállt megcsodálni a város lassan felpislákoló fényeit.



~Vége~
2006-03-22