Csókok és cukorka

- B-bátyám...

Loz kezei ökölbe szorultak. Miután Yazoo elment valamiért, ő maradt a búvóhelyükön a szundikáló Kadaj-dzsal, hogy vigyázzon rá. Loz szívesen vállalta a feladatot; szeretett nagy és erős lenni, Yazoo megdicsérte, és különben is, Kadaj olyan kicsi és törékeny volt. És olyan sokat aludt. Álmában az arca kisimult és gyakran mosolygott. Loz szerette nézni.

De azt nem szerette, amikor Kadaj a bátyjukról álmodott. Anyáról mindannyian álmodtak, ki többet, ki kevesebbet, de a bátyjukról szinte csak ő, a legkisebb, a legérzékenyebb. Loz fura szorítást érzett a mellkasában valahányszor Kadaj kiejtette a bátyjuk nevét. A szép, izzó zöld szemek olyankor csillogó szikrákkal teltek meg.

A magas, széles vállú ifjú beleharapott az alsó ajkába, és megrázta a testvére vállát.

A mako-zöld szemek kinyíltak, és Kadaj előtt az álombeli Sephiroth haja röviddé, arca teltebbé lett, végül teljesen Lozzá változott.

- Mi az? Történt valami? - kérdezte Kadaj az álomtól még karcos hangon.

Loz pislogott. Nem is gondolkodott, csak valami ösztön vezérelte. A mellére kapta a kezét, aztán ökölbe szorítva az ölébe vonta mind a kettőt. - Semmi... - morogta durcásan, és félrenézett.

Kadaj felült és kipislogta a szeméből a maradék álmot is. Feltérdelt, és ránézett a testvérére, de csak annak széles hátát, rövidre nyírt haját láthatta hátulról.

- Semmi...? - kérdezett vissza végül, és rátette a kezét Loz vállára. - Valami miatt csak felébresztettél, Loz.

Az izmos vállak ellazultak egy kicsit; mind a hárman erőt, megnyugvást merítettek egymás érintéséből. - Én... Sajnálom, Kadaj, csak... megint vele álmodtál!

Kadaj sóhajtott.

- Nem tudom irányítani, miről álmodom - mondta végül. Pár lépéssel Loz elé sétált, majd letérdelt vele szemben. - Egyébként nem csak ő szerepelt benne, hanem ti is. Együtt voltunk, mind.

Loz meglepetten nézett fel. - Tényleg...? Mi is ott voltunk veled? - Akármilyen magas és erős volt, Loz nehezen birkózott meg az érzelmeivel. Ha nem úgy mentek a dolgok, ahogy kellett volna, gyakran elpityeredett, ilyenkor a többiek vigasztalták. Most is csillogni kezdett a szeme egy kicsit. - Kadaj... - kinyújtotta a kezét az alacsonyabb fiú felé.

- Ne sírj, Loz, - jegyezte meg Kadaj és a tenyerébe zárta a testvére ujjait. Nem szerette látni a könnyeket, mert nem tudott velük mit kezdeni. Yazoo-val ellentétben ő komolyan is gondolta a szavakat; a középső testvér inkább piszkálódásból mondta. Odahúzta a nagyobb kezet az arcához és rásimította. - Igen, ott voltatok - mondta egy félmosollyal -, elvégre mindent együtt csinálunk.

Az erős karok Kadaj keskeny vállai köré fonódtak és közelebb húzták, egy szoros ölelésbe. - Cs-csak néha úgy félek - szipogta Loz - hogy csak vele akarsz lenni majd, és velem nem. Nélküled nem lenne jó, akármi is lesz majd, ha megtesszük, amit anya kér.

Kadaj megrázta a fejét és végigsimított Loz erős arccsontján, hegyes állán.

- Együtt csináljuk végig, Loz. Vagy vele is leszek, meg veled is, meg Yazooval is külön-külön; nem tudnálak itt hagyni - jelentette ki Kadaj. - Nem is akarlak.

Loz lehunyta a szemét, és halkan nyöszörögve fúrta az orrát Kadaj gallérjába. - Olyan jó veled, kisöcsém - mondta halkan. - Olyan finom érzés, amikor hozzám bújsz, és az illatod is finom, és annyira szép vagy! Szerintem te hasonlítsz a legjobban... rá.

Kadaj magabiztos mozdulattal ölelte át Lozt, és halkan felnevetett.

 - Köszönöm - mondta és kedveskedve a másik füléhez dörgölte az orra hegyét. Bók volt a kóbor bátyjukhoz hasonlítani, és Kadaj így is kezelte. - De te izmos vagy, akárcsak ő; látszik az erőd.

Loz fülig pirult, és mosolyogva érintette az orrát a testvérééhez. Nem is tudott mit felelni a dicséretre, csak boldogan mosolygott. Aztán az eszébe jutott valami. Kicsit hátrahúzódott, és komolyan az öccse szemébe nézett. - Kadaj, tegnap én voltam kint, tudod. Láttam valamit odakint. Érdekesnek tűnt.

- Mesélj - bólintott érdeklődve Kadaj. Loz sok olyan dolgot észrevett, amit ő, vagy Yazoo nem; és amíg ezeknek általában köze sem volt a küldetésükhöz, addig érdekesek voltak, sokszor szórakoztatók.

- Egy fiú és egy lány sétáltak a téren - kezdte Loz. A homlokán apró ráncok jelezték, hogy nagyon koncentrál, igyekszik tökéletesen felidézni az emléket. - Beszélgettek, nevettek, aztán megálltak és a lány odahajolt a fiúhoz, és a száját az övéhez érintette. Pontosan nem láttam, hogy mit csináltak, mert nagyon összebújtak, de utána piros volt az arcuk, csillogott a szemük és nevettek.

- Csók - mondta Kadaj, és a mutatóujjával hozzáért a barázdákhoz, kisimította azokat.

- Láttam ilyet én is, bár azok az emberek nem sétáltak, csak álltak, és a lány karja a fiú nyakában volt. Kipróbáljuk? - kérdezte, majd választ se várva finoman odanyomta a száját a másikéhoz.

Loz a meglepetéstől kinyitotta a száját aztán a következő pillanatban egy lágy sóhajjal behunyta a szemét, és élvezte, ahogy az öccse bársonyos ajkai az övéhez értek. Az egész teste kellemesen zsibongani kezdett. Kicsit olyan volt, mintha valami nagy meleg és puha dologba süppedt volna. Loz halványan emlékezett valami ilyesmire, és kicsit idegesítette, hogy nap nap után a kemény földön kellett aludjanak, bár nem tette szóvá.

Kadaj visszahúzódott és egy gyengéd mosollyal nézett a testvérére.

- Azt hiszem értem, miért csinálják ezt - mondta és végigfuttatta az ujjait a rövid tincsek között, összeborzolva Loz haját. - Olyan, mint amikor megfogjuk egymást, csak jobb.

- Nem lehetne még? - kérdezte Loz sóváran - Tényleg annyira jó... Olyan puha a szád, kisöcsém... szinte szeretnék beleharapni. - Természetesen fogalma sem volt, miért, ez is csak úgy jött, magától.

- Csináld, ha szeretnéd, Loz - mondta Kadaj. A fogai kivillantak, ahogyan várakozóan széttárta az ajkait. Nem tudta, mire számítson, de egy kis fájdalmat kibírt a testvére kedvéért.

Loz szíve őrülten dobolt a mellkasában, ahogy tágra nyílt szemmel csodálta a fivérét. Annyira, de annyira szép volt! Szebb, mint a bátyjuk, szebb mindenkinél. Lassan odahajolt, és végtelenül óvatosan a fogai közé vette Kadaj alsó ajkát. Egészen aprócskát harapott csak, és utána a nyelve hegyével végigsimított rajta. A hasában valami finom forróság gyúlt, és Loznak tetszett az érzés.

Kadaj zöld szemeibe csodálkozás ült ki, ahogyan az idegpályáin nem a fájdalom, hanem annak ellentettje suhant végig az érintést követően.

- Még - lehelte, és közelebb mozdult a testvéréhez, hogy megmutassa neki is ezt a furcsa kettősséget. Óvatos volt, akárcsak Loz, és a gyengéd harapást megtoldotta egy csókkal is.

Az idősebb testvér felnyögött, és fivére dereka köré fonta a karjait. Próbálta viszonozni az apró, de csodálatos mozdulatokat, és hamarosan a két ezüsthajú lelkesen ízlelgette egymást. Hirtelen Loznak eszébe jutott valami bátor dolog: vajon Kadaj szája belülről is olyan finom...? Amikor az öccse megint szétnyitotta az ajkait, Loz óvatosan közéjük csúsztatta a nyelvét, aztán ahogy hozzáért a párjához, vissza is húzta.

Kadaj nyelve követte, és egy furcsa, fogócskára emlékezető táncba kezdtek. Amikor elváltak, Kadaj ámulattal végigsimított Loz arcán.

- Kipirultál. És csillog a szemed, de másképp, mint szokott.

- Igazán? A tiéd is – Loz arcán felragyogott egy mosoly.

Léptek csikordultak a kemény betonon, és Yazoo lépett be a búvóhelyre, a karjában egy papírzacskóval.

- Ti meg mit műveltek? – pillantott a fivéreire meglepetten, ahogy letérdelt, és letette a zacskót. Egy kis ennivaló volt benne; az ezüsthajú ifjak ugyan nem éreztek sem éhséget, sem szomjúságot, de valamiért úgy tűnt helyénvalónak, hogy néha egyenek valamit.

- Csókolózunk – jelentette ki Kadaj magabiztosan, és még egyszer bátyja ajkára hajolt, hogy demonstrálja a dolgot.

- Hmm. És miért? Mi benne a jó? – érdeklődött Yazoo.

Kadaj és Loz elmagyarázták, egymás szavába vágva olykor-olykor. Később nekiveselkedtek, hogy bebizonyítsák, a csókolózás valóban egy remek dolog, és Yazoo végül kénytelen volt elismerni az igazukat.

Amikor az étel elfogyott, Loz belekukkantott a zacskóba még utoljára, és kivett belőle egy kis dobozt. – Ez micsoda?

-Cukorkának hívják – világosította fel Yazoo. – Még én sem kóstoltam.

Loz kíváncsian kivett egy szemet, bekapta, és egykettőre elropogtatta. – Az íze jó, de elég kemény…

Yazoo nevetett, Kadaj pedig megszimatolta az édességet, és megnyalogatta az ujjai közt tartott szemet. – Szerintem ezt így kell.

-Vegyétek a szátokba – tette hozzá Yazoo. Hosszú perceket áldozott rá, hogy kiderítse a kis dobozban rejlő golyócskák titkát, de fivérei elégedett arca meggyőzte róla, hogy érdemes volt.

Az édesség hamarosan elfogyott. Az este is leszállt, és a három ezüsthajú összebújt, hogy aludjanak.

-Finom volt a cukorka, Yazoo, köszönjük – mondta Kadaj, és kényelmesen fészkelődött kicsit testvérei karjaiban.

- Igen, finom és édes - bólintott rá Yazoo egy félmosollyal.

-De nem olyan édes, mint az öcsénk csókja – mormolta Loz, és elpirult, mikor Yazoo kedveskedve megborzolta a haját, Kadaj pedig egy újabb csókkal jutalmazta a bókot.


-vége-
2006-04-04