Írók: Kíra & OKami
Karakterek: Cloud Strife, Sephiroth, Vincent Valentine
Korhatár: G
Figyelmeztetés: -
Spoiler: minimális AC

Próbáld újra

Víz.

Nem az Életfolyó lassan csordogáló meleg energiafolyama, hanem igazi víz, hideg, és... vizes. Belement a szemébe, a szájába, az orrába - és persze a tüdejébe is. A régi ösztönök riadót üvöltöttek, és a pánik mozgásba rántotta a testét - ki innen, ki kell jutni innen!

Köhögve, vizet köpködve húzta ki magát a partra. Minden olyan furcsa volt, olyan ismerős és mégis idegen, annyi éve nem járt itt, annyi éve nem _járt_ - hiszen halott volt, meghalt. A fekete kabát a bőrére tapadt, ezüstös haja csurom víz volt, az undok, hideg folyadék a nyakába csurgott, de legalább már kapott levegőt.

Sephiroth a karjára ejtette a homlokát, és nagyot lélegzett. Fogalma sem volt, mi történt, miért volt itt, hogy került ide, de nem is érdekelte - gyenge volt, éhes és fázott. Egy kis pihenés után talán emlékezni fog, mit is keres itt, ezen az elátkozott helyen.

Tudta, hol van. Gyöngyházként fénylő és kristályként csillogó magas falak vették körbe. Feltérdelt, hideg kő nyomódott a tenyerébe, ahogyan meginogva támaszért kapott. Mély levegőt vett és a szeme sarkából észrevett egy megbarnult, réges-régi foltot a térdeinél.

Az oltárnál volt! Rémálomszerű emlékképek idéződtek fel agyában, ahogyan a lány, a Cetra ugyanitt térdel, ahogyan a Masamune húst és csontot szel. Bíbor vér áztatta a földet, és ő gyönyörködött benne.

Agya mélyére száműzte az emléket, és felemelkedett teljesen. Nem volt por, és a fentről, illetve falakból sugárzó lágy fény zöldes árnyékot vetett az alakjára. Tudta, hogy nem fenyegeti semmi, de mégsem tudott szabadulni a gondolattól, hogy ha itt marad, a hely bosszút áll rajta. Kifelé indult hát, reszketve maga köré fonva a karjait; tudta, hogy sokáig nem fog még megszáradni a kéken derengő erdőben.

Lassan, nagyon lassan kezdtek helyükre kerülni a dolgok a fejében is. A Cetra lány kedves mosolya, és meleg érintése... Halottak voltak mind a ketten, de a világ körülöttük sugárzott, ahogy a lány, egy igazi Cetra akarata virágzó rétet varázsolt köréjük.

- Visszaengedlek, - mondta Aeris. - Megérdemled, hogy végigéld az életed, amit Jenova elvett tőled. Cloud meg fogja érteni, és segíteni fog.

- Azok után, amit tettem? Amit hisznek, hogy tettem? Majdnem megöltem mindannyiukat, újra, és újra...

Sephiroth összeszorította a fogát. Aeris, amilyen kedves és szelíd volt, olyan hajlíthatatlanul makacs is tudott lenni.

Remek. Igazán remek. Most hát volt egy élete, amivel nem tudott mit kezdeni. Ugyan miből éljen meg...? Hmmh, esetleg a szörnyvadászat még kifizetődő. Na persze, hacsak valaki nem öli meg előbb... Hirtelen, éles fájdalomként hasított bele az emlék, ami nem a sajátja volt - a vörös köpenybe burkolózó démon... Valentine.

Csodás. Ha egy kis szerencséje van, Vincent meglátja, és lelövi, akkor aztán majd mondhatja Aerisnek, hogy "Látod, mondtam, hogy ez lesz...!"

Sephiroth felsóhajtott, és kilépett az ajtón. A hűvös szellő körbeölelte, és a férfi fogai összecsattantak - kegyetlenül fázott. Futva nekiindult hát, hogy birtokba vegye előző főhadisz- nem, az Kadajék főhadiszállása volt.

Nehéz rendet tenni a fejedben, ha három másik személy emlékei is ott vannak.

- Aeris! - mordult fel Sephiroth, ahogy felkocogott a hatalmas kagyló-ház lépcsőin. - Inkább lennék halott...

A fák között egyre határozottabban fújt a szél. Határozottan erősebben, percről percre és határozottan hidegebben is. Nem mintha Vincent nem szokott volna már hozzá azalatt a közel 30 év alatt abban az átkozott veremben. Nem most kellene elkezdenie nosztalgiázni... bár ha jobban belegondolt, el kellett ismernie, hogy be sem fejezte soha.

Vállat vont és elindult a régi Cetra romok felé, ott legalább szélvédett helyen lesz.

Már egészen közel járt, amikor idegen hangok ütötték meg a fülét. Valaki járt a városban! A több éves tréningnek köszönhető ösztönösséggel vágódott fedezékbe, onnan kezdte lassan körbekémlelni a környéket, amíg meg nem tudta állapítani, honnan is jön a zaj.

Az ezüsthajú ex-generális lehámozta magáról az átázott ruhadarabokat, úgy-ahogy kitette őket száradni, aztán nekiállt felitatni a vizet a hajából, és a bőréről. A vékony lepedő foszlott egy-egy erősebb mozdulattól, a sarat-homokot le sem vitte igazán, és természetesen Sephiroth-ot ez mérhetetlenül idegesítette.

- Tudom, hogy hallasz, te boszorkány! - sziszegte csak úgy a levegőnek, Aerisnek címezve a korántsem hízelgő szavakat. - Még csak meg sem kérdeztél, vissza akarok-e jönni! Mihez fogok kezdeni, mi? Előbb fogok megfagyni, mint hogy elérjem Midgart! Van fogalmad róla, milyen messze vagyok egyáltalán a várostól? Már nem tudok úszni a makoban...!

Miután belépett a hatalmas kagylóba, a néhai Turk lassan és a legnagyobb csendben fölfelé vette az irányt. A hangok lassan koherens beszéddé álltak össze. Valaki roppant dühös volt valami nőre. De miért pont ide jött dühöngeni? Ekkor ütötte meg a fülét az utolsó mondat: "Már nem tudok úszni a makoban...!"

'Mia...?' Pillanatok alatt maga mögött tudta a hiányzó távot, csak hogy még a lélegzete is elálljon. Nem sok minden rázta meg, de ez a látvány már őt is megdöbbentette.

Egyenlőre azonban nem érezte úgy, hogy beszélni is szeretne ahhoz akit vagy amit ott látott... Talán ez is csak álom... vagy valamelyik démon beteges szórakozása. Behúzódott hát az árnyékba, onnan figyelte tovább az eseményeket.

Sephiroth még egyszer kicsavarta a haját; vízcseppek hullottak a padlóra.

- Soha nem fogják elhinni az igazságot, - morogta, még mindig Aerisnek; vagy már inkább csak magának. - Soha. Cloud fel fog szeletelni, és Tifa... Micsoda visszatérés lesz, csakugyan! Aeris, nem mindenki olyan megbocsátó, mint te vagy. - Leengedte a foszladozó vásznat, és sóhajtott. - Nincs bennem több Jenova. Nincs meg a kardom sem. Talán már mako sincs bennem, olyan üres vagyok, mint ez a csigaház. Mégis, mit vársz tőlem, mit tegyek...?

-Első lépésnek például magyarázd el, hogy kerültél ide... - jegyezte meg a legsötétebb árnyék. Vincent még mindig nehezen hitte el, amit lát. Ezernyi magyarázat jutott eszébe, mégis a másiktól várta azt. Méghozzá gyorsan. A síri csöndben zavaróan hangosnak tetszett a kattanás, ami jelezte, a pisztoly kibiztosítva vár valahol.

Sephiroth smaragdszín szemei tágra nyíltak, ahogy megpördült, és ösztönösen az oldalához kapott... Aztán egészen halványan elpirult, és kihúzta magát.

- Vincent Valentine. Valahogy számítottam rád... Üdv. - Az ex-generális a hajába túrt, és félrenézett. - Ha le akarsz lőni, csak tessék. Aeris ugyan váltig állította, hogy nem fogsz, de ne habozz megcáfolni a szavait.

Vincentnek sem az arckifejezése, sem a testtartása nem változott.

- Hogy mered Aerist emlegetni? - érdeklődött. Visszafogott hangjában halálos fenyegetés volt; Vincent kedvelte a cetrát, minden erőfeszítése ellenére. Aeris ott volt Clouddal, amikor felébresztették, és talán az ő mosolya miatt is döntött végül úgy, hogy követi a fiatal szőkét. - Hogy kerültél ide?

- Ő küldött vissza, - jelentette ki az ezüsthajú, mivel ez volt az igazság. - Pontosan tudod, hogy képes rá. Aeris Cetra; ő uralja az egész Életfolyót. Ő küldte a gyógyító esőt, és az ő műve a tó a templomban. - viszketni kezdett a bőre az eső említése, mint egykor három "fivérének". Mindenről tudott, hiszen legtöbbször ott volt a lány mellett, aki sok időt áldozott rá, hogy kitisztítsa belőle az alattomos Jenova sejteket.

- Tegyük fel, hogy hiszek neked - mondta Vincent és kilépett az árnyékok közül. Sephiroth szavaiból hiányzott az önelégültség, és az őrültség is, csak a keserűséget és némi neheztelést lehetett hallani. Belenézett a smaragdzöld szempárba, kutatva annak mélységét. - Miért küldött vissza Aeris?

- Mert jó és kedves, - köpte az ezüsthajú, aztán visszakozott. - Azt mondta, megérdemlem. Azt mondta, Jenova csak kihasznált, eszköz voltam a kezében. Azt mondta... meg fogjátok érteni.

A tébolynak semmi nyoma nem volt, és Vincent nem akart mélyebbre nézni. Ha igaz volt, amit Sephiroth mondott -- és amilyen állapotban a férfi volt, Vincent nem kételkedett a szavaiban - akkor nem volt szükség további kérdésekre. Vincent visszabiztosította a fegyverét, majd félig elfordult Sephiroth-tól.

- Meg fogsz így fagyni - jelentette ki, és a köpenye alatt kezdett keresgélni. Még mindig szokatlan volt a mobiltelefon, bár kénytelen-kelletlen beleegyezett a használatába.

- Inkább meztelenül, mint a sáros, vizes, hínáros ruháimban. - Sephiroth hangjából szinte csöpögött a szarkazmus.

Vincent vállat vont, nem törődve a másik hangsúlyával.

- Ahogy gondolod - mondta. Megtalálta a kicsiny, fekete készüléket, és az ép kezével tárcsázott. Cloudot hívta. Mint a csapat vezetőjeként, és mint akinek a legtöbb elszámolni valója volt Sephiroth-tal, joga volt elsőként megtudni, hogy az ezüsthajú ex-generális ismét az élők között volt.

Míg a vörös köpenyes férfi beszélt, az ex-generális leült a nyikorgó, vénséges ágyra, és elszántan igyekezett úgy tenni, mint aki nem fázik.



A Tiny Broncot letenni nem volt nehéz, tisztást találni annál inkább. Cloud kikászálódott a pilótafülkéből, a hátára csatolta a kardját, és elszánt léptekkel ment a Cetra főváros épen maradt házai felé. Vincent hangja nyugodt volt a telefonban, de ez Cloudot nem nyugtatta meg. Ha igaz volt, amit a másik állított... Ha Sephiroth tényleg itt volt... Bele se mert gondolni, de el volt szánva a végsőkig.

Vincent már várt rá. Amíg Cloud ideért, Sephiroth ruhái úgy-ahogy megszáradtak, és az ex-generális visszament a templomba, remélve, hogy megtalálja legendás kardját is. A feltételezés bejött, és Vincent azóta kibiztosított fegyverrel jött-ment, bár az ezüsthajú agresszivitásnak semmi jelét nem mutatta.

- Cloud, - biccentett a vörös köpenyes férfi a szőkének. - A házban van. Furcsán viselkedik.

- Furcsán? - Cloud nem emlékezett, hogy valaha is látta volna Sephiroth-ot furcsán viselkedni. Agresszívan és őrülten igen, amikor mindenen és mindenkin átgázolt a célja érdekében; vagy éppen hidegen és számítóan, amikor még Nibelheim előtt csatára készült; vagy nyugodtan, azokban a ritka pillanatokban, amikor vele, - nem vele! - Zackkel volt valamiért, ami nem a ShinRához kapcsolódott. De ennek ellenére a kardot meglazította, készen arra, hogy egy mozdulattal előrántsa és megküzdjön Sephiroth-tal.

- Úgy értem, meglepően normálisan. - Ha nem Vincentről lett volna szó, Cloud úgy vélte volna, a keskeny ajkak valóban mosolyra húzódtak a köpeny magas gallérja mögött. - A szarkazmusa szinte kibírhatatlan, de nyugodtnak látszik, még úgy is, hogy nála van a Masamune. Azért itt leszek a közelben.

- Köszönöm - bólintott Cloud és felkészült magában a találkozásra. Pár perccel később a háznál volt. Óvatosan és harcra készen lépett be, kék szemeivel folyamatosan Sephiroth magas alakját keresve.

Az ex-generális az ágyon ült, a kardja a térdén; szórakozottan simogatta a hosszú markolatot. Úgy tűnt, a semmibe réved, gondolkodik. Csak akkor pillantott fel, mikor Cloud bakancsa megcsikordult a kemény, sima padlón. A zöld szemek halványan derengtek a félhomályban, és furamód tiszták voltak, mint régen, nagyon régen; bár nem olyan élesek és áthatóak. Bizonytalanság lengte körbe a délceg alakot.

- Sephiroth... - Cloud nem tudta, mit mondjon. A kardja megnyugtató súly volt a hátán; elég ahhoz, hogy ne törődjön a meztelen pengével maga előtt egyelőre. Vincent elbeszélése nem tudta felkészíteni erre az <i>emberi</i> Sephiroth-ra. Valahol mélyen megszólalt benne egy hang, hogy mosolyogjon, ráadásul boldogan, de tudta, nem a saját hangja az. Figyelmen kívül hagyta, amennyire csak lehetett, és inkább az ex-generálist tanulmányozta. - Mit akarsz?

Sephiroth ajka megrándult. - Fogalmam sincs. - A zöld szemek megteltek haraggal, keserűséggel. - Azt akarom, hogy ölj meg, hogy aztán megmondhassam Aerisnek, én tudtam előre. - Félrenézett. Tudta, milyen halottnak lenni; nem félt a haláltól, sem a fájdalomtól.

Cloud összevonta a szemöldökét, majd megrázta a fejét.

- Nem - jelentette ki. Ha valóban Aeris állt a háttérben, akkor nem akart a Cetra akarata ellenére tenni; még mindig élénken élt benne, hogyan lett belekényszerítve egy fodros-habos női ruhába anélkül, hogy Aeris logikájában hibát talált volna; és az csak viccnek indult. Nem akart belegondolni, hogy miféle bosszút tudna forralni a lány, ha ilyen egyszerűen tönkretenné a terveit. - Miért tenném? Már bosszút álltam, és nem látom, hogy rám támadnál.

Ez majdnem nyílt felhívás volt. De Sephiroth nem érzett magában erőt a harchoz. Valamikor régen kedvelte Cloudot, hiszen Zack is szerette őt, és nehéz volt ellenszegülni Zack akaratának.

- Akkor talán csak hagyhatnál, hogy boldoguljak egyedül? - ajánlotta.

- Hagyhatnálak, valóban - bólintott Cloud -, de nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet. Mihez kezdenél?

Sephiroth vállat vont. Fáradtnak érezte magát; való igaz, mióta felébredt, nem aludt, és már akkor sem volt csúcsformában. -Megoldom, - vetette oda, élesebben, mint szerette volna.

Cloud egy pillanatra elbizonytalanodott, de nem hátrált meg.

- Hogyan? - kérdezte és közelebb sétált Sephirothhoz. Egy ötlet kezdett formálódni a fejében, mert tudta, hogy nem hagyhatja itt egyedül és magányosan a másikat, de még nem volt biztos a kivitelezésben.

- Megoldom! - csattant fel az ex-generális. Dühös volt. Aeris csak visszadobta, egy olyan világba, ahol mindenki gyűlölte őt, olyan dolgokért, amiknek a felét el sem követte. Még a Jenova előtt, mielőtt dühében, fájdalmában, zavarodottságában engedett a démoni hangnak, és kiszolgáltatta a testét és a lelkét a földönkívüli entitásnak, mindig volt terve. Mindig tudta, mit kell tenni, merre fog fordulni, mire lesz szüksége - és mérhetetlenül idegesítette, hogy most egyszerűen semmit sem tudott kitalálni. Időre volt szüksége. Óvatosan körbenézni, elemezni, megfontolni mindent, megtervezni a lépéseket, és lehetőleg nem meghalni. Sephiroth valóban nem félt a haláltól - de Aerisnek igaza volt. Szinte nem is volt ideje élni, és valahol legbelül egy hang kétségbeesetten követelte azt, ami elmaradt. Nem akart újra meghalni.

Cloud beletúrt a hajába, majd vállat vont. Nem akarta még jobban felidegesíteni a másik férfit.
- Ahogy akarod, Sephiroth. Old meg - bólintott rá. Majd kék szeme hidegen villant, ahogyan elkapta az ex-generális zöld tekintetét. - De vérontás nélkül, mert ha kell, megöllek megint!

Végre. Sephiroth elvigyorodott - ez volt az a hozzáállás, amit ismert, amivel tudott mit kezdeni.
- C-c-c. Megöltél? - smaragdszín tekintete a szőkére villant. - Akkor ez nyilván egy poszthumusz beszélgetés.

- Zombi vagy, Sephiroth - riposztozott Cloud azonnal. Majd még jobban elkomorodott és feljebb húzta a pólóját a hasáról. A régi sebek közül kitűnt egy, amely a bordái alatt indult közvetlenül, és a rózsaszínes új bőr pont akkora volt, mint a Masamune átmérője. Cloud végighúzta a kezét a sebhelyen, mutatva azt Sephiroth-nak. A hangja komolyan csengett. - Amikor ezt szereztem, megöltelek.

Az ex-generális csak odapillantott, aztán félrenézett. Cloud tagadhatatlanul szép volt és önkéntelenül is csábító, de az ezüsthajú igyekezett a problémára koncentrálni.
- Rosszul emlékszel, - morogta, ahogy összefonta a karjait, és kinézett az ablakon. - Beleugrottam a reaktorba.

Cloud elengedte a ruháit, hogy a tenyerébe temethesse az arcát egy pillanatra. Sephiroth stílusa kezdett az idegeire menni. - Oké. Édesmindegy - egyezett bele. Ez nem változtatott a tényen, hogy Cloud képes volt megölni a másikat. - Meg lettél fenyegetve, hogy ne onts vért.

A férfi ujjai megszorultak a kabát fekete anyagán. Tehát Cloud még mindig csak egy hagymázas gyilkost lát benne, aki képtelen békés eszközökkel elérni a céljait. És Aeris még azt mondta... az ígérte, a kölyök meg fogja érteni...!
- Befognád végre? - sziszegte ellenségesen, ahogy a keserűség a belsőjébe mart. Hirtelen felvillantak előtte a múlt képei, és szinte érezte a vér nehéz szagát, és a forróságát, ahogy végigcsordul a kezén.

Cloud fogai megcsikordultak egy pillanatra, mielőtt elfordult az ajtó felé, hogy elrejtse az arckifejezését. Hangjából hiányzott szinte minden érzelem, amikor megszólalt. - Menj a francba.

- Vesztettem, a rohadt életbe! - Sephiroth dühében a falra sújtott az öklével; az megrepedt.

Cloud visszafordult. Remélte, hogy a másik férfi nem fogja a fejükre omlasztani a házat, bár mind a ketten elég erősek és ügyesek voltak, ahhoz, hogy túléljék apróbb karcolásokkal. - Most sajnálnom kéne? - érdeklődött.

Az ex-generális pár pillanatig nem felelt; elszégyellte magát a kitörésért. - Megölnélek érte, - mondta végül, félig védekezésként, félig fenyegetésként.

- Hmf. - A választ tudomásul véve Cloud nekitámaszkodott a falnak. A gondolatai egymást kergették, végül pár másodperccel később ránézett Sephiroth-ra. - Tényleg nyerni akartál?

Mély sóhaj szakadt fel az ezüsthajú széles mellkasából. - Ritka hülyéket tudsz kérdezni, Cloud. - Persze, hogy győzni akart. Mit akarhatott volna mást? Mindig győzni akart. Mindig győznie kellett.

- Ritka hülye céljaid voltak, Sephiroth - mutatott rá Cloud. A szőke srác nem mindig akart mindenféleképpen győzni; de amikor a szerettei is belesodródtak a küzdelembe akkor mindent beleadott.

- Az _én_ céljaim...? - A hang majdnem panaszos volt. Ép elméjű embernek hogy jutna eszébe megidézni egy nyavalyás meteort, hogy elpusztítsa vele a bolygót...?

Cloud bólintott. - Ha nem a tied, akkor nem is számít a végeredmény.

Sephiroth leengedte a karjait és visszasétált az ágyhoz. Leült és az állát a tenyerébe támasztotta. - Mi a végeredmény, Cloud?

- ... - Cloud megnyalta a száját, és nem nézett Sephiroth-ra. Nem akarta felemlegetni a számtalan áldozatot, az árvákat, a rémálmokat. - Többségében élünk. A bolygó is. Midgar romokban, de épül.

- Hurrá, - jött a rezignált válasz.

- Lelkesedni Zack nem tanított meg? - kérdezte Cloud. Ennél még Vincent is több beleérzéssel mondta volna...

- Nem igazán... - Sephiroth lehajtotta a fejét. Volt egy kérdés, amire választ akart kapni, de amikor lehetősége lett volna feltenni, egyszerűen inába szállt a bátorsága. - Ott halt meg, a reaktorban...?

Cloud lehunyta egy pillanatra a szemét, ahogyan felidéződött benne a végzetes képsor. - Nem, - rázta meg végül a fejét. Nyelnie kellett, de a torkában gombóc volt. – Fejbe lőtte egy ShinRa katona.

Sephirot-on végigsöpört a megkönnyebbülés - ezek szerint mégsem ölte meg a legjobb barátját, Zack túlélte- Bár nem sokkal. Zack nem ezt érdemelte. Neki kellett volna visszajönnie, hogy Clouddal lehessen. Neki is kijárt volna egy másik esély. A Cetrák észjárása megfejthetetlen volt, csakugyan.

Cloud kivárt, de amikor nem kapott választ felegyenesedett. - Mennem kell. - Itt már nem volt mit tennie.

- Érthető.

Cloud megállt az ajtóban, majd félig visszafordult, és ránézett az ex-generálisra. - Sephiroth. Ne öld meg magadat.

Az ezüsthajú férfi szemei tágabbra nyíltak egy kicsit. Öngyilkosság...? Milyen egyszerű megoldás. Miért is nem gondolt erre előbb? Keresztülhúzni a Cetra lány számításait, és visszamenekülni az Életfolyó biztonságába. Miért is nem tette már meg? Masamune ott volt a keze ügyében... Ó, igen. Aeris talán még vissza sem fogadná. Bolyonghatna a Folyó szélén az idők végezetéig, magányosan.
Sephiroth felkuncogott, aztán nevetni kezdett, egyre hangosabban. Micsoda irónia! Visszaküldték, hogy újra élhessen, de nem rendelkezhetett szabadon az életével. Maradnia kellett, akár akart, akár nem. Az ex-generális eltakarta az arcát, és a válla rázkódott; ne a nevetést hamarosan felváltották a könnyek. Túl sok feszültség halmozódott már fel benne, nem bírta tovább visszatartani a keserű panaszt.

A nevetés elég volt ahhoz, hogy Cloud kimenjen a házból, anélkül, hogy hátra pillantana. Még csak pár lépésre járt, amikor valami megállította, arra kérte, forduljon vissza. Nem hagyhatja Sephiroth-ot csak így itt...! Egész eddigi életében magányos volt, és ezt az új esélyt nem véletlenül kapta... A gondolatok túl erősek voltak, ahhoz, hogy egyszerűen ne hallja meg a bennük rejtező könyörgést.

- Zack, a sírba fogsz vinni - mormolta maga elé, mielőtt sarkon fordult volna. Ha őszinte akart lenni, akkor nem csak a barátja miatt ment vissza a házba, Sephiroth-hoz. Tudta, milyen magányosnak lenni, és a nevetés hisztérikus éle is ott csengett még a fülében.

Sephiroth felhúzódott az ágyra, és nem törődött többé semmivel, tekintéllyel, büszkeséggel, egyszerűen összegömbölyödött, és sírt tovább. Csak akkor rezzent össze, amikor meghallotta az ajtó nyikordulását.
- Itt felejtettél valamit? - kérdezte, de a fejét nem emelte föl; nem akarta, hogy a másik lássa a könnyeit.

A szoba közepén Cloud megállt és ránézett Sephiroth-ra. Ezernyi válasz jutott az eszébe hirtelen, de egyiket se tudta megosztani. Már nem az a naiv gyerek volt, sem pedig az elveszett férfi, aki Zacknek képzelte magát. - ... Talán - felelte, de szinte azonnal meg is rázta a fejét. - Nem vagyok elég empatikus ehhez.

Sephiroth a változatosság kedvéért nevetett egy kicsit a könnyein át. - Dögölj meg. - Valahogy, a sértés inkább szólt Zacknek, mint a szőke srácnak.

Cloud egy pillanatra szóhoz sem tudott jutni, majd félre nézett. - Bocs. - Ő sem volt benne biztos, hogy kinek szólt, mielőtt Sephiroth-ra nézett volna. Valahogyan rendbe kellett hoznia ezt, de nem tudta hogyan.
- Tudod, - kezdte halkan, - törődöm veled, de nem vagyok Zack. Asszem.

- Naah... - Sephiroth mélyet, reszketőt sóhajtott. - Zackot nem érdekelné, hogy mit csinálok, jönne, kirángatna innen és... nem bánnám..

Cloud összeszorította az öklét, és a szemében fájdalom villant. - Te is be tudod dörzsölni azt a bizonyos sót a sebbe - morogta, de valahogy hiányzott az igazi düh. Elvégre, számítania kellett volna erre.

- Most mi van? - Az ezüsthajú megbántottan pillantott fel. Nem mondott semmi rosszat, csak eszébe jutott a barátja mosolya, az optimizmusa, az életkedve, az a hihetetlen energia, amivel egyszerűen mindent el tudott érni... Még azt is, hogy a Győzhetetlen Sephiroth parancsnok elmosolyodjon.

Cloud összehúzott szemmel nézett Sephiroth-ra egy pár pillanatig, mielőtt sóhajtott volna. A magyarázkodás elkerülhetetlen volt, ha nem akarta itt hagyni válasz nélkül az ex-generálist. - Zack meghalt; és ezen nem könnyű tovább lépnem, főleg, hogy rajtad kívül ő volt az az idol, akivé válni akartam; akivé váltam magamnak, hogy saját szánalmas létemet túléljem. - Mély levegőt vett, és a szemei belemélyedtek Sephiroth tekintetébe. De a bennük lévő és a hangjában érződő keménység saját magának szólt. - Már nem képzelem magamat Zacknek, és most már látom, tudom, hogy mi hiányzik belőlem ahhoz, hogy Zack lehessek valaha is; hogy kevés vagyok ahhoz, hogy betöltsem az űrt, amit hagyott. Akár a világgal akár veled szembeni kötelezettségről lenne szó.

Az ex-generális pislogott. Soha, egyetlen alkalommal sem hallotta még Cloudot így beszélni (vagy ennyit), pedig hozzászámolta az összes klónt, és a három ezüstös mako-fiút is. - Cloud, te... felnőttél. - Valóban. A néhai vékony kis őr, a selymes chocobotoll hajával, hatalmas azúrkék szemeivel eltűnt, és átadta a helyét egy szép, erős harcosnak, aki a világ sorsa felett őrködött.

A szőke zavarában vállat vont; nem tudta mire vélni Sephiroth reakcióját. Sem dicséret, sem lehordás nem volt. - Előfordul.

A férfi lehajtotta a fejét, a haja az arcába hullt. - Hideg van, - mormolta, és abban a pillanatban csakugyan majd' megfagyott.

Cloud közelebb lépett, majd Sephiroth-ra terített egy szakadozott, foszló pokrócot, a semminél az is jobb elven. Nem tudta, hogy mit csináljon, hogy elhúzódjon-e, vagy maradjon -- így téblábolt, fél lépéseket téve mind a két irányba, hogy egy helyben maradjon.

- Köszönöm, - mormolta az ex-generális. Ő sem tudta mit kellene tennie. Ötletei voltak, de... egyik sem tűnt túl biztonságosnak.

- Nincs mit. Tényleg - rázta meg a fejét Cloud és megpróbálkozott egy halvány mosollyal, ami elveszett, mivel Sephiroth nem nézett rá. - Van még valami...?

Sephiroth-ra hirtelen rászakadt a fáradtság. Hátrabillentette a fejét - hosszú, ezüstös tincsei még mindig eltakarták az arcát - és lehunyta a szemét. - Hideg. Meg üresség és fájdalom. Az van. - Valami belül arra kényszerítette, hogy brutálisan őszinte legyen, magával, és Clouddal is.

Cloud arcán valami átsuhant, mielőtt közelebb lépett volna Sephiroth-hoz. Magában átkozta Zacket és az emlékeket, az aggodalmat, amely nem sajátja volt, de lelketlenség lett volna nem engednie.
- Én... Sephiroth. - Leguggolt, és kinyújtotta a kezét, az ujjbegyeit pár centire tartva a másik férfi arcától, még mindig félve attól, hogy megérintse. - Nézz rám.

Az ex-generális összeszorította a szemét és nem mozdult pár másodpercig, aztán lassan, vonakodva mégis Clourda pillantott, de el is kapta a tekintetét nyomban. Túl ismerős volt a másik, túl szép, túl jó.

Cloud nem mozdult. A hangja halk volt, ahogyan egy másik stratégiát próbált; Sephiroth mindig is büszke teremtés volt. - Az nem lehet igaz, hogy a Nagy Sephiroth fél tőlem, és fél rám nézni - mondta. Izmai feszültek voltak, Cloud kész volt félreugrani, ha túl lőtt volna a célon.

Ez hatott; Sephiroth felszegte az állát, és kinyitotta a szemeit. Az izzó mako-kristályok könnyben úsztak, a szépen metszett ajkak enyhén remegtek. Huszonöt év minden el nem hullajtott könnye ott állt ugrásra készen, hogy végre kiszabadulhasson, és tegye a dolgát - hogy lemossa a lélekre szénporként lerakódott fájdalmat.

Cloud hangja alig volt halható. - Kit siratsz? - kérdezte. Ujjai megtették a hátralévő távolságot, és végigcirógatták Sephiroth arcát.

Sephiroth kinyitotta a száját, de nem tudott semmit sem kinyögni elsőre; apró, sekély kortyocskákban szívta be a levegőt, és nyelnie kellett, hogy a hang kiférjen a torkán, ami szinte fájdalmasan összeszorult. - N-nem tudom. Mindenkit. Mindent. - Sírnia kellett, nem tehetett mást. Szinte azt kívánta, bárcsak itt lenne most az a bőgőmasina "fivére", Loz... akkor legalább nem lenne egyedül.

Cloud bólintott, feleslegesnek ítélve a szavakat. De az érintés talán használt, legalábbis nem rontott a helyzeten. Közelebb mozdult, ráfektetve a tenyerét Sephiroth arcára, és a hüvelykujjával eldörzsölte a könnyeket.

A férfi egy kicsit belemozdult az érintésbe. Cloud keze finom meleg volt. - Miért vagyok még itt? - kérdezte halkan. Valahol mélyen sejtette, hogy a "megérdemelsz egy második esélyt" csak egy kifogás volt, és Aeris csinos kis fejecskéjében komolyabb tervek jártak. Talán Cloud tudja...

- Mert behúzódtál a sarokba, és nem mozdultál igazából? - mondta Cloud egy halvány mosollyal. Folytatta a simogatást, és picit megrázta a fejét. - De ha tágabban kérded, nem tudom.

-Cloud... - a hang megbicsaklott, Sephiroth kinyújtotta kesztyűs kezét, és erőtlenül a szőke ruhájába markolt. Nem merte közelebb húzni, de akarta, szüksége volt rá, valakire, bárkire, mint soha még azelőtt.

Cloud megtette ezt az utolsó lépést Sephiroth helyett. A karjába zárta az izmos testet, amely most, talán a nyomorúságtól, nem látszott nagyobbnak, mint a sajátja.

Az ezüsthajú férfi pedig végre átadta magát az érzéseinek; Cloud vállába temette az arcát, és hagyta, hogy a könnyei szabadon folyjanak. Az ölelés megnyugtatta, elringatta, és szép lassan fel is melegítette.

Az ölelés magától jött ezúttal; Cloud nem bánta, hogy Sephiroth támasza lett. Türelmesen várt, hogy a könnyek árja csituljon. - Sephiroth... - kezdett bele, majd elhallgatott. - Nem tudom mit kéne mondjak, de ha tudnám, mondanám.

A férfi megrázta a fejét; nem volt szüksége szavakra, a válla közé fonódó karok is megtették a magukét. Pár perc múlva megnyugodott annyira, hogy a hangjában is bízott. - C-Cloud... én... - nem is találta hirtelen a megfelelő szavakat.

- Jobb? - érdeklődött Cloud, de nem lazított a szorításán. Még nem.

Sephiroth bólintott. - Köszönöm, - mondta halkan.

Cloud elmosolyodott. - Gyere, menjünk.

Az ex-generális egy pillanatra elveszett abban a mosolyban. De csak egy pillanatra. - Hova? - kérdezte, egy kicsit gyanakodva.

- A többiekhez - felelte Cloud, majd hozzá tette -, vagy el valahova. Megszokták már, hogy ritkán vagyok otthon.
Többet utazott fel s alá, mint a többiek, keresve önmagát, de mindig visszatért Tifához a végén. Így a többiek, a szép harcművész lány egy lett az otthon fogalmával.

- Cloud... - Sephiroth, be kellett vallja, egy kicsit megijedt a lehetőségtől. Valentine eléggé nyugodt - esetleg életunt - volt ahhoz, hogy ne lője keresztül abban a másodpercben, ahogy megpillantotta az egész _bolygó_ valamikori ellenségét, de az ex-generális kételkedett benne, hogy a többieknek ilyen aggályaik lennének. Főleg Tifának...! - Ha a Shinra megtudja, hogy élek, vadászni fognak rám... - Kifogások, kifogások.

- Mármint Rufus? - Cloud emlékezetébe idéződött Rufus Shinra törött, geostigmától meggyötört teste, ahogyan a tolószékben ült hűvös nyugalommal. A cég, amely valaha uralta egész Gaiát, már csak az elnökből és pár hűséges emberéből állt. Mégis, a vadászpuskával és tolószékkel felfegyverkezett Rufus, amint Sephiroth-ra próbál célba lőni olyan kép volt, amelyet nem bírt ki nevetés nélkül. - Kétlem.

Hát, itt nem volt mit tenni. Sephiroth aprót sóhajtott, és végignézett magán. Fekete bőr, szegecsek és csatok, fehér, jellegzetes vállvért - még egy rózsaszín szőrmebunda sem lehetett ennél feltűnőbb. - Ööö. Kell valami ruha. - És a derekát verdeső ezüst haj, igen. - Befonod a hajamat...?

- Igen, persze - bólintott Cloud és lassan elengedte Sephirothot. - És hozok ruhát is.

Sephiroth halványan elmosolyodott, és rábólintott a dologra.

Ostobaság volt feltételezni, hogy Aeris akaratának ellen lehet szegülni. Bár, az ezüsthajú férfi tulajdonképpen már nem is akart annyira.