Írók: Kíra & OKami
Karakterek: Reno, Tseng
Korhatár: G/PG
Figyelmeztetés: -
Spoiler: -

Tökéletes Ajándék

- Tseng? - Reno udvariasságból kopogott kettőt az ajtón, mielőtt belépett volna a főnöke szobájába. Az ablakon túl hűvös szél fújt, de szerencsére a ShinRa irodaépületben tökéletesen működött a légkondicionáló. - Ráérsz pár percre?

A feketehajú férfi felpillantott; meleg aranybarna szemei szigorúan villantak a belépő Turkre. - Néhány percem még akad. Valami probléma adódott, Reno?

- Nem hinném, hogy probléma - rázta meg a fejét a fiatalabb férfi és elmosolyodott. - Csak úgy gondoltam, hogy nincs szükségem tovább erre a porfogóra.

Előre nyújtotta a balját, amiben egy kis, sárgára színezett üvegcse volt. Félig volt töltve földdel, és a tetején pár zöld levél figyelt. Egyszerű celofán zárta le, amely láthatóan házilag lett rátéve.

Tseng egyik elegáns fekete szemöldöke felszaladt a sima homlokon. - Attól tartok, nem értem a poént, - közölte kissé fagyosan. Nem ért rá ostobaságokkal foglalkozni. Különösen nem Reno ostobaságaival. Volt elég baja anélkül is.

Reno mosolya kissé elhalványodott. Letette az üveget az asztalra, majd visszalépett, ahol volt.

- Boldog születésnapot akartam kívánni - mondta. Nem volt teljesen biztos benne, hogy kell-e további magyarázat, de remélte, hogy Tseng nem követeli meg. Nem akarta elmondani, hogyan jutott eszébe egy darabka földet hozni, és nem akarta tudni, ha a főnökének nem tetszett az ajándék.

Tseng pislogott. Az üvegre nézett, aztán Renora. Igen, aznap volt a születésnapja, nem felejtette el, de... föld...?

Ó, Ősök...

A wutai lassan kinyúlt, és megérintette a kis üveget. Most már tudta, hogy mit jelent, és összeszorult a torka. - Reno... - kezdte, máskor tiszta hangja most egy árnyalatnyival fátyolosabb volt, - Honnan van?

Reno kinézett az ablakon és vállat vont. Büszke volt magára, hogy ilyen hatással tudott lenni a főnökére, mindaddig, amíg eszébe nem ötlött, hogy a föld hatotta meg Tsenget, és nem Reno.
- Wutai-ból. A város előtt egy fa tövéből - felelt végül, és elvigyorodott az emléken. Elena szinte teljesen kikelt magából, hogy megállt egy marék földért, bár akkor meg tudta érteni a lelkesedését.

Visszapillantott Tsengre. - Örülök, hogy tetszik.

Tseng nyelt egyet. Nem beszélt arról, hogy mennyire hiányzott neki az ország, ahol a gyerekkorát töltötte, de nem is tagadta soha. Imádta Wutait, még akkor is, ha az apja árulása miatt rá is halál várt volna, ha odamegy. Nem véletlen, hogy nem csatlakozott a többiekhez, mikor azok szabadságot kaptak. Az ajándék, bármilyen furcsa is volt, nagyon meghatotta az ügynököt. Szinte látta maga előtt a várost, a hegyeket, hallotta a szélcsengők csilingelését.
- Köszönöm. Kedves, hogy eszedbe jutottam, - mondta halkan. Ritkán mondott ilyesmit bárkinek is.

- Heh! Nem tesz semmit - mondta Reno bár a belsejét melengették Tseng szavai. Az arcára megint kiült egy meleg mosoly, de úgy érezte, hogy ennél többre nem számíthat. És talán a wutai férfi nosztalgiázni akart, amihez kétséges volt, hogy elviselné bárki társaságát. - Nem is rabolnám tovább az idődet akkor.

- Várj. - A wutai felállt, és Renohoz lépett. Egy pillanatnyi tétovázás után megölelte a vöröst. Ez sem volt különösebben szokása, de a mostani helyzet különleges volt, és a sötét hajú férfi meg akarta köszönni a figyelmességet.

Reno visszaölelt, sőt, hagyta, hogy Tseng viselje el a súlya nagyját, ahogyan bele is dőlt a mozdulatba.
- Féltem, hogy megint hülyét csinálok magamból - mormolta a másik férfi fülébe.

Tseng mosolygott, és megrázta a fejét. - Nem, dehogy. Ez egy csodálatos ajándék és nem is tudom, hogyan köszönjem meg. Elhoztad nekem a hazámat, ahova én nem térhetek vissza. Ez sokat jelent. - A férfi visszapislogta a szemébe tolakodó könnycseppet, és halkan felnevetett. - Megleptél, Reno. De nagyon kellemes meglepetés volt.

- Reménykedtem valami hasonlóban - vallotta be Reno, majd egészen picit odébb mozdította a fejét. Ajkai végigsimítottak Tseng száján egy rövidke pillanat erejéig, mielőtt a vörös hajú férfi hátrébb lépett. - Nehéz kiismerni, hogy mikor mit akarsz.

- Tudom, - bólintott a wutai, és elmosolyodott, ahogy végigsimított az ajkán. - De tőlem ezt várják el. Van kedved meginni egy kávét, vagy valami erősebbet munka után?

- Mindig - vigyorodott el Reno. Az, hogy Tseng ezek után vele akarta ünnepelni a születésnapját, kifejezetten hízelgő volt az öntudatának. - Hová akarsz menni?

Egy pillanatig késett a válasz. Tseng átgondolta, hogy vajon helyesen cselekszik-e, de egyetlen érvet sem tudott hirtelen felhozni a terve ellen. A Turk egy nagy család volt, és megosztott mindent.
- Szívesen látlak, - mondta végül nyugodtan. - Ha gondolod, van ramen. Úgy emlékszem, kedveled a wutai konyhát.

Reno meglepetten pislogott. Az, hogy egy kávézó vagy bár helyett a saját lakását ajánlotta sokat elárult a Tseng terveiről. A férfi ritkán hívott meg bárkit is, de egy efféle randevú eltartott általában másnap reggelig. Azonban, Reno csak bólintott, cseppet sem bánva a dolgok ilyentén alakulását. Kisimította a túl hosszúra nőtt hajtincseket a szeméből és megnyalta a hirtelen kiszáradt száját.
- Hányra legyek ott?

- Találkozzunk hat óra ötkor a kapuban, - ajánlotta Tseng. - Elviszlek. Ebben a kutya időben felteszem, nincs sok kedved sétálni.

- Rendben - mondta Reno. Notórius késő volt, de remélte, hogy ezúttal sikerül betartania az időpontot. Tsengből kitelt volna, hogy ott hagyja, amennyiben úgy gondolja, hogy ez segít Renot nevelni. - Hat után a főbejáratnál.

- Ott találkozunk. - A mosolyban és a hangban sok minden bujkált, melegség, egy árnyalatnyi pajkosság... és néhány ígéret.

Reno felemelte a jobbját és a homlokához érintette. - Igenis! - tette hozzá a szalutáláshoz, egy vigyorral. Kifejezetten kíváncsi volt, hogy mi minden vár rá a rámenen túl Tsengnél, de egyelőre beérte az ölelés és az ellopott csók emlékével. Nem volt olyan messze az a hat óra.