Író: OKami
Disclaimer: Karakterek és világ C to Square-ENIX & Disney. 
Rating: PG13
Figyelmeztetés: azt hiszem, tartalmazhat némi spoilert
Note: A Kingdom Hearts, valahogy az a benyomásom, nem túlzottan ismert játék errefelé; pedig kár, mert nagyon király kis cucc. ^^ Ebből kifolyólag magyarítanom kellett mindent, ami hirtelen eszembe jutott - lehet, hogy érdemes átnézni a listákat, mielőtt olvasni kezdesz. A karakterekről a Wikipedián éppen eleget olvashatsz, nagyon pontos leírások vannak fenn képekkel, tokkal-vonóval, angolul. A magyarítások listája pedig megtalálható az LJ-men, ITT. Ha van valami ötleted, oszd meg bátran! (De az anonymus kommentelés le van tiltva.)


Testvériség
 

- Vexen…

A Fagyos Akadémikus csaknem eldobta a kezében tartott lombikot. Szerencsére még időben észbe kapott, és gyengéden letette a rózsaszínes folyadékkal teli üvegedényt, majd megfordult; keskeny, sima arcán megfeszült a halvány bőr, ahogy vicsorgott. - Nem megmondtam, hogy ne teleportáljatok- - A látvány ekkor tudatosult, és Vexen felállt, hogy közelebb lépjen.

- Zexion? Mi történt? Megsérültél? - Vékony de erős karjait a fiatalabb férfi válla köré fonva a vizsgálóasztal felé indult. A levendulaszín hajú Cselszövő furán járt, a bőréből, hajából víz illata áradt, és nyilvánvalóan meztelen volt a fekete egyenköntös alatt.

- Így is mondhatjuk, - mosolyodott el Zexion. - Nézd el nekem kérlek, ha vérnyomokat hagyok a padlódon.

- Valamelyik Alkonyrém majd feltakarítja, - legyintett a szőke tudós. - Gyere, ülj le. Mennyire komoly?

Zexion összerezzent. - Ülésről szó sem lehet. És szeretném, ha hamar helyre jönne, szóval keress egy gyógyitalt. - Ahogy Négyes ellépett mellőle, és az egyik szekrényből elővette a félhomályban szinte derengő zöldes üvegcsét, a fiatal Cselszövő levette a fekete köntöst, és felhasalt az asztalra. Halvány combján jól látszott a keskeny vércsík.

- Az anatómiád azon pontja nem igazán alkalmas sérülések beszerzésére, Hatos… - tette szóvá Vexen felvonva egyik szemöldökét. - Mégis… mi történt? - A gyógyító folyadékot félretéve hamar vattát és langyos vizet kerített, aztán gyengéden letisztogatta a fekvő ifjú testét.

Zexion aprót sóhajtott, aztán elmosolyodott. - Szeretkeztünk Lexaeus-szal. Óvatosak voltunk, de a testem nincs hozzászokva a méreteihez.

Vexen zöld szemei tágra nyíltak, és az arca egy leheletnyit kipirosodott. - Sz-szeretkeztetek. - Persze tudósként, orvosként nagyon is tisztában volt a dolog hogyanjával és mikéntjével, csak hát… Meggyőződése szerint az effajta szoros testi kapcsolathoz érzelmek is szükségeltettek, márpedig a Senkiknek nem volt szívük.

Mielőtt elvesztette volna a sajátját, Vexen neve Even volt, és soha nem érdekelte különösebben a szex. A legtöbb idejét a Bölcs Ansem palotájában töltötte szorgalmasan olvasva, jegyzetelve, tanulva, nem kint a városban mint Braig és Dilan. Egyszer a többi tanítvány ugyan elcipelte őt is bulizni, és akkor kapta élete első - és mindezidáig egyetlen - csókját, de sosem került bárkihez ennél közelebb. Túlságosan lefoglalta a tanulás, aztán a kutatás, és ha néha kecses, arctalan lények lopóztak az álmaiba, akkor a saját keze is bőven elég volt, hogy a követelőző vágy tovaillanjon.

Az Akadémikus elhessegette a lelki szemei előtt felbukkanó képet, ahogy két társa ölelkezik, és figyelmét a problémára fordította.

- Mégis… mi vitt rá titeket? - érdeklődött halkan, ahogy alaposabban szemügyre vette Zexion egyébként formás hátsóját. - A bőröd valóban felhasadt, de nem tűnik komolynak. Előfordulhat, hogy beljebb is van sérülés?

- Igen, kérlek, kezelj le ott is. - Zexion is tudós volt, nem fecsérelte az időt ostobaságokra. - Nehéz megmondani, hogy miért is döntöttünk így. Azt hiszem, nem is volt tudatos, csak mind a kettőnk testén eluralkodott a vágy. Bár… Ienzo kedvelte Eleaus-t.

- Ienzo halott - jegyezte meg Vexen mellékesen. - Vigyázz, nagyon csíp. - Pár cseppet a sebre öntött a gyógyitalból. Hatos felszisszent, az izmai megfeszültek, de a sérülés egy pillanat múlva eltűnt. A szőke gondosan letörölgette a felesleget, és a figyelmét nem kerülte el az apró nyögés.

- Természetesen igazad van, - felelte végül a fiatalabb férfi és a könyökére támaszkodott, hogy hátranézhessen a válla fölött. - Nem is azt mondom, hogy... bármiféle érzelemmel viseltetnék Lexaeus irányába, hiszen képtelen is lennék rá. De az, hogy nincs szívem, még nem jelenti azt, hogy nem érzek dolgokat.

Vexen valami színtelen, szagtalan zselészerűségbe kevert néhány cseppet a gyógyitalból, és alaposan összedolgozta. Gondosan gumikesztyűt húzott, és bólintott.

- Értem, mit mondasz. A fizikai testünk, noha megváltozott, még mindig igényel pihenést, vagy ételt, illetve, felteszem, vannak egyéb szükségletei is.

Hatos lehunyta a szemét, és ellazította az izmait, hogy utat engedjen a szőke tudós gyengéd ujjának. A koncentrációja azonban megtört kissé, mikor a kenőcs a sérüléshez ért; még mindig kegyetlenül csípett. Zexion az ajkába harapott, és vett pár nagy levegőt. Vexen ösztönösen végigsimított fiatalabb társa hátán, hogy megnyugtassa. Még emlékezett rá, hogy az ilyen apró gesztusok jólestek a legtöbb embernek, bár egy másodperc múlva megrótta magát - hiszen ahhoz is csak érzelmek kelletek volna... A meglepetése annál nagyobb volt, mikor a Cselszövő ismét ellazult, és egy sóhajjal visszafeküdt, fejét karjaira hajtva.

- Mit éreztél az előbb? - érdeklődött Négyes kíváncsian, ahogy finoman folytatta ténykedését Zexion meggyötört hátsóján. - Amikor végigsimítottam a hátadon. Úgy tűnt, jólesett.

- Így is volt, - biccentett Zexion. - A kezed hűvös, a testem pedig forró, kellemes volt, ahogy egy kicsit lehűtöttél. És azt hiszem... a testem emlékszik rá, hogy hogyan reagáljon. Ez a te szakterületed, de az érzelmek kémiai reakciókkal is járnak a szervezetben, nem?

A szőke bólintott. Ennek volt értelme. - Tehát, a testünk valóban produkálja ezeket a reakciókat, és ez olyan, mintha lennének érzéseink. Ugyanazokkal a, hmm, tünetekkel járnak bizonyos szituációk, mint azelőtt? Logikus, nagyon is logikus.

- És érdekes is, - Zexion hangja majdnem lelkesen csengett. - Hiszen, ha voltaképpen minden olyan, mint régen, akkor honnan tudhatjuk, hogy amit érzünk, az nem va- Aaa!

Vexen keze azonnal megállt. - Fájdalmat okoztam?

- N-nem... Csak, nem figyeltél oda, és végigsimítottál a prosztatámon.

- Ó. - A szőke zavartan az alsó ajkába harapott. - Bocsánat, valóban elkalandoztam.

- Semmi baj - Zexion hangjában mosoly bujkált. - De ha még néhányszor megérintesz ott, összemocskolom az asztalod.

Vexen a továbbiakban jórészt némán, és bájosan halvány rózsaszín arccal folytatta a kezelést. Mikor végzett, Zexion óvatosan felült, majd ahogy érezte, hogy már csakugyan nem sajog semmije, leugrott az asztalról, maga köré kanyarította a köntösét, és lábujjhegyre állva finoman megcsókolta az idősebb férfi arcát.

- Köszönöm. Most mennem kell, Lexaeus már biztosan vár.

Ahogy Zexion mögött összezárult a sötétség-kapu, Vexen tétován megérintette a pontot, ahol az ifjú Cselszövő ajkai a bőréhez értek. Abban a pillanatban alkalma volt megtapasztalni, amiről percekkel azelőtt beszélgettek - hogy noha Senkik voltak mindannyian, azért még éreztek dolgokat - az a finom melegség a mellkasában, a jól végzett munkát kísérő aranyszín csillámlás, a forró, majdnem kellemes fájdalom szinte nem is különbözött attól, amit Even érzett valaha.

Minden ellentmondott a kényelmes feltételezésnek, hogy Senkik voltak mind a hatan, a Sötétség fogságban tartotta a szívüket, nem volt több lelkiismereti válság, nem volt etika, nem volt bűntudat, nem voltak morális kérdések, és azt tehettek, amit csak akartak. Nem telt még el egy év sem azóta, hogy Xehanortot követve mind ide jutottak, nem volt még alkalmuk a teóriát próbára tenni - az új lehetőségek túlságosan lekötötték őket. Vexennek az a nyomasztó érzése támadt, a dolgok még így szív nélkül sem olyan egyszerűek, mint ahogy azt feltételezték.


Aznap éjszaka a szőke férfi álmatlanul hevert az ágyán; ha behunyta a szemét, furcsa dolgok töltötték meg a sötétséget. Sóhajok, halk nyögések, különös illatok, és valószerű, csábító képek. Annak idején, mikor még mindannyian a Bölcs Ansem tanítványai voltak, fiatalok, szinte még gyerekek, mesterük nemcsak elméjük csiszolását szorgalmazta, de a fizikumukét is. Dilan, Braig és Eleaus soha nem is panaszkodtak, Ienzo, Even és Xehanort annál inkább, bár mindannyian jeleskedtek valamiben. Akárhogy is, az ifjú Evennek nem egyszer alkalma nyílt megcsodálni társai ruhátlan testét. Ienzo, aki valaha Zexion volt, a legfiatalabb tanítvány, karcsún és halványan nyújtózott a zuhany alatt, sima, selymes bőrén, finom végtagjain apró patakokban csordult le a víz. Eleaus, azaz Lexaeus Valakije viszont a legmagasabb, legizmosabb volt mindannyiuk között. Széles vállain, combjain a napbarnított, bársonyos bőr alatt acélos izmok fodrozódtak. Olyan volt, mint a legendák hősei, szép, bátor és rendkívül intelligens.

És a kinézetük azóta sem változott. A múló idő nem fogott többé rajtuk. Vexen tehát tökéletesen el tudta képzelni, micsoda látvány is lehet, ahogy Zexion testi vágytól felhevült, kipirosodott bőrén verítékcsöppek formálódnak, ahogy karcsú teste sóváran simul Lexaeus erők karjaiba, ahogy a Néma Hős széles, erős kezei gyengéden végigsimítanak egész alakján. A délceg termetű Ötös a sarkain ül, izmos combjai enyhén széttárva, és köztük büszkén, harcra készen lüktet impozáns férfiassága. A Cselszövő közelebb hajol, az ajkai szétnyílnak; a két Senki nyelve összefonódik, táncba kezd, halk sóhajaik megtöltik a levegőt...

Négyes szobájában fagypontra zuhant a hőmérséklet, ahogy a férfi testében rejtőző mágikus energiák elszabadultak. Vexen alig-alig bírta visszafojtani a hangját, a keze kétségbeesett sietséggel mozdult, mind közelebb hajszolva a tudóst a beteljesüléshez. Végül a vékony test megfeszült, és a Fagyos Akadémikus egy utolsó, hangos nyögés után kimerülten pihegve próbálta visszanyerni az erejét, és rendezni szétzilált gondolatait. A kíváncsiság nem hagyta nyugodni; többet akart tudni, kísérletezni szeretett volna, teóriákat állítani fel, és eljutni a végső konklúzióhoz. Ahogy végül lassan elnyomta az álom, megérett benne az elhatározás is.


Három gyors, kemény koppanás rezzentette fel a Cselszövőt és a Néma Hőst. Nem csináltak éppen semmi különöset, csak olvastak, a fiatalabb férfi az idősebb ölében elnyúlva. Kék szemek villantak össze kérdőn, aztán Zexion felállt, és ajtót nyitott.

- Vexen? Miben segíthetünk?

Négyes összefonta hosszú ujjait, és besétált, ahogy Hatos odébb állt az ajtóból. Odabiccentett Lexaeusnak is, aztán megköszörülte a torkát. - Khm, nos, a legutóbbi látogatásod óta sokat gondolkodtam az akkor felmerült témán, és a segítségeteket szeretném kérni. Tanulmányozni akarom ezt a jelenséget, és úgy véltem, a ti társaságotok megfelelő közeg lenne a kísérletezéshez. Természetesen, ha a jelenlétem ellenetekre van, megértem, és keresek más alanyt, ámbár... nos, azt hiszem, ha figyelembe vesszük a Valakijeink közötti mondhatni baráti viszonyt...

- Nem kell folytatnod, - mosolyodott el Zexion. - Értem, és úgy vélem, semmi akadálya annak, hogy alkalmanként csatlakozz hozzánk.

- Én szintúgy nem látok semmiféle akadályt,- jegyezte meg Lexaeus, félretéve a vaskos kötetet. - Örömünkre szolgál, ha segíthetünk.

- Hálás vagyok, - hajtott fejet Vexen, és leült Ötös mellé, ahogy Zexion helyet mutatott a kanapén. - Beszéljetek nekem ezekről az érzésekről. Tudni szeretném, hogyan kezdődik az aktus, mi indítja el a folyamatot?

A szeretők újfent összenéztek, ezúttal kissé tanácstalanul. - Kétlem, hogy bármikor is tudatosan idéznénk fel a vágyat, - vélte Zexion. - A testünk egyszer csak jelez, és mi egyszerűen nem próbálunk meg ellenállni.

- Talán most tehetnénk egy próbát, - ajánlotta Lexaeus. - Kíváncsi vagyok, vajon sikerülne-e felhevítenem téged.

- Majdnem biztosra veszem, - somolygott a levendulaszín hajú ifjú, - De semmi jónak nem kívánok elrontója lenni...

A fekete köntös hamarosan a földre hullt. Zexion csak nadrágot és csizmát viselt alatta - a Senkik nem voltak túlságosan érzékenyek a hőmérséklet változásaira, amíg azok nem voltak túl extrémek. A Cselszövő kényelmesen visszatelepedett Lexaeus ölébe, és engedelmesen kinyitotta a száját, ahogy Ötös közelebb hajolt egy csókért. Mintha Vexen ott sem lett volna, ráérősen ízlelgették egymást, az Akadémikus pedig tágra nyílt szemmel itta be a gyönyörű látványt.

Utóbb a Néma Hős széles keze Zexion nadrágjának elejére csúszott, és finoman, lassú körökben simogatni kezdte az ágyékát. Hatos felsóhajtott, a teste szinte elolvadni látszott, ahogy átadta magát a gyengéd mozdulatok keltette kellemes érzéseknek. Egy kis idő múlva azonban a légzése felgyorsult, az izmai fokozatosan megfeszültek, és finom ujjai összezárultak Lexaeus köntösén.

- Még, - nyögte fátyolos hangon. - Még, érints még, erősebben...!

A Néma Hős bólintott, és engedelmeskedett; Zexion felnyögött, a feje hátrabillent. Ötös Vexenre pillantott. - Add a kezed.

Az Akadémikus pislogott, és kinyújtotta a kezét; Lexaeus pedig Zexion lábai közé vonta azt. Négyes érezte, ahogy a makacs izom a mellkasában most gyorsabb ütemben dobogott - egyértelműen hatással volt rá a látvány. Vexen nem volt gyáva, és ritkán tétovázott, de most valamiért a keze nem akart mozdulni. Érezte, ahogy a tenyere alatt Zexion forró vesszője lüktet, aztán a tekintete összefonódott a Cselszövőével; a fiatalabb férfi várakozón, éberen nézett vissza rá.

- Vexen, kérlek. Csináld, érints meg te is.

A pár szó, a bennük bujkáló sóvárgás elég volt; a szőke tudós óvatosan kitapogatta a pénisz formáját, a heréket, jóleső nyögéseket csalva ki ténykedésével Zexion torkából.

Fertályóra sem telt bele, és Az ifjú Cselszövő egyre hangosabb lett; immár meztelenül hevert a széles kanapén, hosszú combja között Lexaeus térdelt, és a nyelvével kényeztette a fiatalabb Senkit. Vexen felkuporodott a kényelmes bútor ölébe, maga köré fonva a karjait, és nem bírta levenni a szemét a látványról. A két másik olyan szégyentelenül nyílt volt, nem takargattak semmit, sőt, időről-időre a csendes szemlélőre pillantottak; a szemükben egyre hevesebben lobogtak a lángok. A tudós igyekezett nyugodt maradni, hűvös és tartózkodó, mint mindig, de nem volt könnyű dolga. Lexaeus kérdése váratlanul érte. - Mit érzel?

- Zexion helyében akarok lenni, - felelte Négyes őszintén. A Cselszövő felkuncogott, és hívogatóan intett. - Gyere közelebb, csatlakozz te is. Csókolj meg.

Vexen megnyalta kiszáradt ajkát, és közelebb óvakodott. Hatos a tudós arcára simította a kezét, és közelebb vonta a szőke fejet; a szájuk egymáshoz ért, először csak finoman, óvatosan, aztán egyre bátrabban. Az Akadémikus érezte, hogy az ifjú Cselszövő keze a köntöse cipzárján motoz, majd a fekete ruhadarab alá siklik. Felszisszent, ahogy a forró ujjak rátaláltak a mellbimbójára. Vexen pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva Zexion nyelve orvul utat talált a párjához.

Lexaeus egy darabig gyönyörködött a látványban, aztán kötelességtudóan folytatta a ténykedését a legfiatalabb Senki férfiasságán. Zexion felnyögött, és Vexen válla köré fonta a karjait.

- A nyakamat is... Vexen, aah... Ne gondolkodj, csak csókolj. Annyira... annyira jó, aah!

Volt valami a halk, kellemes hangban, ami furcsa hatással volt a tudósra - az ösztönei átvették felette az irányítást. Elnyílt ajkakkal csókolta végig Zexion nyakát, vállát, aztán visszatért a szájához. Hatos nyüszített, levegő után kapkodott, aztán egyszer csak megfeszült a teste, az ujjai Vexen köntösébe martak, és egy kiáltással elélvezett.

A Néma Hős elégedett mosollyal törölgette a száját, míg Vexen tétova ujjakkal cirógatta a karjaiban pihegő ifjú Cselszövő csapzott haját. Olyan szép volt. Olyan megkapóan gyenge és törékeny, ahogy próbált levegőhöz jutni a csodálatos sokk után. A teste forró volt, még a köntösön keresztül is majdnem égette Négyes bőrét.

Lexaeus leült a tudós mögé, és átkarolta; Vexen egy pillanatra megdermedt, de aztán egy halk sóhajjal elengedte magát. A teste úgy gondolta, a társak közelsége tetszik neki, a szőke pedig nem igazán érzett kedvet a tiltakozáshoz.

- Közelebb jutottál a megoldáshoz? - érdeklődött Ötös, és lehúzta az amúgy is nyitott köntöst az Akadémikus vállairól. Az beleborzongott, mikor megérezte az apró csókokat.

- Azt hiszem… Lexaeus, miért is csinálod ezt…?

- Azt mondtad, szeretnél Zexion helyében lenni. Szívesen töltök veled is egy kis időt, ha kívánod. Nem csak te vagy kíváncsi, tudod. - A széles, erős kezek egyre lejjebb és lejjebb vándoroltak Vexen karcsú alakján, szinte nőiesen széles csípőjén, hogy végül a hosszú combok között pihenjenek meg. A tudós zöld szeme tágra nyílt, még a lélegzete is elakadt, ahogy az idegein végigvillámlott a gyönyör. Érezte, ahogy az arca lángra gyúl, és a keze magától rebbent Lexaeuséra. Ötös tovább duruzsolt a tudós fülébe, ahogy simogatni kezdte az ágyékát. - Nincsenek érzéseink, mindannyian tudjuk ezt - de még emlékszünk, milyen volt érezni. A testünk pedig még követelőzik néha, és el kell hallgattatnunk, ha a kutatásainkra akarunk koncentrálni. Senkiként tisztábban látok dolgokat, nem tart fogva a féltékenység, nem akadályoz meg benne, hogy megadjam neked a kellő tiszteletet.

- Mi tudjuk, mire van szükséged, - pillantott fel Zexion, aki közben magához tért. - Xigbar túl nyers, Xaldin túl kemény, Xemnas pedig túl sokat parancsolgat. Tarts velünk, Vexen. A végére járunk ennek a titoknak is, és még ezer másiknak.

A Fagyos Akadémikus lehunyta a szemét. Érezte, ahogy Zexion nyelve a tenyerét csiklandozza, ahogy Lexaeus acélos ujjai végigsiklanak a combján, és a mellkasán. Szüksége volt a többiekre. Szüksége volt segítségre, szövetségesekre.

- Legyen úgy, - lehelte elfúló hangon. - Mi hárman… Együtt mindenre képesek leszünk.



~Vége~