Írók: Kíra & OKami
Páros: Roy Mustang & Edward Elric
Korhatár: NC-17
Figyelmeztetés: némi káromkodás, smut
Spoiler: 51. rész

Új kezdetek

Mustang levetette az uniformis kabátját, hogy kényelmesebben legyen. Tikkasztó hőség volt, és a plusz gyapjúréteg már neki is sok volt, aki pedig mindig is fázós volt. Megtörölte izzadt homlokát, majd visszafordította a figyelmét a feladatára. A katonaságot a kormány kirendelte, hogy segítsen a földeken, a terményt beszedni, a gátakat felújítani. Most, hogy az állandó háborúzás nem vitte már el a pénzt, az új, demokratikus kormány elkezdte bepótolni az elhanyagolt feladatait.

Mustang Risenbool-ban állomásozott pár tucat társával együtt, és a hely maga elég volt ahhoz, hogy a keserédes emlékek a felszínre törjenek.

Az Acél Alkimista néven elhíresült Edward Elric is innen származott, testvére, Alphonse is ide tért vissza, amikor visszaszerezte saját, hús-vér testét.

Jó idő eltelt már azóta is, több év. Edwardnak nyoma veszett és Al felkereste régi tanítómesterét Dublithban. Feltett szándéka volt, hogy megtalálja a fivérét, bárhol legyen is.

Nem sokan hitték, hogy valaha is képes lesz rá.

A risenbool-i gátra már igencsak ráfért a javítás. Több katona lapátolta a homokot egy különösen gyenge pontnál. Mustang egy kicsit arrébb dolgozott; nem volt túlságosan ínyére a fiatalabbak fesztelen jókedve, közvetlensége. Persze, nem személy szerint velük volt baja, csak... hát igen, Roy Mustang sem lesz már fiatalabb.

A nevetés, vidám kiáltozás fel sem tűnt, de az utána következő hangok már igen. Két taps, és az alkímiai reakció semmi mással össze nem téveszthető sercegése...

Mustang megdermedt és megfordult, keresve a hang forrását. Rettentően kevés ember volt, aki így volt képes beindítani egy alkímiai reakciót, és még kevesebb élt. Belevágta a lapátot a földbe és lesétált a töltésről, meresztgetve megmaradt szemét, hogy megtalálja azt, aki az előbb tapsolt.

A gát most már sziklaszilárdan magasodott. Néhány kékes szikra még fel-felizzott a friss földön. A tövében pedig, a katonák gyűrűjében két fiatalember állt. Először is, civilek voltak mind a ketten. Egyszerű inget-nadrágot viseltek, az alacsonyabbik mellényt is. Az ő bal karja fémesen csillogott, aranyszín haja lófarokba fogva lengedezett az enyhe szellőben és csinos arcán hatalmas, szívből jövő vigyor terpeszkedett.

Mustang összeszorította a fogát és megrázta a fejét, hogy kitisztítsa azt. Minden bizonnyal lázálmodik. Azonban jobbnak tartotta megbizonyosodni erről a tényről, így határozott léptekkel ment közelebb. Az ifjabbak félelemmel vegyes tisztelettel nyitottak neki utat, amint észrevették, hogy közeledik. Mikor odaért, megállt a két szőke férfi előtt. Egyikük pár centivel magasabb volt már nála, de Mustang figyelmét a másik alak kötötte le. A szív alakú arc megnyúlt kissé, de az aranyszínű szemek ugyanolyan elánnal, akarattal csillogtak, mint régen.

- Edward...?

- He? - a fiatalember némi rosszallással pillantott oldalra. Láthatóan nem tetszett neki, hogy megzavarták, miközben az elismerés tengerében fürdőzött.

A következő pillanatban az aranyszemek tágra nyíltak, és a hús-vér kézből földre hullt a könnyű kabát. A ragyogó íriszekben ezer dolog váltotta egymást félelmetes gyorsasággal: felismerés, öröm, döbbenet, iszonyat, fájdalom, düh, sajnálat... végül fura, nedves csillogás... A rózsaszín ajkak remegve nyíltak szét, de hang nem hallatszott. A fiatalember csak bámulta a sötét hajú katonát, és rózsás arcából lassan elszökött a vér.

A másik, magasabb ifjú is leplezetlen csodálkozással, de őszinte örömmel nézett Mustangra. -Ezredes! De jó önt újra látni! Örülök a szerencsének! Bátyám, te nem is köszönsz...? Bátyám...!

A báty hallgatott, mint a sült hal.

- Már nem ezredes - jegyezte meg Mustang egy fél pillantást vetve a fiatalabb, de magasabb Elricre. Aztán, mielőtt odalépett volna, hogy megcsókolja a fiatalembert, akiről már lemondott, győzött a józan esze. Sem a hely, sem az idő nem volt erre alkalmas, és mégiscsak kellemesebb volt úgy ébredni, hogy nem egy párnát próbál halálra csókolni az ember... Hátrébblépett, és félig meghajolt.

- Elnézést, de vissza kell mennem. Alphonse, jobb lenne, ha hazavinnéd a bátyádat.

Ekkor az alacsonyabb férfi - hiszen nem volt már gyerek, régen nem - megrázta magát, mint egy vizes kutya. A szeme megvillant, a két keze pedig acélkapocsként fogott rá Roy vállaira.

- Este átjössz - sziszegte ellentmondást nem tűrően. - Ha kell, kilakoltatom Winryt, de este átjössz.

Alphonse riadtan igyekezett lefeszegetni az ujjakat Mustangról, különösen az automailt. - Örömmel látjuk, öizé... uram - vidám mosollyal palástolta zavarát, ahogy hátrébb húzta Edwardot.

Mustang némán bólintott. A húsába, izmaiba mélyedő ujjak enyhe fájdalma ráébresztették, hogy ez a valóság. Edward tényleg hazajött, bárhol is volt mindeddig. Roy egy pillanatig elmosolyodott, majd sarkon fordult, és ott hagyta az alkimista testvérpárt, mielőtt hármójuk közül valamelyikük elragadtatta volna magát. A kiskatonák döbbent arcára ügyet sem vetve Mustang visszasétált a dombra, ahol a kabátját és lapátját hagyta. Egyik kezével rátámaszkodott a szerszám nyelére, míg a másikkal eltakarta megmaradt szemét. Az érzelmei hullámoztak, kitöréssel fenyegettek, és ezt nem engedhette meg magának. Össze kellett szednie magát, legalább addig, amíg át nem ölelhette Edwardot...!

Edward felvetette a fejét és körbenézett. - Jól van, emberek, gondolom, maguk is haza akarnak menni. Gyerünk Al, ne gatyázzunk, javítsuk meg az egészet, aztán nyomás haza!

Alphonse bólintott. A két testvér egyszerre csapta össze a tenyerét, letérdeltek, és ahogy az ujjaik a földhöz értek, kékes villámok rohantak végig a gát egész hosszában. A föld hullámzott kicsit, mintha képlékeny lenne, és néhány másodperc múlva az egész építmény szilárdan állt.

A katonák ujjongtak egy sort, kezet ráztak a szőke ifjakkal, aztán mindenki ment a maga dolgára.

Al a fivére vállára tette a kezét. - Minden rendben, bátyám?

Edward egy pillanatnyi tétovázás után szorosan magához ölelte a kicsit magasabb, nyúlánk testet. Még mindig olyan jól esett ilyen közel lenni ahhoz, akit éveken át meg sem érinthetett...!

- Semmi gond - mormolta a fehér ingbe az idősebb Elric. - Menjünk most haza.

Alphonse bólintott és a fivérek visszaballagtak a Rockbell-házhoz.



Mustang visszament az ideiglenesen kialakított barakkba a többiek után. Parancsnoka, bizonyos Havoc főhadnagy meglepetten nézett az emberekre - úgy számította, hogy még legalább másfél-két napot rá kell majd áldozniuk a gát helyrehozatalára. A fiatalabb katonákra ügyet sem vetve lépett oda Mustanghoz.

- Mi történt?

- Elricék... - kezdett bele a sötét hajú férfi. Egy fájdalmas pillantást vetett Havocra, majd nyelt egyet és újra kezdte. Hangja kissé remegett. - Edward és Alphonse... Visszajöttek. Uram, kaphatnék egy cigarettát?

- Persze, uram - suttogta Havoc, miután meggyőződött róla, hogy senki nincs a közelben. - Üljön le, mindjárt összeesik! Vagy ne is, inkább jöjjön, van egy kis whiskym az irodában. - Royt maga előtt terelgetve Havoc vigyorgott. - Ez fantasztikus! Azt hittük, sosem fogjuk viszontlátni őket, erre tessék...! Kíváncsi vagyok a főnök visszajön-e dolgozni. Még mindig megvan az automailje? - A szőke hadnagy gondosan becsukta maguk mögött az ajtót és a ládához sietett, amiben a személyes holmiját tartogatta. Kihalászott egy üveget és két bádogbögrét.

Mustang várt, amíg jó kétujjnyi whisky nem volt a bögréje aljában. Hozzákoccintotta a másikhoz, majd felhajtotta az italt. A vérén végigfutó alkohol belülről melegítette fel, megnyugtatva kissé.

- Nem tudom, Havoc, de igen megvan az automail... Este beszélek vele, már ha eszembe jut bármi is, amit mondhatnék.

A fekete hajú férfi nyelt egyet és megrázta a fejét. Túl sok minden járt az agyában, és nem tudott rendet tenni. Ránézett Havocra és elvigyorodott, ahogyan jobbjával a bal vállát kezdte el masszírozni. A mozdulat az évek során berögzültté vált, Mustang szinte észre sem vette.

- Ha jönni akar, egy óra múlva indulhatunk a Rockbell-házhoz.

Havoc komolyan nézte egy darabig volt felettesét, akit követett volna a halálba is. Letette a bögrét, a sötét hajú mellé lépett és finoman arrébb lökte a kezet a sebzett vállról. Helyette ő maga kezdte el gyúrni a szinte görcsösen feszülő izmokat.

- Uram - kezdte halkan, - Akarja, hogy jöjjek...?

- Nem - szaladt ki Roy száján szinte azonnal. Amikor rájött, hogy milyen udvariatlan volt, lehunyta a szemét, és megrázta a fejét. Utált magyarázkodni, de nem akarta megsérteni Havoc-ot. - Ne értsen félre, de nem lenne túl szerencsés, ha jönne, uram.

Mustang elhallgatott, és kinyitotta a szemét, kicsit beledőlve a masszírozó, erős tenyérbe. Hálásan rámosolyogott a parancsnokára, ahogyan a válla ellazult.

Havoc vigyorgott, szája sarkában az elmaradhatatlan cigarettával - szinte már csak megszokásból lógott ott a szál, a hadnagynak gondolnia kellett valaki másra is - és már abból is látszott, hogy mindent ért, ahogy biccentett.

Mustang kinyúlt a jobbjával és pofátlanul elvette a cigarettát - elvégre Havoc azt mondta, kap egy szálat. Az öngyújtót sem kellett sokat keresgélnie, és egy pár másodperccel később már az ő ajkai között füstölt a dohány.

- Köszönöm - jegyezte meg Mustang egy vigyorral, majd kiegyenesedett, és hivatalos hangon folytatta. - Kérek engedélyt, hogy ma és a következő napon távol maradhassak, uram.

- Engedély megadva, katona - biccentett Havoc ismét, még mindig vigyorogva. - A nem várt teljesítményjavulás miatt nem lesz annyi emberre szükség amúgy sem. Legyen egy jó napja. Most leléphet.

- Köszönöm, uram - Mustang bólintott, és kinyújtózkodott. Majd szalutált és kinyitotta az ajtót, hogy letusoljon és átöltözzön, mielőtt találkozik Edwarddal.

Később, félig vizes hajához tapadt a fekete szövet, ami a szemét takarta. A tiszta ing kellemes volt és a kabát részt a kezében vitte, ahogyan Mustang a Rockbell-ház felé ment. Léptei lelassultak, ahogyan egyre közelebb és közelebb ért; tétovázni kezdett.

Edward azóta nem lelte a helyét, mióta hazajöttek. Ő is megfürdött, átöltözött, levetkőzött, átöltözött, olvasni próbált, aztán a sarokba hajította a könyvet és Winry idegeire ment. A szőke lány végül nemes egyszerűséggel fejbe vágta egy csavarkulccsal, és felparancsolta a szobájába.

Nem bírva tovább a tétlenséget, Ed kimászott az erkélyre, és az utat kezdte nézni. Már majdnem elaludt, amikor valami mozgásra lett figyelmes. A szőke ifjú felkapta a fejét, és addig erőltette a szemét, amíg meg nem bizonyosodott róla, hogy a közeledő valóban Roy Mustang.

Nem törődve a nyomában felhangzó dühös, vagy riadt kiáltásokkal, Ed kirohant a katona elé, mintha kergetnék. Egyszerűen képtelen volt visszafogni magát.

Vagy öt méterre a férfitól aztán megállt, lihegve, szúró oldallal, és nézte Royt némán.

Mustang megtorpant, amikor észrevette a futva közeledő szőkét, és türelmesen bevárta. Mikor amaz megtorpant, Roy elmosolyodott, és bezárta a kettejük közötti távolságot. Átölelte a fiatalembert, jobbjával közel húzva a fejét, és a fülébe suttogta: - Isten hozott, Edward!

Ed nevetett és szorosan visszaölelt.

- Hiányoztál - mormolta. - Mocskosul, rohadtul hiányoztál!

- El tudom képzelni... - mondta Mustang, és megrázta a fejét. Hangja kissé karcossá vált, és nem az órával ezelőtt elszívott cigarettától. - Menjünk be! Nyugtass meg, hogy tényleg te vagy, és itt maradsz, és nem mész el megint...!

- Gyere! Gyere... - Ed kézen fogta a katonát, és maga után húzta. - Felmegyünk a szobámba, és mesélsz. Mesélek én is, ha akarod... A francba, de jó, hogy itt vagy...!

- Mintha én lettem volna eltűnve - nevetett fel Mustang. Kissé kényelmetlenül érezte ugyan magát a Rockbell-házban, de a viszontlátás öröme nem hagyta, hogy a rossz emlékek előtörjenek. Az emeleten, miután az ajtót becsukta maga után Mustang leterítette az uniformis kabát részét egy szék hátára, majd lovagló ülésben, a támlának döntve a mellkasát, rátelepedett.

- Már lemondtam rólad... - jegyezte meg Roy egy rövid csönd után, és merőn nézte a fiatalabb férfi arcát, szemét. Nem tudott betelni a régóta hiányolt látvánnyal.

Ed közelebb lépett, és átkarolta az idősebb férfi nyakát, a fejét saját mellkasához húzva.

- Elhiszem - suttogta őszintén. - Voltak napok, amikor már én is azt hittem, míg élek nem jutok haza. Rohadt napok voltak. Egyszer-kétszer meg is akartam halni. De te meg az öcsém visszatartottatok.

Roy lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a fiatalember illata betöltse az orrát, tüdejét. Kicsit, de változott ez is, ahogyan minden más a hajdanvolt kamaszhoz képest. Jobbjával átölelte a vékony derekat és hozzászorította az arcát a puha ing alatt feszülő kemény izmokhoz.

- Örülök, hogy itt vagy - mormolta. - Visszaadod az ember reményét...

- Ugyan már, miben...? - kuncogott Ed és meghúzta kicsit Roy ingét. - Így nem tudlak ám rendesen átölelni, tudod...

Mustang ellenállt a kísértésnek, hogy közvetett megjegyzést tegyen Ed magasságára, (úgyis mint rövid a keze), és inkább megvonta a vállát. - A széktámlák már csak ilyen gonoszak. Útban vannak. - Hátrább húzódott és rámosolygott Edre. - Ha megmondod, hol szeretnél, átülhetek.

Edward leült az ágyra és kinyújtotta a karjait. - Ülj ide mellém. Roy, kérlek. - Az egész bensője reszketett, annyira meg akarta érinteni a másikat. Csókolni akarta, az ajkába marni, belemarkolni a hajába, saját szívével érezni a szívverését... De elég felnőtt volt már ahhoz, hogy visszafogja magát - legalább még egy ideig. - Mesélsz te, vagy kezdjem én?

Mustang felállt és áttelepedett Ed mellé. Ujjai végigsimítottak a fiú ép vállán, karján.

- Mennyit mondott el Alphonse?

- Liort, a, khm, kis csatározást... amit ő is látott. De erről... - a szőke ifjú tétován a fekete kötés felé nyúlt - elfelejtett szólni... Roy, hogyan...?

Mustang elkapta Ed csuklóját, még mielőtt a fiatalember megérinthette volna a szövetet.

- Ne...! - tette hozzá komolyan, az aranyszín szemekbe nézve. Utált magyarázkodni, de Edért bármit megtett volna, így egy mély sóhaj után, a foglyul ejtett csuklót továbbra is tartva, belekezdett: - miután találkoztam veled, a Führer, a homunkulusz meghalt. Ez, minden, amit magad előtt látsz... annak az eredménye.

Ed összeszorította a fogát, és félrenézett. - A Sorsnak tényleg nincs humorérzéke... - morogta keserűen. - Tényleg nincs arányos fizetség. Gyakorlatilag megmentetted az országot, és mit kaptál cserébe...? Kötést a szemedre és lefokozást. - felnézett, majdnem félve. - Mi most a rangod...?

Roy szalutált.

- Mustang tizedes a parancsára vár, uram! - Leengedte a kezét, és vállat vont, hangja unottan csengett. - Tudod, minden jótett elnyeri méltó büntetését.

Ed az alsó ajkába harapott és a férfi arcára simította a hús-vér kezét. - Nem lett volna jobb otthagyni a sereget...? Szörnyű lehet... A többiekkel mi történt?

Mustang belemozdult a gyengéd érintésbe.

- Havoc főhadnagy, a parancsnokom. Riza éppen egy szőke ördögfiókkal terhes; még nem tudják, hogy fogják hívni. A többiek nem nagyon változtak... Armstrong otthagyta a sereget. Én... én meg maradtam, mert elég nagy marha vagyok.

Ednek muszáj volt felvihogni; Mustang fogalmazása csak még hihetetlenebbé tette a tényt, hogy a hűvös modorú, időnként felettébb nem nőiesen viselkedő Hawkeye főhadnagy anyai örömök elé néz.

- Armstrongon nem lepődöm meg... róla tudtam. Gyere közelebb, Roy. - Ed kicsit oldalvást fordult ültében, hogy jobban átölelhesse a férfit.

Mustang is Edward felé fordult, majd kinyúlt, és megfogta a szőke fonatot, amely hosszabb lett az évek során. Közelebb húzta a fiatalabb férfi fejét, és hozzáérintette ajkához a sajátját.

- Hiányoztál.

Ez... nem volt benne a tervben. Ed vére üvöltve lángolt fel, képtelen volt visszafogni saját magát csak egy percig is. Vállon ragadta Mustangot és majdhogynem rádobta az ágyra, aztán utána vetődött. Teljes testével ráfeküdt a másik testére és csókolta, csókolta, forró, lángoló szenvedéllyel, lélegzetnyi időt sem hagyva a tiltakozásra. Az aranyszőke ifjú nyelve Royét kereste kétségbeesve, azt a régi tüzet, a régi szenvedélyt, a régi ígéretet, hogy majd egyszer, ha vége, majd akkor...

Mustang teste, agya tiltakozását figyelmen kívül hagyva, reagált a heves támadásra, viszonozva a csókokat. Ujjai szétzilálták a fonatot, ahogyan jobb fogást kerestek, majd hátrább rántotta Ed fejét, hogy egy pillanatnyi szünethez és levegőhöz jusson. Másik keze átölelte a fiatalember derekát, megakadályozva, hogy álomképként eltűnjön.

- Ed...!

Az ifjú alkimista majdnem bűnbánóan pislogott le volt pártfogójára.

- Ne haragudj, de nem bírtam tovább... Roy, még mindig jól nézel ki, tudod? Gyönyörű vagy. És ígértél nekem valamit... - A válasz azonban ráért még, és Ed ajkai újra lecsaptak; fürge, selymes nyelve Mustang szájába hatolt még egy kóstolóért - dohány, alkohol és tűz aromája keveredett mámorító ínyencséggé odabent.

Mustang belenyögött a másik szájába; nem erre számított. Ed csókjai megváltoztak az eltelt idő alatt, akárcsak a fiatalember maga - érettebbek lettek, erőteljesebbek. Ismét hátra húzta Ed fejét, és ezúttal nem engedte el a fonatot, megtartva kettejük között a pár centis távolságot.

- Mit ígértem? - kérdezte, miközben levegő után kapkodott.

Edward nyelt egyet.

- Azt, hogy szeretni fogsz. Azt, hogy... - egy kicsit keresgélt az emlékei között, - hogy megtanítasz arra, amit tudnom kell.

Mustang elmosolyodott. Keze, amely Ed derekát fogta eddig, elkezdte simogatni a fiatalabb férfi hátát, fenekét.

- Szeretlek - jelentette ki, bár furcsán szorítani kezdett a mellkasa. - És felnőttél, már nincs szükséged a tanításomra.

Edward elpirult.

- Roy, én... _arra_ gondolok. Amíg itthon voltam, nem tehettük meg soha, de most... Akarlak, Roy...! - a suttogás majdnem olyan volt, mint egy elfojtott nyögés.

- Oh. Ez esetben... - Mustang átölelte Edet, és átgördült vele, maga alá gyűrve a fiatalabb férfit. Ez a vallomás elég volt, hogy az esetleges tiltakozását elnémítsa. - Ha meg akarsz állni, szólj! Ez most csak rólad fog szólni...

Roy lehajolt és megcsókolta, ezúttal nem engedve át az irányítást.

A fiatal alkimista boldogan nyögött bele a csókba. Az ujjai Mustang hollófekete hajába mélyedtek; a lábait kicsit széttárta, már amennyire ez lehetséges volt, és egészen picit megemelte a csípőjét.

Az érzés villámként nyargalt végig a gerincén, furcsán összeszorítva a gyomrát, de egészében véve nem volt kellemetlen.

- Roy... szeretlek.

- Köszönöm - mormolta Mustang, majd feltérdelt. Gyakorlott ujjai gyorsan kinyitották Ed ingét, majd két tenyerével végigsimított az izmos mellkason.

- Kellene valamiféle olaj...

- Ott a gépolaj az automailemre... - lehelte a szőke kábán, aztán magához tért. - Na, azt talán mégsem... Viszont van itt még egy marék dió...

Valóban, az asztal szélén egy kis csuporban dióbél barnállott - Ed szeretett nassolgatni.

- Ha azt ideadod, mindjárt lesz olaj bőven.

- Jó ha van alkimista a háznál - vigyorgott Roy és pillanatokon belül odaadta a tálat.

Ed kuncogott, tapsolt, és a kezébe fogta a csuprot. A dús olajos magvak szinte elolvadni látszottak, és mikor az alkímiai reakció zizegése elült, sűrű, aranybarna olaj maradt a helyükön.

- Remélem, ez megfelel.

- Csodás.

Mustang elvette a csuprot, és biztonságba helyezte, majd ismét belekezdett, hogy levetkőztesse Edet. Lehúzta a cipőt, zoknit, majd gyengéden megnyomkodta a talpat, vigyázva, hogy ne csiklandozzon. A nadrágot kicsit ráncigálni kellett a csípőnél és az automailnél is, de végül lejött.

Ed buzgón segített, ahol tudott; türelmetlen volt kissé, és ez az anatómiája bizonyos részein is megmutatkozott.

- Roy, te is... Olyan régen nem láttalak ruha nélkül.

Mustang megdermedt egy pillanatig. A seb a vállán már csak pár világosabb foltként élt, de még mindig nem szerette mutogatni. Azonban, ha választania kellett, akkor inkább meztelenül bújna ágyba Eddel - a ruha eddigi tapasztalatában mindig útban volt, ha fenn maradt. Végül elmosolyodott, lerúgta a bakancsot és elkezdte kigombolni a saját ingét. - Ahogy akarod, Edward.

A fiatalabb férfi feltérdelt; a bőre jórészt még mindig sima volt és hibátlan. Az automail körül akadt néhány kisebb seb, és az ágyékán aranyszín szőrszálak keretezték szépen formált, csakugyan felnőtt férfiasságát.

Ed lehúzta az inget a halvány vállakról, és csókokkal hintette tele a bőrt. Kezei közben Roy mellkasára vándoroltak; az egyik mellbimbóját hideg fém, a másikat meleg hús-vér ujjak cirógatták finoman.

Mustang sziszegett az ellentétes, de nagyon is jól eső mozdulatokra, ahogy mellbimbói megkeményedtek. Ujjai visszataláltak a szőke hajba, és félrehúzta Ed fejét, nem kérve, hanem elvéve, amit akart. Roy előrehajolt, hogy Ed nyakát, rossz vállát csókolja. Emlékezett, hogy az automailek környéke érzékeny volt, és ki akarta ismét próbálni.

Ahogy az ajkak a bőréhez értek, Ed felnyögött, a vesszője megremegett.

- Roy, emlékszel...? - sóhajtotta boldogan. - Igen, ott... Ha már nagyon fájt, rád gondoltam, és ahogy végighúztam ott az ujjaim, olyan volt, mintha te érintenél...

- Jó móka volt az az éjszaka. - Roy elvigyorodott, és eleinte gyengéden, majd erősebben megharapta a hegekkel teli bőrt. Egyszer, régen, csupán a csatlakozásokat nyalogatva, simogatva okozott mérhetetlen gyönyört a kedvesének. Térdét Ed lábai közé tolta, és érezte, ahogyan a nadrághoz hozzáér a majdhogynem remegő pénisz.

- Aaahh... R-Roy, Istenem... - Edward körül kezdett megszűnni a külvilág. A férfiassága egyre jobban követelőzött, egyre keményebb lett, és az ifjú önkéntelenül is a férfi térdéhez dörgölte magát. Egy kósza ötlettől vezérelve a fiatal alkimista megkereste a haját fogva tartó szalagot, és egy gyors mozdulattal kioldotta. Aranyszín tincsei zuhatagként omlottak alá a vállaira.

- Tudom, hogy így szereted...

Mustang szélesen elmosolyodott válaszul, és ujjait belefonta a szőke sörénybe, nem túl erősen meg-meghúzva a hajat.

- Gyönyörű vagy - jegyezte meg, és még egyszer megízlelte Ed száját. Amikor a csók véget ért, úgy döntött, ideje tovább lépni. Hátrább tolta a kissé szédelegni látszó fiatalabb férfit, és gyorsan kibújt a nadrágjából, gatyájából a pillanatnyi szünet alatt. Sápadt bőrén itt-ott sötét szőrszálak nőttek, és egy csík levezetett a hasa aljától egészen büszkén álló péniszéig.

Edward nem tudta megállni, hogy oda ne nyúljon, és finoman végig ne simítson a merev vesszőn.

- Ő is hiányzott - mormolta egy pajkos mosollyal. - Szeretném már közelebbről is érezni, tudod? Egy csomó csodaszép emléket hoz vissza már a látvány is.

Persze a két alkimista valóban nem szeretkezett még soha, de ez nem jelentette azt, hogy ne ismerték volna egymás testét. Csókolóztak, simogatták egymást elégszer, és Ed jól emlékezett Roy sötét szemeire abban a pillanatban, amikor a szinte még gyerek Acél Alkimista a beteljesülésig hajszolta. Minden menne volt a tintaszín íriszekben abban a másodpercben.

Mustang levegő után kapott, majd egy halk morgást hallatott.

- Az ágyra, Ed, most! - utasította a fiatalembert az ezredesként is ritkán használt, teljes engedelmességet követelő hangján. Ô maga a félretett csuporba nyúlt az ujjaival, és feltérdelt a lepedőre.

Edward hanyatt feküdt és szajhákat megszégyenítő lelkesedéssel tárta szét a lábait.

- Roy, akarom!

- Tudom, és meg is fogod kapni...! - ígérte Mustang egy mélyebb, érzékibb hangon, és ujjait végighúzta Ed péniszén. Amikor a golyókhoz ért, nem állt meg, hanem tovább mozdult, gyengéden, de erőteljesen simogatva a bőrt, amíg el nem ért az izmokkal védett lyukhoz. Mutatóujja tétovázás nélkül csúszott be, körbe-körbe mozogva, amíg az izmok el nem lazultak kissé.

Az aranyhajú ifjú felnyögött a fájdalomtól, a teste megfeszült kissé, de a többi érintés elterelte a figyelmét. Nyugalmat kényszerített a testére és feljebb emelte a kezeit. Az automail elpihent a feje mellett a párnán, a másik lustán vándorolni kezdett a sima mellkason. Az aranyszemek félig lecsukódva figyelték Mustang ténykedését.

Mustang meglepetten bámult rá vissza, ahogyan ujja tovább lazítgatta az izmokat. Ennek nem lett volna szabad fájnia!

- Még szűz vagy...? - érdeklődött halkan.

Az egyébként rózsás arc most inkább a pipacsra hasonlított.

- Hát... miért ne lennék az...? Azért annyira vén még nem vagyok, idén lettem tizennyolc...

- Csak nem feltéteztem - mosolygott Mustang, és nem tudta megállni; előrehajolt, hogy megcsókolja Edet.

A fiatalabb férfi válaszolt a csókra, karjait Roy nyaka köré fonva.

- Azért... nem baj, remélem.

- Nem, dehogy! - rázta meg a fejét Mustang. Óvatosabban folytatta, és egy idő után még egy ujjat becsúsztatott. Másik kezével elkezdte simogatni Ed férfiasságát, nem túl erősen, csak, hogy elterelje a figyelmét.

Edward légzése gyorsult, aranyszemei lecsukódtak, ahogy átadta magát a gyönyörnek. Lágyan nyögdécselt, közben a jó keze Mustang arcát, haját simogatta.

- R-Roy, ez olyan jó... annyira jó! - a hangja újabb nyögésbe fulladt.

- Elhiszem - vigyorgott Mustang és belecsókolt a tenyérbe. Kihúzta az ujjait és még több olajat próbált rájuk kenni, majd hármat egyszerre visszadugott. Nem volt olyan türelmes, mint lehetett volna, de nem is sietette a dolgokat. Hagyta, hogy a fiatalember izmai ellazuljanak, majd enyhén behajlított ujjakkal elkezdett keresgélni. A prosztatának valahol itt kellett lennie...!

Ed megnyikkant, ahogy a fájdalom a hátsójába hasított, de a következő pillanatban minden kellemetlenséget elmosott egy vakító, éles fehér fény. Az aranyszőke ifjú szemei tágra pattantak és szinte kétségbeesve kiáltott fel; jó ujjai megszorultak Roy haján, az automail kéz pedig csaknem elszakította a lepedőt.

- Gyönyörű - mormolta Mustang. Még egyszer végigsimított az idegcsomón, majd előrébb hajolt, hogy egy apró csókot nyomjon Ed szája sarkába. - Még? Hogy érzed magad?

Ed közel volt hozzá, hogy szégyenszemre elsírja magát.

- Lüktet, fáj, forró, olyan forró...! - nyelt egy nagyot. - Roy, akarlak. Tedd be, kérlek...! Nem bírom... Akarom, nagyon akarom!

Mustang még egyszer megcsókolta, ahogyan óvatosan kihúzta az ujjait. Amint sikerült némi olajat csempésznie a saját, követelődző férfiasságára, megfogta Ed combjait, és felemelte a fiatalember lábait. Lassan hatolt be, saját ajkát harapdálva, hogy nehogy elsiesse, elrontsa a dolgokat. Ed teste szűk volt, és forró; ölelőn szorította, és Mustang nem tudta - de nem is akarta - visszatartani a nyögéseit.

Fájt, persze hogy fájt a behatolás, szinte égett, de Edward a világ minden kincséért sem akarta volna, hogy szeretője visszavonuljon. Összeszorította a fogát és a férfi arcára nézett. A fájdalom pedig el is mosódott a fiatalember tudatában azonnal; Mustang félig lehunyt, tintaszín szemében ugyanaz a gyönyör ragyogott, mint régen, hangjában ugyanaz a szenvedély vibrált. A férfiassága forró volt, vértől duzzadó és hosszú, olyan hosszúnak tűnt...! Az idősebb Elric úgy érezte, nem fogja kibírni ezt a kegyetlen, édes kínzást; az ágyékában valami fel akart robbanni.

- Roy... - nyögte Ed, egy lélegzetvételért küzdve - Sz-szeretlek...

Mustang szeme tágra nyílt, majd lecsukódott teljesen, ahogyan a férfi mozogni kezdett az ősi ritmusra. Olyan jó volt, szinte nem is emlékezett, mikor volt ilyen jó utoljára...! Minden tudatos gondolata elszállt, ahogyan a gyönyör és a vágy átvette a teste felett az irányítást.

- Ah, Ed...! Basszus...!

Egy rövid kiáltás szakadt fel a fiatalabb alkimista torkából. A fejét hátravetette, a vállai megfeszültek és ahogy Mustang vesszője megérintette azt a varázslatos pontot, mélyen az ifjú testében, Edward szervezete nem bírta tovább. A gerince csaknem kettéroppant, ahogy az izmait szinte görcsbe rántotta a gyönyör, kiáltásában arany harangszóként rezdült a beteljesülés boldogsága; forró magja Roy hasára, mellkasára lövellt.

Roy ujjai belemarkoltak Ed combjaiba, ahogyan az izmok összeszorultak körülötte; ő sem bírta tovább. Félig elharapott kiáltással megadta magát a sorsnak, és hagyta, hogy a testén végigszaladó kéj elsodorja magával. Lihegett és a lába remegett, ahogyan visszatért a valóságba. Lassan mozdulva szétválasztotta testüket, és Ed mellé hanyatlott az ágyra.

Edward az oldalára gördült, szorosan odabújt Mustanghoz és a jó karját a férfi válla köré fonta.

- Roy, ölelj meg, ölelj! - nyöszörögte elhalón.

Mustang engedelmeskedett. Karjai Ed köré fonódtak, és végül leheletnyi hely sem maradt közöttük.

- Ed, nézz rám! - kérte a fiatalembert halkan. Szája a másik száját kereste, és szelíden csókolni kezdte.

Ed visszacsókolt, szívét-lelkét beleadva. Az egész teste, minden porcikája szinte sugározta, hogy "szeretlek".

Végül szétváltak, és Roy elvigyorodott a régi, öntelt, gazembereket megszégyenítő vigyorával.

- Szóval, reménykedhetek benne, hogy a továbbiakban is folytatjuk ezt?

Ed mosolygott.

- Most mondhatnék olyasmit, amitől úgy lekonyulnál, mint a fagyott rózsa, ha kisüt a nap, de nem fogok. Évekig vártam rád. Tulajdonképpen csak reménykedni merek, hogy nem fog elvinni egy szívroham a rengeteg szextől.

- Ez gonosz volt - mondta Roy, de még mindig mosolygott. Jobb karjával elengedte Edet és elkezdte simogatni a haját, arcát. - Azonban megbocsátok, mert még ifjú vagy, és bohó.

Ed következetesen nyelvet öltött.

- Dögölj meg. Visszamegyek a seregbe, aztán nézhetsz.

Mustang ellenállt a kísértésnek, hogy elkapja azt a ficánkoló húsdarabot.

- Az Állami Alkimistákat feloszlatták, így ha mész, közlegény leszel. Maradok a felettesed.

- Na fogadjunk...!

Mustang elfordította a fejét. A párbeszéd kezdett egy túl kényelmetlen irányba elmenni.

- Jobb ötletem van: aludjunk. Legalább pár órát. Aztán zuhany, valami ételféleség, végül vissza az ágyba?

Edward kinyitotta a száját, aztán becsukta.

- Igen, ez nem rossz gondolat. Vagy romantikusan megszökhetünk az ablakon keresztül, mert az üvöltözésünket csak az nem hallotta meg, aki süket.

- Nagykorú vagy már. Ki ölne meg és miért?

- Engem lehet, hogy senki... - mélázott az aranyhajú ifjú - de téged az öcsém, Winry és Pinako nagyi. Sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy Izumi sensei is halálodig kísértene.

Roy a tenyerébe temette az arcát, majd kipislogott az ujjai között. Elfelejtette, hogy a szeretőjének gondoskodó, szerető családja volt.

- Hughes mellett legyen a sírom. És rád hagyom kevéske vagyonom.

Ed jókedvű nevetéssel ölelte magához Mustangot.

- Csak nem hiszed, hogy hagynám, hogy bántsanak? Winry sikítani fog, de megérti majd. Al pedig örülni fog. Egyébként is ideje lenne valami saját házba költözni.

Mustang nem válaszolt erre a javaslatra, inkább közelebb húzta Edet, míg a másikkal a takaró után kotorászott.

- Aludjunk, édes.

Érdekes volt Ed arcát figyelni, ahogy próbált nem elolvadni.

- Aludjunk - bólintott végül, és suttogva hozzátette: - Drága Roy.




~end~