Írók: Kíra & OKami
Páros: John Havoc & Cain Fury
Korhatár: PG
Figyelmeztetés: -
Spoiler: -

Zuhogó Eső

Este nyolc volt és zuhogott az eső, de hát East Cityben mindig esett. Fury úgy hozzá volt már szokva ehhez, mint kutya a bolhához. Egy apró sóhajjal kinyitotta az esernyőjét, és kilépett az éjszakába. A lámpák fénye visszacsillant a nedves lépcsőkről és a technikus már fejből tudta, hova kell lépnie.

Az eső tulajdonképpen nem is zavart már és Fury egy dalt kezdett halkan dúdolni, ahogy arra gondolt, mit csinál majd, ha hazaér. Várta otthon pár javítanivaló apró kütyü, amiket a bajtársai mindig hozzá hordtak, ismerve jó szívét és szakértelmét.

Azonban a szokott rutint ma megtörte valami: egy emberalak kuporgott a lépcső alján. Szabadon zuhogott rá az eső. Fury pislogott, és odasietett. Ki lehet az? A szőke, csapzott haj ismerősnek tűnt, és amint a törzsőrmester elég közel ért, meglepetten szisszent fel: - Havoc hadnagy!

A férfi felemelte a fejét a neve hallatán. Szőke frufruja lesimult a víztől, arcához, orrnyergéhez tapadt. Szájában ott lógott az elmaradhatatlan cigarettája, bár a papír régen átázott, és a dohány meggyújtatlan volt. Máskor tisztán csillogó, kék szemei valahogyan megfakultak most. Az egyenruhás alak egyik kezében egy papírzacskóba bújtatott üveg volt, míg a másikban egy ronggyá ázott levél. A tinta rég feloldódott, és a betűk helyén csak kék foltok látszódtak.

Havoc összevonta a szemöldökét.

- Fury...? Nem látta Mustang ezredest?

- A-az ezredest...? De hát... Ő már két órával ezelőtt hazament, hadnagy. - Fury letérdelt, és aggódva megérintette a másik katona vállát. - Valami baj van, uram? Segíthetek esetleg?

- Baj... - Havoc megszorította az átázott papírlapot, és egy hirtelen mozdulattal Fury arcába nyomta. - Baj! Nézze meg! Ennyi, amit érdemlek!? Egy istenverte lap, még csak nem is személyesen adta oda...! - Levegőt vett, meghúzta az üveget, és félig sírva, félig nevetve folytatta. - Mustangnak lett egy jó éjszakája, de fogadni mernék, hogy nem is tudja a nevét...! Pedig Teresa nem olyan lánynak tűnt, pedig ő nem olyan...! - szipogta, és megint ivott.

Fury értette. Mustang ezredes alapvetően jó ember volt, de férfias vonzerejének egyedül csak Hawkeye főhadnagy tudott ellenállni. Mustang pedig egy percig sem habozott kihasználni népszerűségét. Úgy váltogatta a barátnőit, mint más az ingét, és valami furcsa okból nem érdekelte az sem, ha az adott hölgyemény történetesen mással járt. Mióta csak idehelyezték őket Centralból, Havocnak egyetlen lányt sem sikerült elhívni egy második randira - mind elutasították és aznap este már az ezredessel nevetgéltek színházba, vagy étterembe menet.

Pedig Havoc jóképű férfi volt; széles, erős vállain feszült az egyenruha, ragyogott a mosolya és jó humora gyakorta hozott vidámságot a főhadiszállás szürke falai közé. Fury szíve belesajdult a látványba, olyan szerencsétlenül festett szegény így bőrig ázva...! De hát mit tehetett ő, a szemüveges kis technikus, aki leginkább a sarokba húzódva dolgozott? Nem sokat.

- Uram... - szólalt meg végül a törzsőrmester lágyan -, jöjjön, hazakísérem. Meg fog fázni, ha tovább ül itt kint az esőn.

- Ha legalább büntetlenül orrba gyűrhetném...! Legalább egyszer...! - Havoc ökölbe szorította a balját a levéllel és a levegőbe bokszolt. Keserűen felnevetett, majd feltápászkodott, jobbjában még mindig szorítva az alkoholt. Nem egyenesedett ki, hanem lehajtott fejjel, enyhén meggörbített háttal állt. Szinte sütött belőle az önsajnálat, a letörtség.

- Haza... Igen, az jó lesz. Kér vodkát?

- Nem, nem, köszönöm. - Fury nem igazán szerette a tiszta, tömény szeszt. - Jöjjön. - Kedvesen elmosolyodott, és némi üggyel-bajjal a százkilencven centis Havoc feje fölé tartotta az esernyőjét. Hogy minél kevésbé ázzon meg, Fury belekarolt a másik férfiba és gyengéden maga után vonta. A hadnagyot amúgy is támogatni kellett... vagy legalábbis, ez egy jó indok volt.

Havoc hálásan támaszkodott rá az alacsonyabb katonára, ahogyan a lakása felé mentek. Az eső sűrűn hullt alá, elűzve az utcáról az embereket. Bár a szél nem fújt, elég hideg volt ahhoz, hogy folyamatos utánpótlás nélkül az alkohol hatása kissé múljon. A hadnagy hálás volt a társaságért, és mert Fury törődött vele annyit, hogy az eső alól elráncigálja.

- Mondja, törzsőrmester - kezdett bele Havoc, amikor megálltak a kapuja előtt -, bejön egy kávéra?

Fury szíve akkorát dobbant, hogy attól félt, a hadnagy meghallja. - P-persze, uram, sőt, ha megengedi, meg is főzöm. Ön szárítkozzon meg hamar, mielőtt meghűl. Menjünk be gyorsan. - Azt már csak gondolatban tette hozzá, hogy "mielőtt meggondolom magam...".

Havoc bezárta maguk mögött az ajtót, odanyomta a törzsőrmester kezébe a vodkát, majd a fürdőszobába slattyogott.

- Fury! - mondta, és odadobott a kissé feszengve ácsorgó katonának egy puha törölközőt, amíg egy másikkal elkezdte dörzsölni a haját. - Azt hiszem kissé megázott miattam - tette hozzá egy zavart mosollyal, majd visszafordult, hogy levegye a vizes egyenruhát.

- S-semmi gond, uram, csak a kabátom... - kezdte a technikus, aztán elakadt. Havoc megszabadult az egyenruha kabátjától és az alsó, szoknyaszerű résztől is, aztán a sötét egyenpóló következett... Fury kikerekedett szemekkel bámulta a fenséges látványt. Tétován az arcához emelte a hófehér frottírt, talán azzal a ködös szándékkal, hogy elrejtse pirulását. Az izmok játéka a szőke hátán hipnotikus volt. A törzsőrmester agyán átvillant a gondolat, hogy milyen jó lenne odahajolni, és pajkosan pár csókot lehelni arra a sima, bársonyos bőrre...

Havoc mindebből semmit nem vett észre. Gyors mozdulatokkal itatta fel a vizet a felsőtestéről, majd leszedte a nadrágját is. Csizmája, zoknija már a kád mellett száradt. Szerencsére a gatyája nem ázott át, gondolta. Előre hajolt, hogy a hosszú lábait is megszárítgassa majd a törölközőt átvetve a vállán egy mackónadrágba bújt.

- Fury...? - kérdezte, ahogyan visszafordult a másik felé.

- Igen...? - lehelte álmodozón a technikus, aztán észbe kapott. - Ah, igen! Ha nem bánja, uram, én is odatenném szárítani a kabátom... Aztán lefőzöm önnek a kávét. - Sikerült elég hitelesen mosolyognia. - Ön csak üljön le és melegedjen egy kicsit. Majd én elintézek mindent.

- Nem, tegye csak le nyugodtan - bólintott Havoc. Nem értette Fury zavarát, de nem akart rákérdezni.

A nappali végén volt egy apró ebédlőasztal, és egy pulttal elválasztott főzőfülke. A hadnagy odament a konyhaszekrényhez, elővette a kávét, tejet, cukrot, de aztán a pillantása a vodkásüvegre esett. Meghúzta, és nekitámaszkodott a pult résznek. Az alkohol felerősítette a keserűségét, és ismét panaszkodni kezdett, ahogyan lassan elkortyolgatta a maradék italt.

- Tudja, törzsőrmester, nem tudom elhinni, hogy olyan nagy kérés lenne... Valaki, akit nem csak a másik csinos arca érdekel...! Mikor fogok összefutni valakivel, aki nem szédül Mustang ágyába első füttyre...?

- Itt állok, vakegér...! - szólalt meg egy halk hang Fury fejében, de a technikus gyorsan elhallgattatta. Odasietett a szőke hadnagyhoz, és elvette tőle az üveget. - Uram, elég volt mára! Önnek most kávé kell, és egy kis nyugalom. Üljön már le, megérdemel egy kis luxust. - Finoman, de ellentmondást nem tűrően egy kicsit kopott, de hívogatóan puhának tűnő karosszék felé kezdte terelgetni Havocot. - Lazítson egy kicsit, hadnagy, higgye el, elmúlik majd minden, ami rossz. - Nem bírta megállni, hogy gyorsan meg ne borzolja kicsit a sűrű, szőke sörényt.

- Eh, Fury, mit csinál...? - kérdezte félig nevetve, félig komolyan Havoc. Elhúzta a fejét a másik kezétől, és a cigarettája után nyúlt. A hadnagy meggyújtott egy szálat, majd hátradőlt a fotelben.

- Tudja - a füst lassan szállt felfelé -, azt hiszem Teresa volt az utolsó csepp. Elegem van az ezredesből, a nőkből, mindenből...!

- Csakugyan? - pislogott Fury, ahogy a pult mögé vonult, hogy megkeresse a kannát. Megtöltötte és a tűzhelyre tette. - Ne keseredjen el, uram. Ha azok a nők képtelenek felismerni, hogy ön milyen remek ember, akkor meg sem érdemlik magát.

- Persze, persze, mindig, mindenki ezt mondja. - Havoc mélyen letüdőzte a füstöt, és hátradöntötte a fejét. A plafonra bámult, számolta a jól ismert repedéseket. - Tudja, ez csupán az udvarias megfogalmazása annak, hogy örök vesztes vagyok.

- Ez nem igaz! - A technikus egy kicsit úgy érezte, megbántották. Ő nem csak a levegőbe beszélt! - Maga egy derék katona! Kitűnőek az eredményei a terepen, a bajtársai kedvelik. Ön nagyszerű barát és remek munkatárs, ráadásul egy vonzó férfi. Ennyi jó tulajdonsággal nem lehet valaki "örök vesztes"!

A kávé illata lassan betöltötte a szobát, ahogy Havoc a hallottakon gondolkodott. Fury indulatos szavai jól estek a lelkének, de nem tudott rájuk mit felelni. Végül a hadnagy elnyomta a csikket a hamutartóban, és megrázta enyhén sajgó fejét.

- Köszönöm, Fury. Tényleg vonzónak gondol...?

A törzsőrmester csuklott egyet. - Öö, hát, igen. Elvégre ön magas, izmos, jó kedélyű ember... a hölgyeknek ez imponálni szokott. Nem is tudom, mit esznek az ezredesen... A szemei valóban egészen különlegesek, de az ön tekintete nyílt és becsületes. Szerintem ez sokkal értékesebb.

Havoc elmosolyodott, és egy újabb cigarettát lökött a szája sarkába.

- Ezt úgy mondja, mintha a saját sötét, titokzatos szemeit nem tartaná sokra - jegyezte meg. Felállt, és kivett két csészét a felső polcról a kávénak.

Fury elpirult. - Eddig még senki nem használta a "titokzatos" szót, ha a szemeimet szerette volna jellemezni, uram. Mondtak már rájuk sok mindent, hogy nyíltak, barátságosak, aranyosak, melegek, vagy hogy olyanok, mint egy elhagyott kölyökkutyáé... - ezen már muszáj volt kuncogni -, de nem hiszem, hogy titokzatosak lennének.

- Lehet, hogy csak a szemüveg teszi - vont vállat Havoc -, bár nem hiszem. - Kiöntötte a kávét, és tejet, cukrot tett mindkét csészébe, Furyét édesebbre csinálva. Emlékezett rá, hogy a technikus mindig nagyon édesen ivott mindent.

- Szemüveg nélkül is pont így nézek ki - legyintett a törzsőrmester vidáman és elvette a kávét. - Köszönöm. - Belekortyolt a forró, erős illatú italba és mosolygott. - Ez jól sikerült. Szeretem, ha jó édes.

- Tudom - mondta Havoc. Visszasétált a foteljéhez, és lehuppant. - Nem ül le? - kérdezte, ahogyan rámutatott a kicsi kanapéra, a karosszékkel szemközt. Leivott a kávéból, majd meggyújtotta a cigarettát.

- Tudja, kezdek kijózanodni.

- Az jó! - bólintott a technikus és helyet foglalt. A kávé kellemesen melegítette a gyomrát. - Nem áll jól magának, ha részeg.

- Az senkinek sem áll jól - bólintott a hadnagy. - Bár a hiúságom tiltakozni próbál.

Kinyújtotta hosszú lábait, és az asztalkára tette a csészéjét. Most csak félig ült a fotelben, inkább feküdni látszott rajta.

Fury elrévedt egy kicsit. Havoc teste lenyűgözte, olyan izmos volt, de nem hiányzott a mozgásából egy bizonyos kecsesség, egy kis macskaszerű könnyedség. Milyen jó lenne mellébújni, és hagyni, hogy azokkal a hosszú, erős karokkal átöleljen...! Azok az elegáns, nyúlánk lábak, az az izmos has...! És óóó, az a sima nyak, bárcsak oda lehetne hajolni és lágyan végigcsókolni, amíg egy mély, jóleső nyögés nem felel, hé, ébresztő te szerencsétlen, mindjárt feláll a farkad!!

A technikus megrezzent és fészkelődött egy kicsit. Haza kéne menni, mielőtt elfajulnak a dolgok... Havoc egyértelműen a nőket szerette és Fury ezt vérző szívvel, de tudomásul vette. Ki tudja, hogyan reagálna, ha egy másik férfi megkörnyékezné? A törzsőrmester jobban szerette a szőke hadnagyot, mintsem kockáztatni merte volna, hogy az megdühödik rá, ne adj' isten megutálná. - Uram, most mihez fog kezdeni?

Havoc megrázta kicsit a fejét. A kávé ugyan használt a részegség ellen, de a fáradtság szinte lehúzta. Lehunyt szemmel válaszolt:

- Semmihez. Mihez kezdhetnék azon kívül, hogy bemegyek, és továbbra is végrehajtom az ezredes parancsait? Ha valaki érdeklődést mutat irántam, persze, megragadom az alkalmat, de mostanra kicsit elegem van a kudarcokból.

A technikus szemei tágra nyíltak. Mint a villámcsapás, úgy hasított belé egy fantasztikus ötlet. Ez az! Most okosan kitudhatja, vajon mit szólna Havoc, ha...

- Öö, uram, remélem, nem sértődik meg, de tudja... hallottam pletykákat. Tulajdonképpen... vannak, akiknek ön tetszik, és... valószínűleg az ezredes nem tudná őket is... elcsábítani.

- Tényleg...? Nem vettem észre ilyet, de gondolom ezért pletyka a pletyka. Meséljen, törzsőrmester, ki az akit jobban érdekelek, mint az ezredes?

- Khm... Neveket nem mondhatok, de... nos, fiatal katonák. Úgy értem, fiúk... - Fury visszafojtotta a lélegzetét, és várt. Most minden eldől.

Havoc hirtelen egyenesedett fel, csak azt felejtette el, hogy félig lelógott a karosszékből. Leesett a földre, ahogy tágra nyitott szemekkel bámult Furyre.

- Fury, én nem...! - Megrázta a fejét, és egy mély levegőt vett. - Én nem vagyok buzi!

A kis technikus legszívesebben elsírta volna magát, de az aggodalom háttérbe szorította a csalódottságot. Odaugrott a hadnagyhoz, hogy felsegítse. - Nem, persze, hogy nem, csak gondoltam... - sóhajtott egyet. - Bocsásson meg, uram. Nem is kellett volna megemlítenem. - Sikerült mosolyt erőltetnie az arcára. - Majd megpróbálom tisztázni a helyzetet, hogy ne is próbálják önt zargatni. Néhány homokos fiú meglepően leleményes, akár még nőnek is öltözne, hogy magához csalogassa a kiszemelt férfit.

Havoc hagyta magát felhúzni, és rámosolygott Furyre.

- Köszönöm... Elég későre jár, megágyazzak magának?

- Hogy mi? Jaj, nem, nem, hazamegyek én, uram, nem szeretném zavarni önt! - Még csak az kéne! Hogy itt aludjon...! Furyben most a pánik kerekedett felül a keserűségen. - Pihenjen csak. Majd holnap látjuk egymást.

- Vigyázzon magára, Fury törzsőrmester - bólintott Havoc. Odaadta a nagyjából megszáradt felsőt és az esernyőt. Már az ajtóban voltak, amikor a hadnagy kinyúlt, és megsimogatta az alacsonyabb férfi arcát. - Vigyázzon magára, Cain!

Fury nyelt egyet, és visszamosolygott. - Igen, uram. Jó éjszakát.

Megvárta, míg becsukódott mögötte az ajtó és elsétált a legközelebbi utcai padig. Leült, félrelökte az esernyőjét, levette a szemüvegét és hagyta, hogy a kíméletlen esőcseppek összekeveredjenek a könnyeivel.

 

~the end~