Khm. Egy cseppnyi brutality. Remélem, azért nem fog túl nagyot ütni…
Mályvaszín selyem lobbant a fák smaragd háttere előtt. Halvány porcelán test körül fodrozódott. Karcsú karok írtak lágy íveket a levegőbe.
Dais táncolt. Zene nem szólt ugyan, de a hadúrnak nem is volt rá szüksége. Csak a ritmusra kellett ráhangolódnia és onnantól kezdve megszűnt a külvilág. Az Illúziók Mestere mosolygott. Hófehér haja pókselyem-finoman lobbant. Karcsú, de acélos izmú teste csodálatos látványt nyújtott, amint kecsesen, lendületesen mozdult. Dais szeretett táncolni. Végtelen béke vette körül ilyenkor, nem kellett a holnappal törődnie; elfelejtkezhetett a páncéljáról, Talpáról, a kötelességeiről, a hiányzó szeméről... a fájdalomról, mely orvul járt az éjszakában és tüzes korbácsként vágott végig a testén.
Most mindez távolinak tűnt, mint egy álom. Olyan illanónak, mint egy apró illúzióvarázs.
Jégkék szemek csillantak az árnyékban. A félhomály még sötétebbre festette a kreol bőrt. Ragadozómosoly villant. A farkasnak tetszett, amit látott; a préda szép és kívánatos. Cale megnyalta az ajkát. Izmos teste lassan mozdult; léptei zajtalanok voltak. A vadászat izgalma elfeledtetett vele mindent; a démonurat, az engedetlen lényeket, akiket ráncba kéne szednie… és azokat az átkozott éjszakákat, amikor láthatatlan ellenfél hívta párbajra és ő rendszeresen alulmaradt vele szemben. De ma nem! Ma Cale fog győzedelmeskedni!
Dais nem látott és nem hallott semmit; a tánc hatalma, a harmónia ködfátylat vont az elméjére. Amikor rászakadt az ég, a rémület úgy markolt a szívébe, mint egy jégből metszett csontkéz. Egy izmos test teperte a földre, acélos kezek szorították a csuklóját. Forró ágyék simult az ágyékára, a derekát két erős térd szorította. Enyhén hegyes fogak mélyedtek a nyakába.
Cale alig bírt magával. Dais testének forrósága, bőrének selyme, íze, illata valósággal megvadította. Mély morgás rezdült a torkában, ahogy a fehér tincsekbe markolt, s a karcsú, de erős vállba harapott. Követelőző férfiasságát a varázslóéhoz dörzsölte. Érezte, ahogy Dais küzd, ahogy a finom kezek megpróbálják eltaszítani és ez csak még jobban felkorbácsolta szenvedélyét.
- Ne is próbáld - morogta két harapás között. - Az enyém leszel még ma, ha akarod, ha nem!
- Cale… ne… eressz!
- Kussolj és csókolj meg, vagy átharapom a torkod!
Dais kétségbeesetten próbált szabadulni a Halál hadurának durva kezei alól. A pengevékony ajkak az övét keresték; a varázsló elrántotta a fejét.
- Cale! Ne csináld, kérlek…ne!
- Megöllek, ha nem engedelmeskedsz!
Cale acélos ujjai fájdalmasan martak a halvány krémszínű karba, a másik keze elkapta a fehérhajú férfi állát. Dais kénytelen-kelletlen engedelmeskedett. A Farkas csókja erőszakos volt, fogai a varázsló puha ajkaiba mélyedtek. Dais felnyögött, mikor az első vércsepp lecsordult az arcán.
- Élvezed, te kis rohadék? - Cale lenyalta a bíbor cseppet. - Na várj csak, fogsz te még kapni különb dolgokat is. Addig szórakozom veled, amíg kegyelemért nem fogsz könyörögni.
- Ha könyörgök, akkor elengedsz? - nyöszörögte az Illúziók hadura.
- Francokat. Akkor fogom csak elkezdeni igazán! Rohadtul bevadítottál, te kis rongy. Magamnak akarom azt a klassz segged! De csak sikíts nyugodtan. Én élvezni fogom.
Dais lehunyta azt az egyetlen szemét és nyelt egyet. Reszketett az egész teste; szívében ritka vendég volt a félelem, de most valósággal tombolt benne. Mit tegyen? Küzdjön a szabadulásért, vegye fel a harcot Cale-lel, aki páncél nélkül a legerősebb mindannyiuk közt? Vagy vágja sutba büszkeségét és engedjen az erőszaknak, remélve, hogy úgy talán gyorsabban vége lesz? De a legborzasztóbb az volt, hogy a testének tetszett a Farkas vadsága. Láng lobbant az ágyékában, fájdalmas, követelőző láng. Dais megpróbált küzdeni ellene, de nem ment. Hirtelen végtelenül gyengének érezte magát. Nem. Nem tud tovább küzdeni, vége, a Sötétség hadura azt tehet vele, amit csak akar. Az Illúziómester nem fog tiltakozni.
- Csináld - suttogta erőtlenül. - A testem a tiéd. Vedd.
- Na, ezt már szeretem - mordult fel Cale elégedetten. Most, hogy Dais abbahagyta a kapálózást, végre szabadon használhatta mind a két kezét. Lassan végigsimított hát a varázsló vállán ahogy felült, aztán egyetlen rántással leszakította róla a selyemkendőt. Elvigyorodott, mikor a fehérhajú férfi összerezzent. A Sötétség hadura kényelmesen felállt, és levette a ruháit. Egy kicsit még elgyönyörködött az Illúziómester meztelen testének látványában, aztán letérdelt és végighúzta a kezét a halvány bőrön. Az erős ujjak Dais mellkasára siklottak és finoman megérintették a mellbimbóit. A varázsló az ajkába harapott. A Farkas egészen közel hajolt, érdes nyelvével csiklandozni kezdte az érzékeny bőrt, míg fél kezét Dais csípőjére simította.
Az Illúziómester halkan nyögdécselni kezdett. Az egész teste reszketett; Cale érintése valósággal perzselte. Amikor az egyik erős kéz az ágyékára vándorolt, önkéntelenül is szétnyitotta a combjait.
- Ez az csinoska - hallotta a Sötétség hadurának mély hangját. - Nagyon jól csinálod.
Az acélos ujjak Dais férfiasságára fonódtak. A varázsló egyre szaporábban szedte a levegőt.
- C… Cale…! Aahh…
- Na mi van te kis mocskos, tetszik?
- Cale… kérlek… még! Csináld még!
A következő pillanatban durva kezek rántották szét a lábait. Hegyes fogak martak a bőrébe, közvetlenül a legérzékenyebb pontja mellett. Sebet nem szakítottak, de az Illúziók hadura fájdalmasan kiáltott fel.
- Egy utolsó rongy vagy! - közölte Cale. - Az előbb még szabadulni akartál, most meg még többért könyörögsz? A páncélomat viselve kéne, hogy magamévá tegyelek! Azt holtbiztos élveznéd!
Dais nyelt egyet. A két hegyes szarv jutott eszébe Cale mellvértjén, meg a tizenöt centis karmok a bal páncélkesztyűjén. De hát számít ez még?
- Nem érdekel, hogyan teszed, csak tedd meg végre! Nem bírom tovább. Azt sem bánom, ha utána megölsz, de ne hagyj égni.
A Farkas felmordult.
- Nehogy azt hidd, hogy csupa szeretetből tepertelek le. Csak kibaszottul elegem van abból, hogy minden rohadt éjszaka voníthatnékom van, de csak a saját farkamat fogdoshatom. Ha nyafogsz, attól még nem leszek finomabb.
A varázsló igyekezett minden bátorságát belevinni a hangjába.
- Már az sem érdekel, ha itt vérzek el alattad, mert az is jobb, mint a kielégítetlen vágy, Rajta, üss meg, ha akarsz, igyál a véremből, de közben CSINÁLD, ha csak egy kis könyörület is van még benned! Nem látod, mennyire szenvedek?
Cale gonoszul vigyorgott.
- Csak a vak nem látja. Na jó, de ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek.
***
Dais nem tudta elfojtani fájdalmas kiáltását. A szeme kifényesedett, az ajka már véresre volt harapdálva.
- A Farkasok Atyjára! - hördült fel a Sötétség hadura - Még egy ilyen sikoly, és kiélem rajtad a nekrofil hajlamaimat! Ne szenvedj már ilyen látványosan, a francba is, ez még csak a KEZEM!
- T…te könnyen beszélsz… - nyögte az Illúziómester. - Lehet, hogy elhamarkodtam ezt az egészet…
- Hát most már nem hagyom abba! - sziszegte Cale dühösen. Keményen ráfogott Dais csípőjére és egy heves mozdulattal behatolt a testébe.
A varázsló újra felkiáltott, de a hangjában a fájdalom mellett már a gyönyör is ott rezgett. Két finom keze felsiklott Cale izmos karján, a körmei lágyan a Farkas vállába mélyedtek. Egy perc múlva már nem is érzett fájdalmat. Na jó, a hátsójában nem. Ott csak az a különös érzés maradt, ahogy Cale teljesen kitölti őt és egy-egy mozdulatával olyan pontokat érint, amelyek mintha közvetlen összeköttetésben állnának Dais lelkével. A varázsló már alig látott, de ez még azért nem volt az igazi…
- Cale…
A Sötétség hadurát azonban teljességgel lekötötték saját érzései. Fantasztikus volt a varázsló testében lenni, egyre mélyebbre és mélyebbre hatolni belé…
- Cale!
- Hö? - pislantott fel a Farkas kábán.
- Legyen szíved…!
- Mi van?
- Érints meg! - nyöszörögte az Illúziómester kétségbeesetten - Cale, kérlek… érints meg, érints meg!
A Sötétség hadurának ajkán vérfagyasztó mosoly jelent meg.
- Bocs kicsim, de szükségem van mindkét kezemre… Ha akarsz valamit, intézd el magad.
- NANII?! - ha az erős karok nem fogják le, Dais biztosan felugrik. - De Cale…!
- Ez van! No, rajta szépségem, kíváncsi vagyok, hogyan csinálod!
A varázsló rózsákat megszégyenítő bíborra pirult. De nem volt más választása. Vagy megteszi maga, vagy beleőrül. Egy reszkető sóhaj kíséretében lehunyta a szemét és remegő ujjait saját férfiasságára fonta.
Cale úgy érezte magát, mintha a Mennyben járna. Annyi év után végre megint idejöhetett, a Ningenkai-ra, Talpa síkjának legszebb lakója simul hozzá, ráadásul úgy láthatja most, mint ahogy már régen szerette volna meglesni. Hihetetlenül erotikus látvány volt. Cale hátrahajtotta a fejét, felnyögött és még erősebben döfött előre. A vesszője már olyan kemény volt, mint a márvány; közeledett az utolsó pillanat…
Daisnak a lélegzete is elállt, amikor Cale torkából egy utolsó morgás szakadt fel. A Farkas magja lávaként árasztotta el a varázslót. Ám a lángok hamarosan elcsitultak és Cale hátrahúzódott, otthagyva az Illúziómestert üresen és kielégítetlenül.
Daist a sírás környékezte. Az egész teste a beteljesülésért ordított, de képtelen volt rá, hogy még egyszer megérintse magát. A varázsló már azt hitte, belehal az őrült vágyakozásba, amikor forró leheletet érzett lüktető férfiasságán. A következő pillanatban nedves melegség ölelte körbe. A fehérhajú hadúr teste megfeszült; még örülni is elfelejtett.
A Farkas érdes nyelve lágyan ingerelte a varázsló vesszőjének érzékeny végét. Dais dereka ívbe hajlott és Cale átkarolta, hogy egyhelyben tartsa a halvány csípőt. Pár másodperc múltán az Illúziómester felszabadultan felkiáltott, a Sötétség hadura pedig mohón itta a szenvedély gyöngyházszín cseppjeit.
***
Távoli mennydörgés halk zaja neszezett a tájon, s az első esőcseppek hulltak a fűre. Aztán egyre több és több; csendes nyári zápor kezdte áztatni a tisztást.
Cale felegyenesedett, kicsit arrébb csúszott, aztán félkönyékre támaszkodva elhevert Dais mellett. A varázsló kimerülten pihegve feküdt a földön, hagyva, hogy a langyos eső lemossa a testét és szürkére áztassa hó-haját.
- Sírsz? - a Farkas hangja komoly volt és gyengéd.
A varázsló lassan megrázta a fejét, de ajkának remegése pont a mozdulat ellenkezőjéről árulkodott.
Cale mosolygott, az arcát Dais vállára hajtotta, fél karjával pedig átölelte társát.
- Fájt? - kérdezte halkan.
Az Illúziók hadura megadta magát.
- Egy kicsit - suttogta.
- Gomen nasai - Cale lágyan csókolgatni kezdte a varázsló mellkasát. Utóbb megindult fölfelé, a karcsú nyakra. Dais lágyan felnyögött és odakínálta a torkát a finom ajkaknak.
- Daijoubu desu - lehelte. - Jól vagyok.
- Ennek örülök - mormolta a Farkas. - Azt hiszem, Talpa nem díjazná, ha halálra szeretném a második hadurát.
A varázsló felkuncogott, átölelte Cale izmos vállait és a sajátjára vonta a sötét bőrű testet. Hosszú percekig csókolóztak, aztán Dais megszólalt:
- Legközelebb ÉN fogok RÁD vadászni - duruzsolta negédesen - és akkor visszakapod ezt az egészet.
- Máris úgy érzem magam, mint a légy a pók hálójában - sóhajtotta a kékhajú hadúr keservesen - ámbár vidáman csillogó tekintettel. - Remélem, nem akarsz holmi méreggel megbénítani, vagy valami ilyesmi…
Az Illúziómester vigyorgott.
- A pókháló elég lesz.
- Hé! - a jégkék szemek tágra nyíltak. - Ugye nem akarsz lefogni? Dais, azt nem bírom! Beleőrülök, ha nem érinthetlek meg! UTÁLOM, ha kikötöznek!
A zápor halk moraja Cale rimánkodásával és a varázsló vidám nevetgélésével vegyült.
2000.06.20.
Comment: Hé! Ugye, nem is volt olyan vészes. Jó nyaralást mindenkinek! ^_^
Magyarázat: ez a történet akkor játszódik, amikor a Hadurak még fiatalok; körülbelül azután, hogy Anubis/Shouten csatlakozott a Dinasztiához. Ez magyarázza Dais enyhe túlérzékenységét és Cale szelídségét (legalábbis a vége felé… ^.^°) .
Ajánlás: Mufi-channak, aki szereti a shounen-ai-t. ^_~