OKami: Nászfrász

Rajura és Anubisu éppen a konyhában ültek, és a reggelijüket élvezték, amikor beütött a krach. Pedig ez a nap sem kezdődött másképp, mint a többi; a levegő kellemesen meleg volt, az ég ragyogó kék és a nap vidáman ontotta arany sugarait – Kayurának hála, aki, miután megunta az örökös holdfényt, nem csekély mágia ráfordításával egy formás napot bűvölt a Youjakai egére.

Az említett két Masho éppen azt tervezték, mit is fognak csinálni aznap.

-Szerintem adjunk leckét kardforgatásból a kölyöknek – ajánlotta Anubisu.

-Az a kölyök két nappal ezelőtt szétvert rajtad egy bokent – jegyezte meg Rajura két korty tea között, mintegy mellékesen.

-Na jó – adta meg magát a kékhajú Masho. –Egyéb ötlet?

-Végig kéne nézni a Kastély alsóbb szintjeit – tette le a csészét a fehérhajú. –Oda nem volt bejárásunk, emlékszel?

-Igen, igaz – töprengett a Yami. –Ki tudja, mit rejtegetett ott Arago…

-Állítólag a kincseket, amiket a youjái vadásztak össze neki – közölte a belépő Shuten. Aztán odasétált az asztalhoz, elvett egy zsömlét és szórakozottan rágni kezdte.

Rajura felvonta tökéletes ívű szemöldökét.

-Shuten, igazán ne vedd tolakodásnak, de az a zsömle üres. Mióta fanyalodsz kenyérre és vízre?

A vörös hajú férfi megbámulta a kezében tartott péksüteményt, aztán bocsánatkérő mosollyal rákent egy fél üveg lekvárt.

Anubisu az asztal alá pillantott.

-Mondd csak Shuten, mióta viselsz papucsot? Azt hittem, egy igazi macsó Oni Masho mezítláb jár.

A fiatal férfi keze megállt a levegőben. Aztán lerogyott a legközelebbi székre.

-Nem vagyok ma formában – sóhajtotta. –Mintha a fejem még nem ébredt volna fel. Olyan furcsa érzésem van, mintha valamit elfelejtettem volna. Valami életbevágóan fontos dolgot, de egyszerűen nem bírok rájönni, mi az.

-Ne is törődj vele – legyintett Anubisu teli szájjal. –Azt mondod, a kincstár lehet ott lent?

-Igen, de muszáj, hogy emlékezzek. Tényleg valami fontos dolog volt!

A Yami csórt még egy szelet rizssütit a tálról.

-Végre beszerzel néhány szolgálólányt? – ajánlotta reménykedve.

Shuten megrázta a fejét.

-Valami komolyabb. Az az érzésem, hogy valami nagy baj fog történni, ha nem tudok visszaemlékezni. Valami, ami mindannyiunkat fenyeget.

-Ma van Kayura szülinapja? – sápadt el Rajura.

-Nem, nem – Shuten nevetett. –De legalább ekkora kaliberű a dolog.

Csend volt egy darabig; a három Masho a fejét törte. Minél tovább, annál erősebben érezték, hogy valami csakugyan nincs rendben. A hallgatásnak egy kékhajú lány vidám hangja vetett véget.

-Sziasztok, fiúk! – csilingelt Kayura. –Mi ez a gyászos hangulat?

-Kollektív amnézia – tárta szét a karját Shuten.

-Valamit mind a hárman elfelejtettünk – magyarázta Rajura. 

-Ilyen fejjel nem csoda – vigyorgott a lány. –Különben hol van Naaza?

Shuten lassan felemelte a fejét.

-Mit mondtál?

-Azt kérdeztem, hol van Naaza. Az egyik házikígyója beszökött a szobámba és majdnem halálra rémisztett.

-Engem keres valaki?

Ekkor már a másik két Masho is sejtett valamit. De a gondolat csak akkor kristályosodott ki az agyukban, mikor a Dokut meglátták.

Naaza mindössze egy keskeny törülközőt viselt a dereka köré csavarva. Zöld haja nedvesen csillogott, fekete kígyószemei pedig furcsán ragyogtak. Az arca kipirult, a homlokán néhány verítékcsepp csillant. A férfi az ajtóban állt, fél kézzel a falnak támaszkodva, meglehetősen lezser pózban, szokatlanul szexis mosollyal az ajkán.

-Nos, mi a gond? – búgta a Doku Masho édesen. –Állok rendelkezésetekre… bármiben.

A következő pillanatban Shuten karon ragadta Kayurát, Rajura és Anubisu pedig a széket is felborítva felpattantak és rémült ordítással pánikszerű menekülésbe kezdtek.

Naaza, mikor a porfelhő elült, a falnak vetette a hátát, letörölte a homlokát és szomorúan felsóhajtott:

-Túl jól ismernek már…

***

Shin éppen a virágait öntözgette fütyörészve Nasuti házának hátsó kertjében. Touma a cinegékkel próbált barátkozni, talán túl sok sikerrel is; a kis tollas jószágok szinte szerelmi mámorban égve repkedtek körülötte. Mikor Nasuti, kezében egy tálca sütivel kilépett a kertbe, majdnem hanyatt esett a nevetéstől.

-Mi az, Touma? Új hódolók?

-Nem tehetek róla, hogy ennyire népszerű vagyok – vont vállat a kékhajú srác és elhessegette a feje tetején fészket rakni készülő kékcinkét.

-Télen majd etetheted őket – jegyezte meg Shin mosolyogva. –Biztosan visszajönnek.

-Majd szerzünk nekik napraforgót –tette le a tálcát Nasuti. –Ti meg kóstoljátok meg ezt; azt hiszem, elég jól sikerült.

A két fiú és a lány leültek az asztal köré.

-Mit gondoltok – nézett az égre Nasuti, - mit csinálhatnak most Kayuráék?

-Szerintem reggeliznek – tippelt az íjász.

És ekkor egy Dinasztia-térkapu nyílt a cseresznyefa alatt. Egy halvány rózsaszín, egy mélykék, egy arany-krémszínű és egy zöld-piros alak esett ki belőle némileg egymásba gabalyodva.

Nasuti, Touma és Shin szótlanul figyelték, amint a négy alak – mint kiderült a Mashok – kibogozzák a végtagjaikat és feltápászkodnak.

-Elárulnátok, hogy mi a fészkes fenevadért kellett engem otthonról elrángatni? – érdeklődött Kayura cseppet sem vidáman.

-Ha kedves az életed, nem is mész vissza egy hétig – felelte Anubisu.

Shuten közben már a három meglepett „házigazda” előtt térdelt.

-Nasuti, kérlek, hadd maradjunk nálad egy hétig! – rimánkodott. –A Youjakain többé nem vagyunk biztonságban. Csak egy hétig rejtsetek el minket, könyörgök!

-De hát mi elől? – kérdezte Touma gyanakodva.

-Arago…? – kockáztatta meg Shin.

-Nem, sokkal rosszabb! – szisszent fel fájdalmasan a Yami.

-Egy új ellenség? –sápadt el Nasuti.

-És különben is, hol van Naaza? – nézett körül Shin riadtan. -Csak nem esett baja?

A három hímnemű Masho egy emberként nyögött fel.

-Ő a baj!

-Most már tényleg nem értem – állt fel Touma ingerülten. –Mi történt?

Rajura megigazította sakura-színű kimonóját és kissé zavartan pillantott a két trooperre, meg a lányra. Aztán vett egy nagy levegőt, és kibökte:

-Naaza-ra rájött a nászfrász.

***

Nasuti és Shin egy emberként emelték fel a kezüket.

-… - mondták értelmesen. Toumától és Kayurától még ennyi sem telt.

Shuten azonban nem tágított eredeti céljától.

-Szóval maradhatunk? – kérdezte reménykedve.

Nasuti tért magához először.

-Ööö – kezdte. –Hát, azt hiszem… végül is miért ne? Elfértek.

-DOMO ARIGATO GOZAIMASU! – rikkantotta Anubisu, Rajura és Shuten kórusban. –Hogy hálálhatnánk meg?

A lány felállt és tétován a karjára vette a süteményestálat.

-Elmagyarázzátok, mit is jelent mindez…? – javasolta halkan.

***

-Hogy MI?? – köhögte Shuu, miután Seiji néhány erőteljes hátbaveregetéssel lebeszélte arról, hogy megfulladjon a félrenyelt narancslétől. -Mi baja a Kígyónak?

Anubisu sóhajtva nézett végig az egybegyűlt troopereken meg a két jobb sorsra érdemes lányon, aztán Rajurához fordult.

-Magyarázd el te, úgyis te vagy a legokosabb.

Ha pillantással ölni lehetne, a kékhajú Masho holtan fordul le a székről, bár, ami azt illeti, a fehérhajú Gen-nek csak egy szeme volt. Választási lehetősége pedig még annyi se, szóval beszélni kezdett.

-Tudjátok, Naaza csak félig ember. Az anyja egy normális, evilági nő volt, de az apja egy emberformát öltött nága.

-Az mi? – szúrta közbe Ryou.

-A japán mitológia kígyódémonjai – felelték Nasuti és Seiji kórusban. -Csodaszép lények, melyeknek felsőteste emberi, de a derekuktól lefele kígyófarkuk van. Parancsolnak minden kígyónak és más erős mágikus képességeik is vannak, mint például kí-használat, vagy alakváltás.

-Mindamellett szokásaikban is emlékeztetnek a kígyókra – tette hozzá Shuten. –Hidegvérűek, és képesek ellenni egy nagyobb étkezéssel hetekig.

-A tojást is egyben nyelik le? – vigyorgott Shuu, akinek derengett valami a National Geographic-ból, félig-meddig poénnak szánva a megjegyzést. Akkor sápadt csak el, mikor Anubisu bólintott.

-Szent Szardella… és Naaza is…?

Shin, Touma és Ryou az asztal alá bujdokoltak, hogy valamivel leplezzék hirtelen kerekedett jókedvüket. Nasuti köhögni kezdett, Kayura és Anubisu pedig lehajtott fejjel tanulmányozták a körmeiket, bár a válluk gyanúsan rázkódott. Rajura várt pár percig, míg a vihar elcsitult aztán folytatta.

-Naaza sok mindent örökölt az apjától de sok mindent nem – a kiakasztható állkapcsok például ide tartoznak. Neki sem kell sokat ennie, egy nagyobb adaggal akár három napot is képes koplalni anélkül, hogy akár egy kicsit is legyengülne. A külső jegyeket azt hiszem, felesleges sorolni… Amiről viszont most szó van, az a kígyók és a nágák khm… szerelmi élete.

Touma lassan felemelte kékfürtű fejét.

-Uh-oh… én azt hiszem, sejtek valamit…

Rajura bánatosan bólintott.

-Naaza ilyen téren teljesen emberként viselkedik, de minden tizedik évben egy teljes hétig… az ösztönei átveszik fölötte az irányítást.

-Mennyire? – kérdezte Touma óvatosan.

Shuten cinikusan elvigyorodott.

-Annyira, hogy idén inkább hozzátok menekültünk.

-Jujj…

-Valaki fordítson! – szólt közbe Shuu.

-Naaza-nak ciklusa van - összegezte Seiji egy szemrebbenés nélkül. A röhögés természetesen ismét kitört. Tartott is egészen addig, amíg Shuten ki nem akadt.

-A francba is, de jó nektek, hogy ilyen vidámak vagytok! – csapott az asztalra a vörös Oni, hogy a poharak ugrottak egyet. – Naaza négyszáz évet töltött Aragonál és ezalatt negyvenszer változott tomboló vadállattá! A negyvenegyediket nem szándékozom végigcsinálni!

-Csak hogy mindenki tisztán lásson – emelkedett szólásra Touma, -Naaza-t minden tizedik évben letarolja a kígyókra - és egyéb állatokra – jellemző párosodási kényszer. Vagyis egy hétig baromi kanos és a jelekből ítélve – az íjász végignézett a három lassan vörösödő Masho-n, –nagyjából mindegy, mi kerül az útjába.

-És ez hol érint minket? – fölényeskedett Kayura. –Ha Naaza bepörgött, mi majd lehűtjük. Négyen vagyunk ellene, nem?

-Kicsi Kayura – kezdte Anubisu kissé ingerülten. -Bocsáss meg, és te is, Nasuti, de ha visszamész, akkor Naaza HALÁLRA FOG KEFÉLNI!!

Döbbent csend. Anubisu köhintett kettőt, elsuttogott egy „Gomen nasai”-t, majd visszaült a helyére.

-Azt azért nem – jegyezte meg Rajura halkan.

-Naaza nem úgy tombol, hogy minden újába tévedő emberi lényt megerőszakol – tette hozzá Shuten is. –Kontrollja azért van. Sokkal rosszabb módszere van, hogy megkapja, amit akar.

-Éspedig? – vonta fel a szemöldökét Nasuti.

-Szenved – mosolyodott el halványan Rajura, - és könyörög.

-Addig, amíg meg nem szánod és nem engedsz neki – fejezte be Anubisu megadóan.

-A legrosszabb a dologban az, hogy Naaza a szenvedést nem játssza – kesergett az Oni. – Tényleg fáj neki, ha… szóval értitek.

-És az igazat megvallva, nem is csinálja rosszul – révedt el egy pillanatra Rajura, aztán észbekapott és még a haja is elpirult.

-De akkor mi a gond? – kérdezte Ryou.

-A baj nem a minőséggel, hanem a mennyiséggel van – Anubisu a tenyerébe hajtotta az arcát. -Kedves zöldhajú barátunk úgyszólván megállíthatatlan, ha egyszer belekezdett. Talán egy óráig képes eltűrni az éhezést, de aztán egy óráig le kell kötni, különben agonizál.

-Hmm… - mélázott Kayura. –Ezek szerint mégis halálra lennék kefélve.

Pár sweatdropon kívül nem esett más kommentár.

***

Kopp-kopp.

-Igen, ki az? – ült föl az ágyon Ryou.

-Shin vagyok. Bejöhetek?

-Persze. Mi a gond?

Az avarszín hajú trooper lecsüccsent a feketehajú mellé, felhúzta a térdét, és félénken megkérdezte:

-Szerinted mi lehet Naaza-val?

Ryou eltöprengett.

-Szerintem nem érzi jól magát.

-Én sajnálom.

Rekka kérdőn pillantott társára.

-Hát… tudod, milyen rossz az, ha az egész tested fáj és nincs aki melléd feküdjön…

Ryou elmosolyodott.

-Ilyenkor olyan szerencsésnek érzem magam.

Suiko reszketőn felsóhajtott, ahogy a feketehajú lágyan végigcsókolta a nyakát.

-Ne, Ryou… Mi itt enyelgünk, szegény Naaza pedig otthon szenved?

-Igazad van – sóhajtott Rekka. –Bár szerintem Naaza nincs is már a palotában.

-Hm?

-Gondolj bele, az Alsó Sík nem teljesen lakatlan. És ha a Kígyó csakugyan annyira ki van éhezve, biztosan talál magának valakit.

-Akkor… lemehetnénk a Mashok cuccaiért. Kayurának Nasuti még csak kerít valami ruhát, de a fiúkra még Shuu göncei se mennek rá…

-Bebizonyítjuk, milyen bátrak is vagyunk? – vigyorgott Ryou.

Shin homlokán megjelent egy jókora sweatdrop.

-De Ryou! Hiszen ismersz…

A két trooper kéz a kézben surrant ki a szobából.

***

-Hova, hova?

Rekka és Suiko odafagytak a padlóhoz. Aztán nagyon lassan és nagyon egyszerre hátranéztek.

Rajura ott heverészett a nappali közepén, fél karjával Byakuent ölelve. Álmosan pislantott a két összeesküvőre. Cseresznyeszirom-szín kimonója szétnyílt, alóla éppen hogy nem villant ki semmi intim. Shin és Ryou megállapíthatták, hogy a Gen Masho akkor is szexizik, mikor senki nem látja.

-Hümm… - kezdte a feketehajú. –Arra gondoltunk, beszökünk a palotába és csórunk nektek valami ruhát.

Rajura felült, végigsimított a fehér tigris hátán és a fiúkra nézett.

-Ti is aggódtok érte?

Nem volt értelme tagadni, Suiko bólintott hát.

-Veletek megyek – állt fel a fehérhajú.  –Egyedül úgysem tudtok kaput nyitni. És különben is, ketten nem fogtok bírni vele. Hárman talán, de ketten soha.

-Egy kérdés – szegte fel a fejét Shin. –Miért akarsz velünk jönni? Hiszen te is menekültél.

Rajura pókselyem-finom hajzuhatagába túrt.

-Pontosan azért, amiért ti is; szeretem Naaza-t és aggódom érte. Az, hogy otthagytuk, egyedül a palotában, csak egy hirtelen jött, baromi rossz ötlet volt. Shutennek valószínűleg a legutóbbi alkalom jutott eszébe.

-Miért, akkor mi történt? – vigyorgott Ryou.

Gen szintén vigyorgott. Ám mielőtt válaszolt volna, kaput nyitott és átsétált rajta. A két trooper követte.

-Naaza kifektetett minket. Öt napig se állni, se ülni nem tudtunk. Ez még ugyan nem lett volna akkora baj, de Arago akkor már túl közel járt a megoldáshoz és négyből három Masho ideiglenes elvesztése kissé érzékenyen érintette. Naaza három napot töltött magánzárkában, vaksötétben és hidegben. Utána mi ápoltuk őt.

-No igen, Naaza egy kicsit vad – jegyezte meg az avarszín hajú fiú.

-Máskor igen – nézett fel Rajura. –De ilyenkor… Mondjátok csak, láttatok már párzó kígyókat?

-Személyesen még nem volt szerencsém meglesni egy ilyen műsort – szemétkedett Ryou, Suiko oldalába könyökölve. Az sziszegett. Ryou ettől csak még jobb kedvre derült.

-Álljatok le, idétlenek – intett a fehérhajú varázsló fáradtan. –Valódi kígyókra gondoltam. Naaza-nak van két zöld mambája. Csodaszép dögök és halálosan veszedelmesek. A mérgük percek alatt végez egy emberrel. És mégis, egymással olyan gyengéden bánnak… Doku is ilyen lesz. Életem legszebb éjszakái azok a tízévenkéntiek – Rajura elpirult és mosolygott. –Még akkor is megéri, ha félholt leszek utána.

A két trooper és a Masho ekkor már a palota sötét, néma csendbe burkolózó folyosóin jártak. Sehol semmi nesz; fényt is csak a falba ágyazott mágikus kristályok adtak. Azok se sokat.

-Szóval… - tétovázott Shin, -… merre?

-Először nézzük meg a szobáját – javasolta a varázsló. –Gyertek.

A Masho biztosan vezette a két fiút.  Hamarosan egy zárt ajtó elé értek. A papírtáblákra csodaszép, színpompás tekergő kígyók voltak festve. Ryou fülelt, aztán döbbenten felnézett.

-Halljátok?

Az ajtó mögül halk hang szűrődött ki. Fojtott nyöszörgés és keserves zokogás keveréke.

Shin gyorsan elhúzta az ajtót és egy macskaszerű mozdulattal besurrant. Mire a másik kettő követte, Suiko már Naaza mellett térdelt.

-Naaza! Naaza, nézz rám!

A Doku lassan emelte fel a fejét. Shin-nek még a lélegzete is elállt a látványtól. A hadúr határozottan másképp nézett ki, mint általában. Ragyogó szemei könnyben úsztak, olívaszín haja csapzottan hullt a vállaira. Ruhát alig viselt.

-Shin… - lehelte Naaza. – Mit keresel itt? Menj innen, fuss… nem akarom, hogy bajod essen.

-Eszemben sincs! – rázta a fejét Suiko. –Aggódtam érted és azért jöttem, hogy segítsek. –A fiú megsimogatta a zöld fürtöket. –Nagyon fáj?

-Iszonyatosan! –nyögte a hadúr, ahogy szorosan odabújt Shin-hez. –De nem akarlak bántani! Menj, Halacska, tűnj el, amíg uralkodni tudok magamon…

Suiko válaszul gyengéden megcsókolta Naaza-t. Az felnyögött.

-De… - pihegte a férfi, mikor ajkaik elváltak, -Egyedül semmi esélyed!

-Ki mondta, hogy egyedül vagyok? – kacsintott a fiú pajkosan. –Ryou és Rajura is eljöttek velem. Ne félj, nem hagyunk szenvedni!

A Doku boldogan elmosolyodott.

-Arigato!

***

Időközben a Trooper villa konyhája felé egy veszedelmes szörnyeteg lopózott: egy éhes Shuu. A sötét hajú fiú azonban meglepve tapasztalta, hogy valaki megelőzte. A hűtő ajtaja nyitva volt, és valaki éppen kotorászott benne. Kongo gonoszul elvigyorodott és az éjféli kártevő háta mögé lopakodott.

-BRUHÁHÁHÁHÁ!!

A fickó a hűtőben megállt, aztán lassan hátrafordult. Anubisu volt az.

-Shuu – lehelte a kékhajú Masho. –Én elhiszem, hogy meg akarsz ölni, de legalább karddal csináld!

-Szándékomban áll, ha nem hagysz valamit nekem is – fenyegetőzött a fiú és ledobta magát a Masho mellé. – Különben mit keresel itt?

-Nyugtatgatom a lelkiismeretem – felelte a kékhajú férfi.

Shuu pislogott.

-Úgy értem, Naaza-val kapcsolatban – magyarázta a Yami. –Nem kellett volna eljönnünk.

-Elég szépen levezettétek, hogy mi az ábra – nyúlt a Trooper a sonka után. –Szóval most mit sajnálkozol? Szerintem egyébként Naaza még csak nem is olyan helyes.

Anubisu szórakozottan rágódott egy darab zöldpaprikán.

-Nincs igazad. Illetve általánosságban véve igazad van, de a Doku ilyenkor… nem önmaga.

-Fejtsd ki – ajánlotta Kongo teli szájjal.

-Nos – a kékhajú visszapasszolta a vajat a helyére –A nágák baromi szépek. Tényleg. Gyönyörűek. És mivel Naaza félig nága, erre az egy hétre… megszépül. A bőre, mint a kígyópikkely, olyan sima lesz és nem olyan sápadt, mint szokott lenni. A szeme megtelik meleg fénnyel, mint valami ritka drágakő. Fura, de emberibb lesz a tekintete. A haja pedig olyan, mint a selyem; mint Rajuráé. Még a mozgása is kecsesebbé válik. Esküszöm, már attól is elszállok, ahogy nézem, hogyan simogat, vagy ahogy… khm… szóval ahogy rajtam mozog… érted, nemde?

Shuu arca lassan kipirosodott, és nem a chiliszósztól.

-Húha – nyögte ki végül. – Ez komoly?

A Yami hegyes szemfoga kivillant egy pillanatra.

-Mint a halál.

A sötét hajú trooper eltöprengett.

-És mi lenne ha… ellenőriznénk, most is ilyen klasszul néz-e ki? Neh, Anubisu?

A Masho a fiúra nézett. Aztán becsukta a hűtő ajtaját. Aztán a legnagyobb egyetértésben felálltak és hamarosan elnyelte őket a sötétség, meg a Dinasztia-térkapu.

***

-Neh, Touma…

-Hai, Seiji?

-Kivennéd a könyököd a gyomorszájamból? Megnehezíti a légzést.

-Öhm… Bocsesz – az égszínkék hajú fiú oldalra fordult és összébb húzta a végtagjait. Szőke hálótársa kapott az alkalmon és átölelte.

-Szörnyű veled aludni, ugye tudod?

Touma dühösen ledobta a vállán pihenő kezet.

-Idáig nem panaszkodtál, Date-kun. Sőt, egészen élvezted.

Seiji jót mulatott a puffogó trooper-en.

-Azt mondtam, aludni szörnyű veled, nem szeretkezni. A szép hosszú, karcsú lábak és karok nagyon jól jönnek néha, de amikor az én oldalamba fúródnak, akkor kissé kellemetlenek… Mellesleg nem gondolod, hogy ha nem lennék megőrülve érted, már régen kidobtalak volna?

-Baka – morogta Tenkou és megfordult, hogy megcsókolja a szőkét.

-Gonosz, gonosz Tenkou no Touma – dorombolta Seiji élvezettel. –Te gonosz kígyó. Hát van szíved megrontani a Paradicsom szőke hercegét?

-Ne bízd el magad, Korin no Seiji – duruzsolta vissza a kékhajú gonoszul. –El is hagyhatom ám a herceget egy másik kígyóért, akinek mindegy, hogy alszom mellette…

-Ha ugyan aludnál.

Csend volt egy darabig. Aztán Touma a szőke felé fordult.

-Szerinted hogy van?

-Naaza? – Seiji elgondolkodott. –Te hogy voltál, mikor elmentem New York-ba?

A kékhajú összerázkódott.

-Akkor nagyon rosszul.

Korin sóhajtott és kimászott az ágyból. A kékhajú kérdőn nézett rá.

-Ne tedd az ártatlant, Tenkou no Touma – intett a szőke. –Tudom, hogy oda akarsz menni. És nem, nem vagyok dühös. Én is csak egy perverz trooper vagyok. Mint mi mindannyian.

Touma vigyorgott.

-Imádlak, Seiji.

A két srác kisurrant a folyosóra.

-Meg kell kérni valamelyik masho-t, hogy nyisson nekünk kaput, különben az életben nem jutunk át – töprengett a kékhajú.

-Csak Shuten jöhet szóba – szögezte le Seiji.

Touma rábólintott.

-Csak ő olyan köcsög, hogy tényleg átküldjön minket.

A halk vihogásnak egy ajtó csendes nyekkenése vetett véget. A mögüle kilépő vörös hajú alak egyből kiszúrta a két összeesküvőt.

-Öööö… Hát ti, fiúk? – próbált magabiztosnak tűnni Shuten.

-Éppen meg akartunk kérni, hogy küldj át minket a Youjakaira – felelte Seiji. –Számíthatunk rád?

Shuten hatalmasat sóhajtott.

-Tudtam. Na, gyertek, menjünk.

-Neked nem kell jönnöd – mutatott rá Touma.

-De kell – vont vállat az Oni egyszerűen. –Kell, mert elég volt rágondolnom Naaza-ra, és úgy begerjedtem, hogy csak na. És különben is, a páncélom már panaszkodik amiatt, hogy ilyen hűtlenül cserben hagytam szegényt. Gondoltam, megyek, megteszem a kötelességem és szép csendben belehalok  - de ha ti is jöttök, az más.

Touma nevetett, Seiji a fejét csóválta.

-Félelmetesek vagytok – jelentette ki. –Vajon a többieknek nincs kedve egy extra bulihoz?

-Kérdezzük meg őket – javasolta a kékhajú és bekopogott Ryou szobájába. Csak a csend felelt. Egy perc múltán már biztos volt, hogy a ház teljesen üres.

-Ezek meglógtak nélkülünk! – háborgott Tenkou. –Azt a mindenségit!

-Maguknak akarnak minden jó falatot – csóválta a fejét Korin. –Nosza, siessünk, mielőtt nekünk már nem marad.

-Azt hiszem, érdekes hétnek nézünk elébe – vigyorgott Shuten és már nyitotta is a kaput.

***

-Na, csak elmentek ezek is.

Kayura elégedetten kilökte az ajtót és nyújtózott egyet.

-Kész vagy már, Nasuti?

-Igen – felelte a lány. –Az összes ajtó és ablak zárva, nem folyik a víz, nem szivárog a gáz – elmosolyodott. –Minden készen áll az egyhetes nyaralásra.

Kayura lustán átkarolta Nasuti derekát.

-Hát nem lesz vizes a bugyid a gondolatra? – áradozott. –Egy egész hét a legszebb harcosokkal!

-Sok-sok yaoi… - ujjongott Nasuti. –Csak a kamera be ne dögöljön.

Azzal a két lány átlibbent a folyosón felragyogó térkapun.

***

Byakuen elégedetten hunyta le a szemét. Egy hét nyugalom…

Owari

^____________^