Háromnapos eső
1. nap
Délben esni kezdett. Délelőtt végig ragyogó napsütéses idő volt, de délben beborult, és úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék. Sötét lett, és a levegő is lehűlt. Gonosz, hideg szél kavarta az esőcseppeket.
Cye csuromvizesen ért haza. Persze nem vitt esernyőt – nem gondolta senki, hogy szükség lesz rá – és szó szerint bőrig ázott. Kento ott állt mellette, míg a Szökőár harcos kifacsarta a haját, meg kiöntötte a vizet a cipőjéből, és végig sopánkodott:
- Cye, te nem vagy normális! Meg fogsz fázni! Összeszedsz valami tüdőgyulladást, és kiütöd magad!
Cye nevetett.
- Kento, hányszor ültem már kint az esőben? Ez is csak egy olyan zuhé, mint a többi. Semmi bajom nem lesz, ne aggódj. Megyek fürödni, és utána csinálom a vacsorát.
Este kilenckor Ryo és Rowen ott ücsörögtek a tévé előtt, és az esedékes akciófilmet bámulták. Sage a vadonatúj tusfürdőjével szórakozott a zuhany alatt, Kento pedig kisurrant a konyhába valami apró finomságért. Legnagyobb megdöbbenésére Cyet is ott találta. A fiú vastag köntösbe burkolózva ücsörgött az asztalnál, a feje majd’ leesett. A teafőző halkan szortyogott.
- Hé, Cye, valami baj van?
- Hm? Ó… nem, nem. Csak egy kicsit hülyén érzem magam. De iszom egy jó teát, aztán megyek aludni. Holnapra rendben leszek. Ne aggódj.
De Kento aggódott.
2. nap
… Nos, mint kiderült, joggal.
Reggel Cye nem tudott felkelni.
- Gyenge vagyok – panaszolta. – És fáj a bőröm is, meg a torkom sincs rendben… Sikerült megfáznom.
- Megmondtam ugye – sóhajtott Kento, és elment felhívni az orvost.
- Fene beléd, Halacska – dohogta Rowen az ágy szélén ülve. – Most aggódhatunk miattad. És ki csinál majd kaját, mi?
Cye bűnbánóan pislogott.
- Ne haragudjatok.
- Nem haragszunk – tárta szét a karját Rowen. – De nem akarjuk, hogy komoly bajod legyen.
Cye hálásan mosolygott kékhajú társára, aztán közelebb hajolt, és suttogva megkérdezte:
- Rowen… itt tényleg hideg van, vagy én vagyok lázas?
- 38,6 – állapította meg az orvos gondterhelten. – Hát, te aztán alaposan megfázítottad magad. Bár igaz, nem te vagy az egyetlen. Sok a beteg a városban.
Receptek kerültek elő, az orvos pedig írni kezdett.
- Lázcsillapító, meg a többi. Igyon sok forró teát, ne mászkáljon ki a takaró alól. Ja, igen – fordult Kentohoz –, és ha rosszabbodik az állapota, azonnal szóljatok, oké?
- Meglesz – bólintott a Szikla komolyan.
- Remélem, nem lesz baj – állt fel az orvos. – Kószál a környéken valami új, mutáns vírus. Elég ronda dolgokat tud csinálni az emberrel. Tudomásom szerint eddig két halálos eset volt. Igen, tudom! – emelte fel a kezét. – Baromira megnyugtató tudok lenni. De a két beteg ötven év fölötti volt. Cyenak biztos nem lesz semmi baja.
Sage kikísérte az orvost, Kento pedig letelepedett Cye ágyának szélére. Rowen felmarkolta a recepteket, és elviharzott velük.
Kento megszorította a Szökőár finom kezét. Mélykék szemében aggódás csillogott.
Cye elmosolyodott.
- Semmi baj, Kento. Hamarosan meggyógyulok.
Odakint esett tovább.
3. nap
Kento lerázta az esernyőjét, a kabátját a fogasra akasztotta. Hamar hazaért, alig volt két óra. Első útja azonnal Cye szobájába vezetett.
Az avarszín hajú fiú lehunyt szemmel feküdt az ágyon. Álmában lerúgta magáról a takarót. A homlokán apró izzadságcseppek csillogtak, és mikor Kento végigsimított rajta, majdnem visszakapta a kezét. Cye egész teste tüzelt a láztól.
Körülbelül tíz perc múlva a Szikla-harcos kétségbeesetten ült az ágy szélén, és azt kívánta, bárcsak tévedne. De nem tévedhetett.
A hőmérő higanyszála a 39-es beosztás fölé kúszott.
- Hát, ez nem jó – csóválta a fejét az orvos. – Cye nem bírja jól a magas lázat, és a megfázás átfordult egy kisebb tüdőgyulladásba.
- De ugye nem lesz semmi baj? – kérdezte Kento reszkető hangon.
Az orvos elővett a táskájából egy barna üveget.
- Ez egy vadonatúj gyógyszer – magyarázta. – A gyógyszertárakban nem is lehet kapni, csak mi adhatjuk. Olyan a hatása, mint egy lórúgás. Kapjon a srác belőle minden áldott órában egy evőkanálnyit, rendben? Még éjszaka is.
- Meglesz – bólintott Kento, és felállt, hogy kikísérje az orvost. Az a kapuban a fiú vállára tette a kezét.
- Tudom, hogy nehéz lesz neki is, meg neked is, de muszáj. Ugyanis ha Cye állapota huszonnégy órán belül nem javul…
- Akkor…?
- Kórházba kell vinnünk.
Kento percekig bámult az orvos kocsija után. Észre sem vette a hazaérkező Ryot.
- Hé, Kento! Mi a baj? Csak nem sírsz? Hogy van Cye?
- Nagyon rosszul – szipogta a Szikla. – Lehet, hogy kórházba kell vinni.
Ryo elsápadt.
- Te jó ég…
A Futótűz és a Szikla szorosan átölelték egymást. Kento sírt; Ryonak csak a kétségbeesés maradt. Ő, aki a ronin-harcosokat volt hivatott csatába vezetni, aki legyőzte Talpát, akinek „Tűzcsapás”-a előtt nem állhatott meg senki… tehetetlen volt.
4. nap
- Kento.
Hűvös, lágy hang rezzentette fel a Sziklát.
- Sage?
A szőke leült az ágy szélére, és Kento vállára tette finom kezét.
- Pihenj le. Egész éjjel itt virrasztottál Cye mellett, biztosan álmos vagy. Majd én átveszem.
- Köszönöm.
Sage megeresztett egy félmosolyt, aztán gyengéden ébresztgetni kezdte a Szökőárt. Kento felbaktatott a szobájába.
- Cye, Halacska… ébredj.
- Mmmh?
- Be kell venned a gyógyszered.
- Sage? – Cye nagy nehezen feltápászkodott. – Hol van Kento?
- Elküldtem aludni. Egy darabig én leszek itt. Nyisd ki a szád.
Cye engedelmesen lenyelte a fura illatú folyadékot, aztán visszahanyatlott a párnára. Sage végigsimított a fiú homlokán.
- Hagyd ott a kezed – motyogta Cye. – Olyan jó hűvös.
Sage pedig hagyta. Amikor azonban a Szökőár újra elszenderült, csendben felállt, és kiment egy vödör hideg vízért meg egy kendőért. Cye homloka még mindig forró volt.
- Hé, Kento, hová mész? – Rowen döbbenten nézett fel a műsorújságból.
- Van egy kis dolgom. Mindjárt jövök.
- Elugorhatnál vásárolni is. Ott a lista a hűtő tetején.
- Ott ugyan nincs semmi.
Amíg Rowen elment a titokzatos eltűnést kivizsgálni, Kento lelécelt.
Az eső kitartóan zuhogott. Kento borzongva állt az apró shinto szentély előtt. Léptei halkan csobbantak a széles pocsolyákban.
Az esernyőt egy oszlophoz támasztotta, aztán megragadta a vastag, sodrott zsinórt, és jó alaposan megrázta. A kolomp megzörrent, elég hangosan ahhoz, hogy akár a legmélyebben alvó istent vagy szellemet is felébressze. Érme csendült; két taps csattant.
Kento lehajtotta a fejét. A szeméből egy könnycsepp gördült ki.
- Csak egyvalamit szeretnék – mondta magában. – Csak azt szeretném, hogy a legjobb barátom, akit úgy szeretek, mint a testvéremet… gyógyuljon meg. Azt szeretném, hogy Cye meggyógyuljon. Nem akarom, hogy szenvedjen. Ha ő szenved, akkor én is szenvedek. Gyógyulj meg, Cye, kérlek…
- Biztosan meg fog.
Kento felkapta a fejét. A pap állt mellette, szelíden mosolyogva. Középkorú férfi volt, vállig érő, fekete hajjal.
- Hangosan beszéltem? – kérdezte a Szikla zavartan.
- Csak az utolsó mondatot. Ki az a Cye? A testvéred talán?
- A legjobb barátom… de olyan, mintha a testvérem lenne.
- És nagyon beteg?
- Eléggé.
- Nyugodj meg. Meg fog gyógyulni. A szereteted meggyógyítja. Az igazi aggodalom könnyeinek varázslatos hatása van. Menj haza. Lehet, hogy mire hazaérsz, Cye már jobban lesz. Nézd csak – még az eső is elállt.
Valóban.
Mikor Kento hazaért, Ryo ugrott neki.
- Cye magához tért!
- Mi? Komoly?
- Az ám! Az orvos is volt már nála, azt mondta, most már csak a lázát kéne levinni valahogy.
Kento elmosolyodott.
- Abban nem lesz hiba. Négy kistestvérem van, láttam elégszer, anya mit csinál velük.
- Mit is?
- Hideg vízbe dugja őket.
- Sok szerencsét – Ryo vállon veregette Kentot, aztán sietve eltűnt.
A Szikla pedig kirángatta Cye-t az ágyból. A kád már tele volt hideg vízzel. A Szökőár gyanakodva méregette.
- Kento, mit…?
- Úszol egyet, Halacskám – kacarászta Kento. – Gyerünk, vetkőzz le, és ugrás!
Cye némi morgás után pirulva kibújt kedvenc delfinmintás pizsamájából, aztán odaóvakodott a kádhoz, és belemártotta a kezét. Vissza is kapta rögtön.
- Kento, ez jeges! – nyüszítette kétségbeesve. – Csak azért nincs benne jégkocka, mert az nem jut át a zuhanyrózsán!
A Szikla sóhajtott. Cye lecsüccsent a szennyestartóra, és egészen kicsire összehúzta magát.
Kento nem volt homokos. Nem is állt szándékában, hogy valaha is kikezdjen egy fiúval. Még Cye-ra sem lett volna képes úgy nézni. De most kénytelen volt elismeri, hogy a Szökőár-harcos gyönyörű. Ahogy ott reszketett, két karját maga köré fonva, és csodálatos tengerzöld szemei könyörgőn ragyogtak… Kento pár pillanatig eltöprengett, hogy inkább hagyja az egészet a fenébe, de aztán megerősítette a lelkét. Odalépett Cye-hoz, és szorosan átölelte.
- Cye, kérlek… muszáj. Ez sem rosszabb, mint egy „Méregfog-csapás”. Azt is túlélted, ugye? Kérlek, ne kapálózz. De ha tényleg olyan rossz, sikíthatsz, oké?
Azzal a Szikla felkapta a karcsú fiút, és a vízbe merítette.
Dallamos halálsikoly verte fel a ház csendjét.
- Jól van, most már kijöhetsz.
Cye szokatlanul fürgén lábalt ki a vízből. Annyira fázott, hogy még a szeme is könnybe lábadt tőle.
- Kento… utállak.
A Szikla némán nézte, ahogy Cye megtörölközik, felöltözik, és visszasiet a szobájába. Mikor utolérte, az avarszín hajú fiú már az orráig húzta a takarót.
Kento megveregette Cye vállát.
- Aludj csak.
- Kento…
- Igen?
- Az előbb… nem gondoltam komolyan, ugye tudod?
- Vagyis nem utálsz?
Cye felült. A következő pillanatban a két ronin már egymást ölelte.
- Te vagy a legjobb barátom, Kento – suttogta Cye. – És nagyon boldog vagyok, hogy itt vagy velem. Úgy szeretlek, mintha a bátyám lennél.
- Én is szeretlek, Halacska – mosolygott Kento. – És mert annyira szeretsz, most aludj.
5. nap
Egész nap randa borult idő volt, de legalább nem esett. Cye egész nap forró teát ivott, és kekszet ropogtatott. Láza hol volt, hol nem. De határozottan jobban érezte magát, mint tegnap.
Este a srácok együtt ültek a konyhaasztalnál, és tömték magukba a vacsorát. Egy darabig jókedvűen beszélgettek, aztán egyszer csak valami csörrent. Kento ejtette el a villát.
- Kento, rosszul vagy?
- Fiúk – nézett fel a Szikla –, mi most eszünk.
Rowen vihogni kezdett. Ryo igyekezett komoly maradni.
- És?
- Cye beteg. Nincs, aki főzzön.
- Jé, tényleg – jegyezte meg Sage.
- Várjunk csak – töprengett Rowen –, mit ettünk mi a héten?
- Csütörtökön melegszendvics volt – sorolta Ryo. – Pénteken kínai kaja, szombaton pedig pizza. Ez itt meg, ha jól látom, szalonnás rántotta zöldhagymával, pont, ahogy Sage szereti…
- Sage – nyögte Kento. Te rendelted a kaját. És te csináltad.
A szőke belekortyolt az üdítőjébe.
- Bingo.
- Sage, nélküled éhen haltunk volna! – nyögte Rowen. – Eszünkbe se jutott, hogy tulajdonképpen nincs vacsora.
- Ha már itt tartunk – emelte fel a kezét Sage –, hová tűnt a szennyes?
- Az én voltam – jelentkezett Rowen. – Lassan már fogytak a gatyáim, és ha már úgyis ott volt, a tiéteket is bátorkodtam a mosógépbe borítani. Baj?
- Nem – felelte Sage csendesen. – Csak legközelebb ne mosd össze Ryo piros ingét az én fehér zoknimmal, rendben?
- Ehhehhe… - sweatdropolt Rowen. – Bocsika… Ja, igen… hová tűnt a bevásárlólista a hűtő tetejéről?
- Elvittem – közölte Ryo –, és bevásároltam. Hoztam mindent?
- Még azt is, amit mi elfelejtettünk fölírni – somolygott Kento. – Olyan csekélységekre gondolok, mint só, szappan és kenyér.
- Kérdezni is akartam, ki írta azt a cetlit.
- Ööö… az én voltam – lehelte Sage.
- Figyuzzatok, Sage elpirult!
Vidám nevetgélés verte fel a konyhát. Cye odafönt a szobájában mosolygott álmában.
6. nap
Mikor Kento hazaért, legnagyobb meglepetésére Mia nyitott ajtót.
- Hát te? – csodálkozott a Szikla.
- Gondoltam, benézek hozzátok – mosolygott a lány, aztán hirtelen borzasztó szigorú arcot vágott. – Miért nem mondtátok, hogy Cye beteg?
- Ööö… lehetek őszinte?
- Legyél – intett Mia.
- Mert eszünkbe se jutottál, annyira aggódtunk.
- Hrmpf. Hálátlanok. Kész csoda, hogy még nem ettek meg benneteket a mosatlan edények és ruhák légiói.
- Ó, azzal ne törődj. Sage gondoskodik az ennivalóról, Ryo vásárol, Rowen mos, én pedig mosogatok.
Mia megállt, és döbbenten bámult Kentora.
- Ez komoly? Azt hittem, gőzötök sincs a házimunkáról.
- A szükséghelyzet – vigyorgott Kento –, hihetetlen rejtett tartalékokat szabadít fel az emberben. Cye hogy van?
- Remekül. Például nagyon éhes, szóval főzök valami könnyűt. Esetleg ti is kaptok belőle.
- Angyal vagy, Mia.
- Wow. Kösz. Na, menj fel.
- Cye?
- Kento! – Cye mosolyogva ült az ágyon, az ölében két marék narancshéjjal. – Szia. Láttad Miát?
- Aha – a Szikla leült az ágy szélére. – Hogy érzed magad?
- Köszönöm, elég jól. Leszámítva, hogy perceken belül éhen halok.
- Hé, ez az én szövegem!
Cye nevetett.
- Bocsánat. De most az egyszer így van.
- Nem vagy lázas?
- Nem, nem. Ez már csak hőemelkedés. De az orvos szerint holnapra ez is el fog múlni. Csak még le vagyok gyengülve. Nem tett jót a magas láz.
- Örülök, hogy nincs komoly bajod.
- Én is.
Csend volt egy darabig.
- Tudod, Kento – kezdte Cye halkan –, amíg lázas voltam rémálmokat láttam. Talpát meg a hadurakat, ahogy legyőznek, vagy megkínoznak minket. Amikor magamhoz tértem, azt álmodtam éppen, hogy Talpa elkapott engem, kikötött a trónterem falához, és elkezdett varázsolni rám. Nagyon fájt, és kiáltozni kezdtem… téged hívtalak. És te egyszer csak megjelentél. Talpa akkor eltűnt, te pedig levettél, megöleltél… és akkor felébredtem.
- Halacska…
- Igen?
- Miért akarod, hogy bőgjek?
- Nem akarom.
- Akkor hallgass – suttogta Kento, és megölelte Cyet, a legjobb barátját.
7. nap
A roninok ragyogó napsütésre ébredtek és egy kedvesen csengő, ismerős hangra:
- Ébresztő, gazemberek, kész a reggeli!
Nyoma sem volt már a rossz időnek.
Ōkami 2000.08.30.
22:10