Add a kezed
Első fejezet
A szél vadul tépte a szőke fürtöket, amelyek máskor olyan elegáns rendben omlottak a csinos vállakra. Most azonban felkavarodtak, mint a riadt madarak és a fiú szemébe csaptak. Talán haragudtak rá, talán csak a könnyeket akarták kitörölni a nagy borostyánszemekből.
A finom, rajzolásra, bonyolult mozdulatokra termett kéz görcsösen markolta a hideg vasat. Egyszer el kell engednie, de az ilyesmi nem megy könnyen… még akkor sem, ha más választása nincs. Véget kell vetni ennek az egésznek, nem lehet tovább így létezni, nem, nem…
A mélység komoran ásított felé. Senki nem láthatta, ez a belső udvar volt… A fiú nyelt egyet, kezét égette a korlát rúdja. El kéne engedni. Most már el kéne engedni, hogy végre nyugalom legyen, béke és sötétség, fájdalom nélkül, emlékek nélkül… Vajon le lehet majd mosni a vért a betonról, vagy örökre ott marad a folt?
Újra könnyek gyűltek a borostyánszemekbe, s a szél tovasodorta őket. A fiú reszketett; idefenn hűvös volt, a sötétkék egyenruha nem nyújtott védelmet a hideg fuvallattól. Bár, a szívében régóta ugyanilyen hideg van. Ha nem hidegebb.
- YAMATO!!
A szőke fiú riadtan kapta vissza a fejét. A lépcsőfeljáróban egy magas, vállas fiú állt, lihegve, tágra nyílt, csodakék szemekkel. Sötétbarna, lófarokba fogott haját cibálta a szél. Egész teste reszketett, tekintetében páni félelem villámlott.
- Ne légy hülye, gyere le onnan! – kiáltotta kétségbeesve a szőkének.
A sápadt arcon sötét árnyék suhant végig.
- Nem, Taiki. Hagyj békén. Ne játszd meg, hogy törődsz velem.
- De hát…
- Semmi de! – kiáltotta a szőke Yamato vadul. – Mit gondolsz, van még kedvem élni, azok után, hogy… hogy…
- Yamato… - Taiki arca, amit a félelem, kétségbeesés és szégyen már amúgy is elsápasztott, most csakugyan hófehér lett. – Én… én… sajnálom… - a magas fiú közelebb lépett. De Yamato megrándult.
- Ne merj közelebb jönni, te szemét! – fröcsögte, miközben könnyei végigfolytak az arcán. – Gyűlöllek! Elraboltad a szívem, az ártatlanságom, és aztán félredobtál, mint egy megunt játékot! Hogy tehetted?!
Taiki úgy érezte, gyomron vágták. Nem bírt levegőt venni, a feje zsongott; térdre esett és gyönyörű kék szemei megteltek könnyekkel. Yamato sápadtan nézett rá; úgy állt a tető szélén, a korlátba kapaszkodva, mint egy gyászoló angyal – szép volt és szomorú, selymes haja csapzott zászlóként lobogott a hideg szélben. Ragyogó borostyánszínű szemei most tompák voltak, csak a fájdalom parazsa pislákolt a mélyükön.
És Taiki tudta, hogy ezért ő a felelős. Yamato minden szava igaz volt, és minden dühe jogos. Elárulták, becsapták, porig alázták, megkínozták tiszta lelkét és törékeny testét… és Taiki követte el ezeket a bűnöket. A barna hajú fiú összegörnyedt a bűntudat súlya alatt. Őrült módjára viselkedett, amikor Akirára hallgatott…
***
- Mondom, hogy buzi.
- Eh, Akira, hagyd már. Csak lökött.
- Nem, Tetsu. Yamato teljesen egyértelműen buzi. És a mi Taiki barátunkba szerelmes.
A fiúk röhögtek. Taiki felhorkant és ádázul nézett a vállát átkaroló Akirára.
- Ne mondjátok, hogy még sosem vettétek észre! – emelte fel a mutatóujját a vezér. – Egyfolytában őt bámulja, és ha Taiki csak az ő irányába pillant, máris fülig vörösödik és elfordul.
- És? – rántott egyet a vállán a barna hajú srác morcosan. – Jó ízlése van.
A fiúk ismét nevettek, Akira pedig vállig érő, hófehér hajzuhatagába túrt. Sötétkék szemeiben kegyetlen lángok lobogtak.
- Mit szólnátok egy kis színházhoz, fiúk? – mosolygott a vezér. Hibátlan gyöngyfogai ragyogtak a napfényben.
- Mi lenne, ha Yamatonak valaki megmutatná, milyen kegyetlenek is tudnak lenni a fiúk? Akkor biztosan kigyógyulna a perverzióból.
A fiúk halkan mormogva helyeseltek. Taiki gyanakodni kezdett.
- Kicsit beletaposunk abba a lányos lelkivilágába – mosolygott tovább Akira, pont úgy, ahogy a Sátán szokott. – Taiki, csábítsd el.
- Neked elment az eszed, Akira! – üvöltötte túl a feltörő vidám éljenzést a barna. – Semmi kedvem homokost játszani!!
A vezér vigyora már-már démoni volt.
- Ötszáz. Ezer. Yen.
A nevetés elhalkult, a meglepetés a fiúkba fojtotta a szót. Na persze, Akira a Toshiba alelnökének fia volt, tele zsetonnal, de ilyesmire még nem volt példa.
Taiki nyelt egyet. Nagy szüksége lett volna a pénzre, hogy igazán jó egyetemre mehessen. Nem engedhetett futni ekkora összeget.
- Na jó – morogta. De ha valamelyiktek beszól, azt kicsinálom, értve vagyunk?
- Személyesen fogok róla gondoskodni, hogy ne tegyék – Akira szeme ragyogott, mint a gyémánt. És hidegebb volt, mint a jég.
***
- Oi, Yamato!
- HAI? – Yamato úgy érezte, menten elájul. Taiki jött felé, maga Taiki Nishimura, a kékszemű angyal…
- Mondd csak, Yama-kun, nem tudnád nekem elmagyarázni a mai matektételt? Te elég nagy koponya vagy reálból.
- De… dehogynem, Nishimura-sempai. Szívesen. Mi… mikor érnél rá?
- Ha van kedved, beülhetünk suli után a cukrászdába. Kérhetsz egy sütit cserébe, oké?
- H… hai. Arigato, sempai.
- Akkor óra után várlak a kapunál. Ja ne, Yama-kun.
- Ja… ja ne, sempai.
Amint Taiki befordult a sarkon és eltűnt, Yamato nekidőlt a szekrénynek és a földre csüccsent. Alig akarta elhinni, ami most történt vele. Mikor év elején ebbe az iskolába jött, azonnal megakadt a szeme Nishimura-sempai-on. Lenyűgözte a karcsú, magas, vállas alak, a ruganyos mozgás, azok a gyönyörű kék szemek… Először próbálta tagadni, de hamarosan rájött, hogy reménytelen. Yamato fülig beleesett Taikiba. Lopva pillantgatott rá, a nevét firkantotta a füzete hátuljába, róla álmodott éjszakánként. Reménykedni persze nem mert; Taikit, mint a banda többi tagját is, körberajongták a lányok. Yamato hát csendben meghúzta magát a sarokban és onnan bámulta vágyakozva a sempai mosolyát, ami sosem rá ragyogott.
De most… Yamato úgy érezte, a Mennyekben jár. Még akkor is, ha Nishimura-kun csak a matekban kér segítséget; legalább ott ülhet mellette… Talán még a kezük is összeérhet…
Yamato az arcára szorította kezét és érezte, hogy a bőre forró. Egész bensője remegett az izgalomtól; kis híján el is késett a következő órájáról.
***
Iskola után Taiki valóban ott állt a kapuban, türelmesen várva Yamatora, akinek csaknem inába szállt a bátorsága. A cukrászdába vezető úton meg sem tudott mukkanni, és amikor leültek az egyik sarokban, akkor is nehezére esett megszólalni.
- Yamato-kun, ébresztő!
- Eh, hai, hai! – a szőke elpirult és sietve előrántotta a matekkönyvet. Szerencsére hamarosan belefelejtkezett a magyarázatba. Taiki aztán valami mást kérdezett tőle és Yamato felelt.
A barna alaposan szemügyre vette Takeshita-kunt. Szinte ez volt minden, amit tudott róla – a neve és hogy osztályelső. „Mellesleg elég szemrevaló kölyök” – tette hozzá magában Taiki. A szőke haj mindig rendesen hullt a finom vállakra, a nagy, borostyánszínű szemek élettel, fiatalsággal telve ragyogtak. Yamato karcsú volt és törékeny, bár gyors; az egyik legjobb rövidtávfutóként tartották számon. Mindig kedves volt és udvarias, szertett a háttérben maradni és talán éppen ezért kevés barátja volt.
- … és ha a számlálóból gyököt vontál, - folytatta Yamato – akkor… akkor… - nem bírta befejezni. Most jött csak rá, hogy Taiki percek óta bámulja.
- A fenébe is, Yama-kun – tért magához a barna. – ülj inkább mellém. Mindjárt átesel az asztalon.
A szőke pirulva engedelmeskedett, de mikor újra belemerültek a matematika rejtelmeibe és Taiki átkarolta a vállát, Yamato majdnem kiugrott a bőréből.
- Pff, Yama-kun – korholta Nishimura-kun szelíden. – Ne légy már ilyen ideges, nem harapok!
A szőke nyelt egyet és halványan elmosolyodott. Taiki visszamosolygott.
Egy óra múlva Yamato az órájára pillantott és úgy pattant fel, mint akit bolha csípett.
- Ne haragudj, sempai, de haza kell mennem…
- Hé, semmi vész. Figyelj, volna kedved eljönni velem az uszodába hétvégén?
- Én… én… nem tudok úszni, sempai.
- Nani? Hát akkor épp itt az ideje, hogy megtanulj! Szombaton reggel nyolckor várlak, rendben?
Yamato rózsásra pirulva mosolygott.
- Hai, sempai.
***
Szombat éjszaka Yamato az ágyában feküdt és még mindig nem akarta elhinni, hogy az egész napot Nishimura-kun-nel töltötte. Uszoda után megebédeltek és elmentek moziba. Szerencsére az új akciófilmet vetítették… Mozi után pedig a cukrászdában beszélgettek estig. Taiki-kun olyan kedves volt vele! Yamato egy idő után feloldódott és attól kezdve képes volt pirulás nélkül a barna srác szemébe nézni.
De az úszás! Taiki az úszócsapat tagja volt, igazi profi. Mégis – vagy éppen ezért? – végtelen türelemmel okította a kis szőkét. Yamato többször az eszméletvesztés határán állt, ahogy Taiki átkarolta a derekát, vagy kézen fogva vezette. Ilyenkor persze fulladozott, tehát hamarosan megemberelte magát, de a kékszemű bajnok érintése akkor is perzselt. A szőke összegömbölyödött az ágyon és halkan sírni kezdett. De csak a boldogságtól. Lehet, hogy Taiki észrevette vágyakozó pillantásait? És még ha csak barátkozni akar, az is elég. Yamato Takeshita elégedett, ha a sempai közelében lehet.
Yamato hamarosan mély, édes álomba merült. Taiki ezzel szemben álmatlanul forgolódott csaknem egész éjjel. Valami furcsa érzés motoszkált benne Szörnyen aljasnak érezte magát, hiába igyekezett megmagyarázni, hogy nem akarja bántani a kis szőkét… És jobb is, ha Yamato nem reménykedik többé – hiszen Taikit nem érdeklik a fiúk…
***
- Hey, Yamato, hazakísérlek!
Yamato édes kacagása végiggurult az egész utcán, ahogy könnyű lábakon suhant előre. Taiki alaposan lemaradva követte, lihegve, de lelkesen. A szőke karcsú teste úszott a levegőben; sokkal inkább látszott tündérnek, mint emberi lénynek.
A barna fiú gyönyörködve figyelte. Az elmúlt három hétben szinte minden idejüket együtt töltötték. Úszni, kirándulni mentek, moziba, cukrászdába, még koncertre is. Yamato most már nem volt ideges. Lelkesen hurcolászta mindenfelé Taikit, aki nevetve követte őt.
Esteledett, mikor megálltak a Takeshita-rezidencia előtt.
- Sugoi! – csodálkozott Taiki. – Nem is tudtam, hogy ilyen gazdagok vagytok! Ez aztán a ház!
- Apám a Nikon jogi tanácsadója – felelte Yamato.
- Biztos nagyon szigorú ember.
- Szigorú, de nagyon kedves – lelkendezett a szőke. – Lelkes, vidám, haladó szellemű. És imádja a történelmet. Egyszer gyere át, megmutatom a díszpáncélját!
- Rendben.
Egy perc csönd.
- Taiki…
- Igen?
- Sz… szeretnék kérdezni valamit.
- Mondd csak.
Yamato felnézett.
- Miért… miért barátkozol velem? Úgy értem… olyan sokáig észre sem vettél. Most pedig olyan kedves vagy velem – mondta a szőke csendesen. – Aminek én nagyon örülök, és hálás vagyok érte – tette hozzá aztán gyorsan.
Taiki egy hosszú percig néma maradt.
- Azért, mert… tetszel nekem.
Yamato elsápadt, elpirult és a kezét a szájára tapasztotta.
- Taiki-kun… ez most… értsem úgy hogy… hogy te engem…
A barna tétován vállat vont.
- Hát, nem véletlenül randizgatok veled három hete…
A következő pillanatban Yamato már Taiki kabátjába kapaszkodva zokogott.
- Taiki! Arigato, arigato! Sosem hittem, hogy valaha is rám fogsz nézni, és most… én annyira… annyira boldog vagyok!
A barna gyengéden magához ölelte a hüppögő szőkét.
- Ha boldog vagy, akkor ne sírj. Nézz rám.
Hatalmas, könnyben ázó borostyánszín szemek találkoztak szikrázó zafírkékekkel. Taiki lassan lehajolt és az ajka megérintette Yamatoét.
A törékeny testen remegés futott végig, a finom kezek még jobban belemarkoltak a barna fiú kabátjába. A kis szőke úgy érezte, elolvad.
Taiki nem tudott betelni a puha, meleg ajkakkal. Csak csókolta, csókolta, amíg ki nem fulladt.
Yamato tüdeje már kétségbeesve üvöltött oxigénért, mikor Taiki végre elhúzódott, de a szőke úgy érezte, így még meghalni is csodás lenne.
- Mennem kell – suttogta a barna.
- Hétfőn találkozunk – ígérte kábán, de mosolyogva Yamato. Aztán csak nézte, ahogy Taiki eltűnik a sarkon.
***
A barna hajú úszóbajnok üres tekintettel ült a buszon; gépies mozdulatokkal nyitotta a lakásajtót, vánszorgott el a szobájáig és erőtlenül rogyott le az ágyra. A legszívesebben a fejét verte volna a falba, de még ahhoz sem érzett magában erőt.
- A fenébe – lehelte a sötétségbe. – A rohadt életbe, hogy lehettem ilyen átkozottul hülye??
Könnyek gyűltek a kék szemekbe; Taiki az arcára szorította a kezét. A fejében ezer és ezer dolog zúgott – de egyik sem volt kellemes.
- Egy barom állat vagyok – gondolta a barna srác keserű dühvel. – Miért szerettem bele? Miért? Miért??
Hát igen, ez volt a nagy helyzet. Taiki egészen idáig maga sem vette észre, hogy mennyire szívesen van együtt a kis szőke fiúval, hogy mennyire várja a közös programokat. De most… az a csók! Az nem játék volt.
- Végem van – Taiki már sírt. – Ha Akira rájön, megöl. De minimum kivág a bandából. Ja, és a pénznek is annyi. A francba, nem jöhet rá! Nem kockáztathatom a jövőmet és a jó híremet! Még elintézné, hogy kitegyenek az úszócsapatból!
A barna összehúzta magát; talán azért, hogy a bensőjében növekvő fájdalmat enyhítse. Véget kell vetnie ennek a dolognak Yamatoval. Muszáj. De olyan nehéz! Taikiban újra felrémlett a szőke ajkának puhasága, a karjaiban érezte a vékony testet… Hiányozni fog az a meleg, az a finom illat… Ráadásul még olyan keveset érzett csak belőle…
Taiki még kisebbre húzta össze magát. Önkéntelenül is arra gondolt, milyen lenne Yamatot meztelenül látni… milyen lenne megérinteni a bőrét, szorosan átölelni, végigcsókolni a nyakát… eggyé válni vele…
Muszáj. Nagyon kell. Nem tehet mást, ha túl akarja élni. Taiki már most iszonyú lelkiismeret-furdalást érzett, de biztos volt benne, hogy ha ez a kapcsolat úgy bomlik fel, hogy még nem érezte magához igazán közel a kis szőkét, belehal. Végülis, ő szereti Yamatot, ez nem játék lesz… És ha vége, legalább Yamato gyűlölni fogja. Úgy aztán meg nincs értelme az újrakezdésnek.
A szavak lassan összekavarodtak, aztán kifakultak. Taiki elaludt. Álmában Yamatot ölelte, halk esküvéseket suttogva a finom fülekbe; ígéreteket, hogy sosem hagyja el. A szőke angyal pedig mosolygott, s a hangjában a gyönyör vibrált, amikor a két test egymásba olvadt…
~folyt.köv.~