IDEGEN PARTOK - OKami NaNoWriMo novellája

4.

Az eső ütemesen kopogott a tetőn. A gyíkok egy kifeszített ponyva alatt aludtak az orrban – nem kérték ugyan a szívességet, de Owen nem nézhette, ahogy áznak. Szerencsére nem vihar volt, csak esett, a hajó nyugodtan állt. A monoton kopogás úgy neszezett fán és fémen, mint egy egzotikus altatódal – a három férfi mégsem aludt sokat.

Owen a plafont bámulta. Már bánta, keservesen bánta, hogy nem kerítették elő Alyssát; ki tudja, mi lehet most vele. Persze okos volt és találékony, de mégis… Fiatal nő, tudós alkat, nem atléta… Mi lesz, ha valami vadállat megtámadja? Vagy kóborol a környéken még pár drakon és elfogták?

A férfi szívét marokra fogta a félelem. Ugyan a lány anyjától elvált, de a lánytól sosem; amikor csak tehette, meglátogatta őket, elvitte Alyssát nyaralni, mesélt neki, és mindig egyenrangúként kezelte. Alyssa volt a szeme fénye, hozzá tért vissza minden útról. A gondolat, hogy elveszítheti… őrjítő volt.

Amikor valaki mellételepedett, a szőke tudós felnézett. Will rasztatincseit látta és egy nyögéssel behunyta a szemét.

– Ne mondj semmit. Így is elég pocsékul érzem magam.

– Túl fogj élni, ugye? – A fiatal asztrofizikus hangja remegett. – A te lányod.

– Az. Reggel szólok Shanach-nak, é megkérem, hogy küldje vissza két emberét.

– Owen?

– Hmm?

– Ha ezen túljutunk… szeretnék udvarolni Alyssának.

Owen felült az ágyon. – Isten áldása rajtad, fiam. Nem garantálom, hogy a lányom elfogadja, de tudom, hogy nem fogod megbántani. Remek fickó vagy, William.

– Köszönöm, és tudom, mármint, hogy Aly… Csak, gondoltam, engedélyt kérek. Tisztellek, Owen, és fantasztikus, hogy veled dolgozhatok.

A szőke férfi melegen vállon veregette társát. – Menj, aludj. Minden rendben lesz.

Will bólintott.


Reggelre elállt az eső, és jórészt fel is száradt; a ponyva, mire Owen felébredt, már össze volt hajtva, és akkurátus rendben pihent egy szegletben. A gyíkok lehunyt szemmel ücsörögtek a helyükön, és napfürdőztek.

– Shanach… - szólította meg a vezért – mert nyilván az volt – Owen. – Beszélnem kell veled.

– Hallgatlak, ember.

– Amikor találkoztunk, én… nem mondtam el mindent. Van még egy társunk, egy fiatal lány… a lányom. Nem akartam, hogy bajba kerüljön, de most már nagyon aggódom érte. Kérlek, küldd vissza egy vagy két emb- úgy értem, harcosodat, hogy megkeressék.

Shanach halkan sziszegett. – Hazudtál nekünk.

– Így igaz – ismerte be Owen tétovázás nélkül. – Elnézéseteket kérem ezért.

A gyík feltápászkodott. – Bevallottad az igazat – ez jó. Megillet a tisztelet. Féltetted a kölyköd, megértem, hogy miért hazudtál. Visszaküldök két harcost. Megkeresik a lányodat, és elkísérik Morganhoz. Ott találkoztok. Nem lesz baja. A harcosaim megvédik.

– Lekötelezel – hajtott fejet a tudós, és a drakon hasonlóképpen viszonozta a gesztust. Aztán a többi gyíkhoz fordult, és kiadta a parancsait. Kettő közülük hamarosan a vízbe vetette magát, és eltűntek a folyó kanyarjában.

– Nekem is van kölyköm – mormolta Shanach, ahogy Owen mellett állva a távozókat figyelte. – Én is hazudtam volna.


– Alyssa… ébredj.

A gyengéd rázogatás megtette a hatását; a lány lassan magához tért.

– Mm…? Hány óra van?

– Fogalmam sincs – felelte Shkreet vidáman. – De a nap már felkelt, ideje indulni. A társaid estére elérik Morgan erődjét.

Amíg Alyssa rendbe szedte magát – már amennyire ez lehetséges volt az adott körülmények között – a herceg tisztességes reggelit varázsolt, friss gyümölcsöt és vizet, helyi harapnivalót. A lány jó étvággyal evett, és a kiadós alvás után elég kipihentnek érezte magát ahhoz, hogy szembenézzen a kihívásokkal.

Shkreet összepakolt, magára kanyarította a köpenyét, és kivezette Alyssát a szabad ég alá.

– Keresnünk kell egy tisztást, ahol Kinagh le tud szállni. Kicsit lassabban fogunk haladni, de mire a nap az ég tetejére ér, ott leszünk a faluban. A területünk nincs messze.

– Csak ne felejts el, hogy én még sosem ültem ilyen gyíkon – emlékeztette a férfit Alyssa enyhe idegességgel. – Ne veszíts el útközben.

– Csak öleld át szorosan a derekamat, úgy nem lesz baj – nyugtatta meg a herceg. – Majd meglátod, elég biztonságosan lehet a hátukon ülni.

Csendben haladtak egy darabig; mindketten a saját gondolataikkal voltak elfoglalva. Alyssa most a nappali fényben vethetett néhány pillantást a hercegre, és csak álmélkodott a részleteken, kevés magyarázatot találva a furcsaságokra. A férfi szemei csakugyan szokatlanok voltak; nagyobbak, mint egy emberi szem, és vörösbe hajló arany színben csillogtak, nagy kerek pupillával. A sötét barnásvörös haj szinte bársonyosnak tetszett, és a bőre kellemes karamellaszínű volt. Könnyedén mozgott, fürgén és egy árnyalatnyi finomkodó kecsességgel. Határozottan volt benne valami madárszerű; de minden különös vonás ellenére Shkreet rokonszenves, megbízható férfi benyomását keltette. A maga sajátos módján még egészen jól is nézett ki.

Végül találtak egy kis szabad területet, amit a herceg alkalmasnak ítélt; Alyssát a fák között hagyva előresétált, és éles hangon felrikoltott. Kétszer-háromszor megismételte a hívást, és valóban, a lány is látta már a közeledő pteroszauruszt. Hogy az apja mit meg nem adott volna azért, hogy ilyen közelről tanulmányozhasson egyet…! A termetes jószág szárnyai kavartak egy kis szelet, ám amikor végre nyugodtan ült, halkan károgva, ahogy a gazdája a nyakát vakargatta, Alyssa előóvakodott.

Csakugyan volt vagy hét méter a szárnyak fesztávolsága, és most már nyilvánvaló volt, mire gondolt Owen, amikor azt mondta, ez a faj más. Első pillantásra Kinagh is pteranodonnak tűnt, de annak a fajnak a lábai viszonylag kicsik voltak, és a szárny a combokhoz csatlakozott. Ez jelen esetben nem volt igaz; Kinagh inkább úgy festett, mint egy sárkány, karcsú, kecses nyakkal, és mellső végtagok nélkül. A lábai izmosak voltak, és úgy ült rajtuk, mint a legtöbb négylábú emlős.

A nyakat és a combokat szíjak kerítették, amelyeket egy a háton végighúzódó szélesebb bőrcsík kötött össze; erre volt erősítve az egyszerű nyereg, és a nyaknál a kengyel. A hosszú csőr és a csonttaraj szintén meg volt szíjazva, valószínűleg, hogy kantárt is lehessen használni.

– Ő az én hátasom – mutatta be Shkreet az állatot nem kis büszkeséggel. – Fiatal, erős hím. Remek utódai lesznek. Igaz? – Szeretetteljesen megveregette a gyík széles mellét, az pedig élvezettel kurrogott. Aztán a lány felé fordította a figyelmét, nagy sárga szemeiben érdeklődés villant.

– Légy jó, Kinagh – intette a herceg. – El kell vinnünk Alyssa kisasszonyt a faluba.

A gyík rövidet kerregett, aztán engedelmesen lehajtotta a fejét. Shkreetnél csakugyan volt kantár, és miután a zsákját is a szíjakhoz erősítette, egy darab prémet nyújtott oda Alyssának.

– Ezt jobb lesz, ha a derekadra tekered, mert odafönt hideg van, és komolyan megbetegedhetsz tőle.

A lány újfent elcsodálkozott, hogy mennyire találékony az emberi faj, még ha néhány ezer évvel el is maradt a fejlődésben. Gondosan a derekára erősítette a puha prémet – gyanította, nélküle valóban lefagyna a veséje.

Shkreet fellendült a gyík hátára, és a kezét nyújtotta a lánynak. – Gyere. Csak kapaszkodj; bízz bennem. Apró korom óta repülök.

Alyssa felmászott a terebélyes hátra, és úgy helyezkedett, hogy a lábai ne zavarják a szárnyakat. Szorosan átölelte a herceg vékony derekát, és az ajkába harapott, mikor a pteranodon kiegyenesedett.

– Ne félj – szólt hátra a férfi. A hangja megnyugtatóan csengett.

A hatalmas hüllő szárnyai meglebbentek és elrugaszkodott a földtől. Alyssa a legszívesebben sikított volna; ehelyett Shkreet vállába temette az arcát, és kapaszkodott erősen. Érezte, hogy már a levegőben vannak, a szél ott fütyült a füle mellett, a légáramlat megborzongatta… és kinyitotta a szemét.

Kinagh méltóságteljesen vitorlázott, és egyáltalán nem szédítő sebességgel; de ahhoz elég volt, hogy élvezni lehessen. Messzire el lehetett látni a hátáról, és az Alyssa elé táruló kép csodálatos volt, szebb, mint amit a távcsövével megfigyelhetett. Ősöreg fák felett suhantak, madarak versenyeztek velük; a folyó ezüstszalagja szikrázott, tündökölt. A távolban felhőköntösbe burkolóztak a hegyek, és minden olyan valószínűtlenül tökéletes volt, mint egy álom; mint az Édenkert. Alyssa elmosolyodott, a szorítása megenyhült a herceg derekán, aki magában vigyorgott – sejtette, hogy a lány előbb-utóbb élvezni fogja az utazást.

Órákig tartott az utazás; egyszer megálltak pihenni, meg felmelegedni kicsit a napon, mert gyíkháton igencsak hideg volt. Még a herceg is vacogott – általában nem szoktak ennyit repülni egyszerre, magyarázta a lánynak.

Szerencsére a nap melegen sütött, mint ahogy az a trópusokon elvárható tőle. Alyssa körbebóklászott kicsit a bozótban, és édes bogyót szedett Shkreet útmutatásai alapján. A férfi addig a hátasával bolondozott; láthatóan nagyon szerették egymást. A hatalmas gyík úgy dörgölőzött a gazdájához, mint egy macska, időnként csaknem fellökve a herceget. Az nevetett, Kinagh nyakát vakargatta, és kurrogott neki, az állat pedig élvezettel hunyta le a szemét.

– Olyan édesek vagytok – mosolygott rájuk a lány, ahogy visszatért, két marék hamvaslila bogyóval. – Kinagh tényleg teljesen szelíd. Hogy sikerült háziasítani őket?

– Csak szelídek, de nem háziállatok – javította ki a herceg. – A repülő gyíkok a part mentén élnek, a sziklákon, üregekben, maguk vadásznak, és csak költeni jönnek hozzánk, vagy ha betegek, és persze, ha hívjuk őket. Azt mondják, az őseink kiásták a tojásokat, és levitték őket a faluba, hogy maguk neveljék fel a fiókákat. Azok felnőttek, párt választottak, visszatértek, és mi segítettünk nekik felnevelni a fiókákat. Egyre szelídebbek lettek, és mindig visszatértek vissza hozzánk, és így kapta a törzs a nevét.

– Értem. – Alyssa óvatosan megsimogatta Kinagh nyakát. – A neve jelent valamit?

– Persze. Kinagh a szél, ami esőt hoz. Az anyja az én anyám hátasa, az ő neve Koreg, a szél, ami vihart hoz. Az anyám neve Maate… az olyasmi, hogy családi szeretet és összetartás. Az apám Andrew, de a törzsi neve Anda-ro, vonás a homokban.

– Nagyon kifejező a nyelvetek – álmélkodott Alyssa. – És a Shkreet mit jelent?

– Shkreet a veszélyt jelző kiáltás – mosolygott a herceg. – A te neved mit jelent?

– Háát, ez nehéz ügy… - vallotta be a lány. – Az Alyssa egy másik névből származik, ami meg egy harmadikból… Körülbelül annyit jelent, hogy 'nemes'. De van egy ilyen nevű virág is.

– Akkor illik hozzád – bólintott Shkreet. – A mi nyelvünkön Aleh-sa azt jelenti, hullámokon sétáló.

– Ó, ez tetszik – kuncogott a lány. – Hívhatsz így is, ha akarsz.

– Nem – rázta meg a fejét Shkreet. – Mi úgy hisszük, hatalmunk van afelett, aminek nevet adunk, és nem akarom, hogy valaki azt gondolja, az enyém vagy. Nem is lehetnél…

Alyssa egy kicsit elpirult. – Sokkal civilizáltabb és udvariasabb vagy, mit a férfiak többsége, akiket ismerek.

– Köszönöm, de az érdem a szüleimé, ők neveltek ilyenre – szerénykedett Shkreet. – Sokkal tartozom nekik.

– Biztos, hogy nem fogsz csalódást okozni édesanyádnak – vélte Alyssa. – Remek vezető lesz belőled.

– Az már nem csak rajtam múlik… - Shkreet lenyalogatta az ujjairól az időközben elfogyott bogyó sötét levét, aztán nekikészülődött, hogy folyassák az útjukat.

– A törzsi tanács is beleszól, vagy valami hasonló…? – firtatta Alyssa.

– Nem kimondottan ők… Tudod, mivel az apám nem a törzsben született, én sem tartozom oda teljesen. A rangomat ez nem befolyásolja, a királynő az anyám, és én vagyok a legidősebb örököse… De mielőtt enyém lehetne a vezető lándzsája, párt kell vegyek magam mellé. Csak egy törzsbeli lány fogadhat be, csak akkor lehetek én is teljesen közülük való.

Alyssa érezte, hogy felül kell írja magában az elképzeléseit. Ez a társadalom egyáltalán nem volt primitív, hagyományok, jog és szokások bonyolult rendszere irányította.

– Előre is sok boldogságot - mosolygott a hercegre. – Biztos, hogy minden lány szerencsésnek fogja magát érezni, ha a párod lehet.

Shkreet aprót horkantott. – Higgy nekem, ezt ők is tudják. Rajta, Kinagh!

A gyík elrugaszkodott a talajtól.


Mire megérkeztek a faluba, már mind a ketten lilára fagytak. Ám a látvány nagyszerűségéből még a csattogó fogak és a küszöbön álló megfázás sem tudott levonni semmit. Shkreet hazajött, ő már régi ismerősként üdvözölte a tarka házakat, gonddal művelt földeket, Alyssa pedig teljesen az újdonság hatása alá került. Mintha az összes tankönyve ott hevert volna előtte, a lapok szerteszét, hogy minden kultúrából felvillantsák a stílusjegyeket.

A falu inkább egy kisebb, takaros város volt; amerikai bennszülött módra épült vályogházakból állt. Alyssa tudta, hogy az ilyen települések neve pueblo. A formák szabályosak voltak, kockák és téglák terpeszkedtek mindenütt szépen egymásra helyezve – egy-egy külön ház átlagosan két-háromszintes volt. Kis ablakok sötétlettek a festett falakon. Az uralkodó szín a fehér és a kék volt, de akadt ott zöld, piros, és természetes cserépbarna is. A legtöbb épületen mintát is meg lehetett figyelni, de a lány nem tudta kivenni, pontosan mifélét. A lapos tetőkön is emberek dolgoztak; asszonyok teregettek ruhát, gyerekek rohangáltak mindenfelé, és nem olyan messze két repülőgyík-lovas gyakorlatozott. A település körül vékony fal húzódott; gyíkok leszállóhelyétől balra húzódtak a termőföldek, jobbra pedig, pár épületen és egy nagy földes területen túl Alyssa szabályos sorokba rendezett gyümölcsöst látott.

A hatalmas gyík puhán landolt a keményre taposott földön, és a közeli épületből már szaladt is feléjük néhány harcos; vidáman üdvözölték a herceget, és kíváncsian méregették Alyssát. Valaki hamarosan cserépbögréket nyomott az elgémberedett kezekbe, és a bennük lévő gyümölcsös tea nagyon jót tett. Kinagt-ot leszerszámozták és kapott pár finom falatot. A lány nézelődött; Shkreet a harcosokkal tárgyalt a saját nyelvén.

A széles úton lányok tűntek fel kosarakkal, és egy csapat fiatal férfi ásókkal, kapákkal. Szépek voltak, jól tápláltak és fényes karamellaszínűek, mint Shkreet is. A nők hosszúra növesztették a hajukat és kontyokba, copfokba fogták; a férfiak többnyire rövidre nyírták a sajátjukat, de volt köztük is, aki hosszabbra hagyta. Rövid, ujjatlan felsőket viseltek, ami legtöbbször szabadon hagyta a hasat, és hozzá olyan szoknyaféleséget, mint a hercegé is. A nők ruhája az indiai szárikra emlékeztetett

Páran odakiáltottak Shkreetnek, aki nyilván visszaköszönt; Alyssa észrevette, hogy némelyik lány dühösen villogtatta a szemét. Úgy tűnt, a fiatal herceg valóban népszerű tagja volt a közösségnek.

Végül Shkreet kézen fogta a lányt. – Gyere, ideje menni. Biztosan te is éhes vagy, anyám házában pedig mindig van ennivaló. – Előremutatott, ahol az út végén egy nagy épület állt, mint egy kis erődítmény. – Ott lakunk mi. Ha lesz egy kis időnk, szívesen megmutatok mindent.

Alyssa nem ellenkezett, dél felé járt az idő, és korgott a gyomra. Csak egyvalamit tett szóvá, ahogy a 'palota' felé tartottak. – Shkreet, szerintem ha tovább fogod a kezem, a helyi lányok mérget kevernek a vizembe… Biztosan azt hiszik, hogy magamnak akarlak.

– Áá, dehogy, - legyintett Shkreet vidáman. – Ez még semmit sem jelent. Mi gyakran fogjuk a másik kezét, ha barátok, szeretők, testvérek vagyunk; ez a bizalom jele, semmi több. Igaz, apám említette egyszer, hogy nálatok ez nem szokás.

– Tudok élni vele – sietett tisztázni Alyssa. – Csak azt nem akarom, hogy neked valami bajod származzon abból, hogy… törődsz velem.

– Egyet se félj, tudok vigyázni magamra. – A herceg melegen mosolygott. – És azért tudtalak megmenteni, mert figyeltem rád; megláttuk a nyíló kaput és azonnal odarepültem, hogy én találjalak meg titeket előbb. Sajnos elkéstem… Morgan drakonjai már valószínűleg régebb óta ott tanyáztak. Szerencse, hogy téged észrevettelek.

A lány csak egyetérteni tudott.

Hamarosan elérték a takaros kis épületegyüttest. Ez egy kicsit masszívabb volt, mint a többi, nagyobb és díszesebb. A vakító fehér falakat vörös és kék minták ékesítették, többnyire ősi szimbólumok, mint a spirál, a kör és a kereszt. A széles kapu fölött a falon három repülő gyík koponyája figyelte az érkezőket. A kapu maga nyitva állt, őrök sehol, de nyilván ritkán volt rájuk szükség, és minden bizonnyal ebédelni mentek. Shkreet Befordult egy ajtón, végigvezette Alyssát egy sötét, hűvös folyosón, aztán kiléptek egy tágas, fedett tornácra, ahogy a száraz fűből kötözött tető alatt hosszú asztal állt, megrakva mindenféle finomsággal. Az asztalfőn egy csodaszép nő és egy deresedő halántékú férfi ült, mellettük vidám gyerekek és még pár felnőtt helybéli. Alyssa megállapíthatta, hogy nem Shkreet az egyetlen, akinek valami furcsa van a kinézetében - a nő haja sötétzöld volt, az egyik kislányé narancssárgával csíkozott sötétvörös; egy idősebb fiúnak pedig a hercegéhez hasonló szemei voltak.

A szép, gazdagon felékszerezett hölgy felemelkedett a székről, Shkreet pedig tiszteletteljesen meghajolt felé.

– Anyám, királynőm… Visszatértem, és elhoztam, akit a Kapu idevetett. Bátor és becsületes lány, és segítségre van szüksége; magam ajánlom az oltalmadba.

– Kérésed elfogadom; ő mostantól az oltalmam alatt áll – bólintott a királynő szertartásosan, aztán elmosolyodott. – Üdvözöllek, fiam.

Kitört a hangzavar. A gyerekek felugráltak, és Shkreetre vetették magukat, a királynő kiosztott pár parancsot a szolgálóknak, a férfi pedig felállt, és közelebb invitálta a kissé feszengő Alyssát.

– Gyere csak, ne félj, ez nem egy formális ebéd. Ülj le. Én Shkreet apja vagyok, a nevem Andrew, csak így egyszerűen. Honnan sodort ide a sors?

A lány hálásan telepedett le az egyik széles padra – a tudat, hogy ez a férfi is onnan jött, ahonnan ő is, megnyugtatta. – A nevem Alyssa Blake, és amerikai vagyok, de az apám nekem is angol. Sajnos, őt és még két társát elfogták Morgan drakonjai. Mit gondol, tehetünk valamit értük?

– Tegezz nyugodtan – intett Andrew, aztán elkomolyodott. – Hát, nehéz ügy… de szerintem segíthetünk rajtuk. Időben megtudtuk hol vannak, hányan vannak, egy jó tervvel kihozhatjuk őket. De, üres gyomorral nem lehet tervezgetni. Érdemes megismerkedned az itteni ételekkel… nagyon sokáig fogod őket élvezni.

– Tényleg semmi remény arra, hogy valaha hazajussunk…? – kérdezte Alyssa halkan.

– Én nem tudok olyanról, akinek sikerült volna valaha is – sóhajtott a férfi. – És főleg nem akarom, hogy hiába reménykedj, de… Ki tudja? Talán te leszel az, aki megfejti ennek a világnak a rejtélyeit. Merthogy, és bízz bennem, elég régóta élek itt ahhoz, hogy tudjam, miről beszélek, sok itt a titok. Vannak dolgok, amikről úgy érzem, megérteném őket, de nem tudok eleget. Hány eleme van a periódusos rendszernek?

Alyssa köpni-nyelni nem tudott hirtelen. – Izé… Hűha, nem szerettem a kémiát, de azt hiszem… valami száz-egynéhány…?

– Aha! – Andrew bólintott. – Én még csak kilencvennégyről tudok.