Ez a kis ecchi fic 2000 szilveszterének éjszakáján íródott. Kíra elkezdte, én
folytattam... ez sült ki belőle. Mifelénk mindenkinek tetszett!
Venus Love Making Chain
Kunzite elvigyorodott. Mégis, mit képzel a Holdkirálynő? Még hogy ő és dicsőséges társai, meg azok a csitrik együtt? Amíg Andimyon és Serenity hercegnő kettesben vannak…
Az ezüsthajúnak egy szőke lány jutott. Szőke. Na persze. A piszkos melót mindig rálőcsölik. A kiscsaj – egyébként Vénusznak hívták – hatalmas kék szemekkel mosolygott az ezüsthajú hercegre. Kunzite magában sóhajtott. Ez lesz élete legunalmasabb estéje, hacsak nem történik valami. De a szöszi Vénuszból még annyi IQ-t sem nézett ki.
Ennek ellenére nem esett kétségbe. Leült egy székre és lecsatolta a köpenyét.
- Mit tervezel, mit fogunk csinálni, hercegnő? – kérdezte gúnyosan.
A szőke rávigyorgott.
- Úgy tudtam, a férfiak gondoskodnak a programról. De ha gondolod, megihatnánk ezt itt – mutatott a jégbehűtött pezsgőre.
Kunzite visszavigyorgott, ezúttal kevésbé kényszeredetten. Lehet, hogy mégis lesz egy kellemes éjszakája? Na ja, ha mást nem is, legalább tisztességgel berúg.
Ámbátor, ahogy az órák teltek és a pezsgő szintje egyre apadt az üvegben, Kunzite-ból lassan kifakultak az ilyesfajta gondolatok. Az ezüsthajú egyik ámulatból a másikba esett. Vénusz meglepően értelmes lánynak bizonyult. Noha voltak kissé szeleburdi kitörései, a helyi harciskolák technikájáról és filozófiáiról egészen egyedi és érdekes gondolatai voltak. Az idő tehát egészen kellemesen telt.
A pezsgő ellenben vészesen fogyott, akárcsak a férfi józansága. Lassacskán kezdte észrevenni partnernője domború idomait. Kunzite végül felkelt és ködös agyában jobbnál jobb lehetséges szövegek jelentek meg. A lány hatalmas, kék szemeivel őrjítően bámult a közeledő ezüsthajúra. Az ettől a „támadástól” úgy döntött, közvetlenebb lesz, a duma felesleges. Lehajolt hát és szájon csókolta a szőkét.
- Woo-hoo! – vigyorgott Vénusz – Hát, te aztán nem vesztegeted az időt. A kérdés csak az…
- Igen? – mormolta Kunzite.
A lány kacsintott.
- Hozzád, vagy hozzám?
- Melyik van közelebb?
- Hozzám – bólintott Vénusz vidoran. – Gyere!
Kunzite félig kábán követte a lányt. Azannya, micsoda hátsó. Bimm-bamm.
Valóban nem kellett túlságosan messze menni. Vénusz lakosztályát csinos fehér ajtó határolta a külvilágtól; a bolygó jele csillogott rajta.
A szőke pajkosan mosolygott és az ujjai hegyével könnyedén végigsimított a herceg mellkasán.
- Készülj, szépfiú, - kacsintott – mert az ajtón túl a szerelemistennő uralkodik. Senki más.
- Az baj? – vonta fel a szemöldökét a férfi, aztán egy pillanatra megdermedt. „Ennyire nem lehetek részeg!” – gondolta kétségbeesve.
Végre kinyílt az ajtó. A férfit egy rendben tartott előtér fogadta, amiből több ajtó is nyílt. Vénusz a középsőt nyitotta ki és behúzta a tétovázó testőrt. „Mégis mit csinálsz? Meg akarod fektetni a Hold egyik harcosát?” – szidta magát a férfi.
- Ne aggódj, minden rendben lesz, Aphrodité vigyáz ránk… - búgta csábítóan a szőke hercegnő és odasimult az izmos mellkashoz.
„Végülis, miért ne?” Adta meg magát Kunzite, részint az alkohol, részint az ágyékába kúszó követelőzés hatása alatt. Vénusz sem vesztegette az időt. Édesen lábujjhegyre állt és kertelés nélkül lesmárolta a férfit. Ez igénybe vett néhány percet. A lélegzetvételnyi szünet azonban elég volt arra, hogy a lány orvul az ágyhoz vonja a herceget és elegáns mozdulattal magával rántsa.
- Unf? – eszmélt Kunzite, de Vénusz kék szemei kb. öt centire voltak csak az arcától.
- Csodálatosan csókolsz! – pihegte a lány. Azzal ujjai sebesen mozogni kezdtek a testőrzubbony gombjain.
- Biztos vagy benne, Vénusz? – kérdezte Kunzite egy macsó hangot elővéve.
- Minako. Kérlek – a lány végre sikeresen leoperálta a felsőt, ami alatt nem volt ing.
Kunzite belecsókolt a szőke hajzuhatagba, majd fél kézzel megpróbálta megszabadítani Minakot a blúzától. A másikkal felfedezőútra indult, végigsimítva a hasat, a combokat, a combok belső – selymesebb – részét.
- Szép bőröd van – mormolta, miközben a lány arcát is tanulmányozni kezdte ajkaival.
- Te is gyönyörű vagy – susogta Minako. – A tested csupa izom, a bőröd sima… és a hajad…
„Ezt nem nekem kéne…?” – töprengett el egy másodpercre Kunzite, ám a következő pillanatban fennakadt a szeme. Vénusz karcsú (és szakértő) keze ugyanis finoman a nadrág elülső részére csúszott.
- M… Minako – nyögte a férfi és nekiesett a szoknyának. A lány a nadrág gombja ellen intézett támadást. Rövidesen mindketten sikerrel jártak. A hercegnő és a herceg most már csak fehérneműt viseltek. Ámbár Kunzite alsónadrágja fekete volt, míg Minako csipkebodyja vadító piros.
A kék szemek tágra nyíltak, mikor a testőr kezei a patentek kiiktatása után is lent maradtak… egy fél percre.
- Ne légy kegyetlen – nézett rá könyörögve a lány.
- Egy pillanat – mondta a férfi mosolyogva, és feljebb pakolta a lány testét úgy egy méterrel. Aztán végigcsókolta a combokat, a köldököt és a csípő egy részét, gondosan kerülve a „Bermuda-háromszöget”. Vénusz csak pihegni tudott, majd megelégelve a kínzást, megpróbálta az ölére nyomni a férfi fejét.
- Kóstolj meg engem is… ne csak a pezsgőt!
Kunzite a lány hasára szorította az arcát és nevetni kezdett. Minako suttogva sikongatott.
- Ne, ne… csiklandoz! Jujj!
Az ezüsthajú abbahagyta és engedelmesen áttért a „tiltott” területre. A dolognak ezt a részét mindig is élvezte. A szőke pedig különösen finom volt.
És érzékeny is. Minako hangosan nyögdécselt, ahogy a herceg a nyelvével ingerelte testének legintimebb részét. A férfi igazából meg is lepődött, mikor a karcsú kezek finoman eltolták.
- Ez remek – mosolygott Vénusz. De most az én köröm jön.
Kunzite meglepetten könyökölt fel.
- Hogy…? – kérdezte, de elakadt a hangja, ahogy a mozgékony lány elkezdett az alsónadrágján matatni. A férfi megadóan a hátára fordult és élvezte a lány működését.
Vénusz eleinte kézzel kezdte egyenesítgetni Kunzite érzékenyebbik testrészét, de igen hamar áttért a nyelvére.
A testőr pedig egyáltalán nem bánta a nyelvgyakorlatot. Vénusz vagy nagyon gyakorlott volt, vagy hihetetlen ösztönökkel rendelkezett ilyen téren. Ajkai és puha, bársonyos nyelve Kunzite összes érzékeny pontját megtalálta. A férfi egy idő után már semmivel sem törődött; a fejét a párnához szorította, két kezét a feje fölé emelte.
- Minako… Minako… Jóságos ég…
- Finom? – hallatszott valahonnan „lentről”. A hangban rezgő ördögi tónust a herceg nem vette észre.
- Csodálatos – nyögte Kunzite, ám a következő pillanatban rémülten kapta fel a fejét arra a fémes kattanásra.
Minako vigyorgott.
- Meglepi!
Kunzite a kezeit próbálgatta, de a bilincs nem engedett. „Csapda lenne?” gondolta, de a lány kaján vigyora másra engedett következtetni. A szőke hajzuhatag éppen eleget eltakart a karcsú testből ahhoz, hogy Kunzite fantáziálgatni kezdjen, aminek meg is lett az eredménye.
Minako elmosolyodott, és kiment a férfi látóteréből. Mikor visszatért, valami volt a kezében.
Kunzite igazából már nyitotta volna a száját, hogy feltegye élet legostobább kérdését („Minek az a pálca?”), de még idejében pofoncsapta magát; mentálisan, persze.
- Hm. Erre céloztál, mikor azt mondtad, az ajtón túl a Szerelemistennő uralkodik?
Minako pózba vágta magát. Büszke vigyorral emelte a magasba a pálcát; a haja félrelibbent.
- Én vagyok Aphrodiré, a szerelem úrnője! – szónokolt a hercegnő. A pálcával oldalra suhintott.
- Téged, mint a Sötétség szolgáját…
Kunzite jégkék szemei tágra nyíltak. Rájött volna?
- … most a Hold nevében megbüntetlek!
Sweatdrop. Az egyik jégkék szem alatt megrándult egy izom.
Minako felkacagott, s egy kecses ugrással a megbilincselt férfin termett.
Kunzite megfeszítette a hasizmait, hogy az amúgy könnyű lányt megtartsa. A hercegnő eleinte lovaglóülésben ült, a pálcát a kezében tartva.
- Nos, herceg úr, mi a véleménye? – kérdezte gonoszul.
- A kilátás kellemes… bár fogyhatnál – felelte Kunzite, mire Vénusz szemei villantak egyet.
- Hogy mersz szórakozni velem? – sziszegte durcásan, és a fejét édesen oldalra szegte.
Kunzite hallgatott és próbált legalább minden harmincadik másodpercben levegőt venni.
Minako közben tanulmányozni kezdte a pálcát. Minél tovább, annál vészjóslóbb kifejezést öltött csinos pofija.
- Asszem, erre már nem lesz szükség – jegyezte meg végül és a fenyítőeszközt hanyag mozdulattal a háta mögé dobta. Majd lemászott a testőrről (gondosan ügyelve rá, hogy beletérdeljen annak gyomrába), és megállt a szoba közepén.
- Most tényleg megbüntetlek – ígérte a lány és az alakja körül narancsos fény lobbant
Kunzite azonnal felismerte a Vénusz-harcos jellegzetes támadását. Rendes körülmények között ki tudta volna védeni, de így…
- Meg fogok halni! – gondolta némileg kétségbeesve a herceg. – A fenébe is, ez a nő meg akar ölni!
- Venus Love Me Chain!!
A lánc hangos csattanással ütődött Kunzite mellkasának; de nem vágta át, mint rendesen, hanem egy piros csíkot hagyott maga után. A kikötözött tábornok arca fájdalmasan megvonaglott. A következő csapásokat azonban már fegyelmezetten tűrte, tovább dühítve Minakot. Az ütések erőssége folyamatosan nőtt.
Amikor Vénusz – úgy a tizennyolcadik ütés táján – végre vért fakasztott, Kunzite felszisszent: „- Aú! Ez már fájt!”
A hercegnő megállt egy pillanatra.
- Ezt a büntetést azért kaptad, mert sértegettél! De most jön a fájdalom ellentéte…
A vigyor leginkább egy pszichopata véróvodáséra emlékeztetett (gyk.: Megöltem a hintalovat!). Megint csattanás hallatszott, de Kunzite nem fájdalmat érzett. Hanem valami egészen mást… Mintha finom női kezek simogatnák a mellkasát… A következő ütések a puha női ajkakat juttatták eszébe…
Ahogy a másodpercek teltek, Kunzite az őrület határára sodródott; az ütések azt az érzést keltették a testében, mintha valóban szeretkezne Minakoval, holott a lány két méterre állt tőle. A mámor ködén át a testőr halványan érzékelte, hogy a lánc alkotta kapcsolat kétirányú, és a Vénusz-harcos finoman szólva is „piszok jól érzi magát”.
Az ezüsthajú csak a csuklóját kímélendő nem tépte el a bilincset; idegtépő volt úgy érezni a gyönyört, hogy közben nem szoríthatta a karjaiba a lányt. Minako azonban kegyetlen volt; ütött és ütött, míg végül egyikőjük szervezete sem bírta tovább az édes kínzást – Kunzite felkiáltott, a hercegnő pedig térdre hullt. A lánc eltűnt.
A pár percnyi pihenő alatt, és míg a lány feltápászkodott, a hercegnek volt ideje elámulni azon, hogy milyen változatos is egy Sailor senshi fegyvertára.
Minako fáradtan hanyatlott a férfi mellkasára. Belemosolygott a herceg arcába és finom ujjaival sebesen kinyitotta a bilincseket.
Kunzite gyengéden átölelte és álomba simogatta. Végiggondolta az éjszakát, és rájött, hogy volt tárgyi haszna is. Megtudta, hogy Minako meddig bír koncentrálni és talán sikeresen magába bolondította. Azt, hogy ő is élvezte a lány társaságát és ötleteit, nem vallotta volna be. Azt pedig, hogy kedveli, még kínvallatás hatására sem ismerte volna el.
2000 dec. 31. – 2001 jan. 01.
OKami & Kíra