Jogok: Az univerzum és a karakterek a Marvel, illetve a 20th Century Fox tulajdona. A történet az írók tulajdonát képezi, akik – legnagyobb sajnálatukra – egy fillért sem kerestek rajta.
Fandom: X-akták / X-men
Írók: Kíra és OKami
Korhatár: G
 

Ismerd meg önmagad - második fejezet

A szobában Scully értetlenül nézte társát és a férfi homlokára tette a kezét.

- Nincs semmi baj, Mulder...? Lehet, hogy egy kicsit túl sokat dolgoztál az elmúlt hetekben.

- Scully... - Mulder sóhajtott egyet, élvezve a hűvös érintést. Megszokta már, hogy őrültnek nézik, bár eddig többször bizonyosodott be, hogy neki volt igaza; most mégis fájt a társa kétsége. Hiszen mind a ketten látták azt a hihetetlen csatát!

- Mire emlékszel pontosan? Mert én is egész pontosan emlékszem addig, amíg el nem ájultam, és úgy tűnik, hogy nem ugyanarra.

- Pontosan arra emlékszem, amit mondtam. Persze itt-ott kissé homályosak a dolgok, de semmi lila fazon és repkedő nő. - Scullyba hirtelen belehasított a kétely: és mi van akkor, ha Mulder emlékszik jól...? Túl sok furcsa dolgot láttak már ahhoz, hogy ezt a feltételezést se lehessen egy vállrándítással félrelökni.

- Mulder, mi folyik itt...?

- Nem tudom, de valamibe beletenyereltünk... - rázta meg a fejét Mulder, és ráfogott Scully kezére, megszorítva azt. - Skinner nem fog örülni.

- Skinner annak örülne, ha leadnád a jelvényed és favágónak állnál, - jegyezte meg a nő szinte oda sem figyelve. - Mulder, visszamegyek oda, lehetőleg reggel és körülnézek. Van ott egy falu, emlékszel? Hátha az emberek tudnak valamit. De mit keressek, mondd meg!

Mulder elvigyorodott, ahogyan elképzelte a főnöke arcát, amint bejelentette volna, hogy favágó lesz ezután.

- Furcsán viselkedő embereket. Volt egy fiatal kölyök, ezüst hajjal, kék szemekkel, túl gyors mozgással és hadaró beszéddel. A lebegő lilaruhást apának hívta, amikor az megsebesült az oldalán. A ruháik... mintha kosztümök lettek volna, elterelve az ember figyelmét az arcokról, mint az álarcos bálokon. - Megállt egy pillanatra és Scullyra nézett, hogy lássa, a nő hisz-e neki. - Volt két férfi, akik a földön birkóztak. Mini viharok, és hasonlók. Két csapatban voltak, harcoltak. Biztos nem volt egyedi az a küzdelem, a környéken lakóknak emlékezniük kell valamiféle fényekre, mágneses vagy rendes viharokra. Bár tudnám, hogy kik voltak, és miért harcoltak!

Mintha valami, egészen halványan derengett volna. Scully összevont szemöldökkel töprengett.

- Ez olyan, mint valami videojáték. Rendben, visszamegyek és körülnézek egy kicsit. Civilnek álcázva. Te pedig gyógyulj.

- Vigyázz magadra, Scully! Nem tudom, miért nem emlékszel úgy, ahogyan én, de nem akarom, hogy bármi bajod essen!

- Nem én szoktam bajba keveredni, - mosolyodott el a nő és hirtelen elhatározással egy puszit nyomott társa halántékára.

- A mobilom mindig nálam lesz, és nem fogom kikapcsolni.

- Ha bármit kiderítettél, hívjál fel. - Mulder elvigyorodott, és egy filmből ellesett mozdulattal a halántékára tett kézzel dőlt hátra. Scully kedvessége meglepte, de feltételezte, hogy csak az aggodalom és a különleges körülmények miatt volt ilyen nyílt az ügynök.

Scully arcát egy leheletnyi pír színezte, ahogy búcsút intett és kisétált.
 

A folyosón doktor Grey éppen befejezte a beszélgetést és zsebre tette a mobilt.

Scully megköszörülte a torkát.

- Doktor Grey, köszönöm a segítséget. Nekem haza kell mennem, jelenteni a főnökömnek és elrendezni, hogy Mulder ügynököt is átszállítsák egy másik kórházba. Meg tudná mondani, hogy jutok el a legközelebbi reptérig?

- Természetesen - bólintott Jean és elmagyarázta az utat. - Azonban nem vagyok benne biztos, hogy a társa szállítható állapotban van, Scully ügynök. Úgy tűnik, az agyrázkódása súlyosabb, mint aminek elsőre gondoltuk, így szeretném megfigyelés alatt tartani még pár napig.

- Értem, és természetesen addig tarthatja itt, amíg úgy nem ítéli, hogy biztonságos utaznia, - bólintott Scully. - Köszönöm a felvilágosítást. A számomat tudja, és kereshet az FBInál is közvetlenül. - Kezet nyújtott. - Még egyszer köszönöm.

- Ez a dolgom - mosolygott Jean és megrázta Scully kezét.

Az ügynöknő mosolygott. Doktor Grey szimpatikus volt és sugárzott belőle a professzionalizmus. Mégis, ahogy kilépett a kórház kapuján, a gondolatok és tervek kergetni kezdték egymást Scully agyában. Természetesen eszébe sem jutott egyenesen hazamenni. Első dolga volt felhívni Skinnert, akivel egy jó óráig vitatkozott. Végül sikerült meggyőznie a főnökét, hogy felesleges a felhajtás és megbeszélték a részleteket.

A következő lépés volt fogni egy taxit és kivitetni magát a reptérre. Vissza kellett mennie megkeresni azt az isten háta mögötti falut, bérelni egy nem feltűnő kocsit és ha már itt tartott - venni valami normális ruhát.



Egy óra múlva szolid fekete limuzin állt meg a kórház előtt és az alacsony, marcona kinézetű sofőr segédletével egy idősebb, de feltűnően jó karban lévő tolószékes férfi szállt ki belőle. A kórházban már ismerték, mert mindenki tisztelettel köszöntötte. Jean elésietett.

- Üdvözlöm, Professzor. Jöjjön, attól tartok nincs sok időnk. Az ügynök, nos... izgága típus.

Charles Xavier bólintott, és hagyta, hogy a nő végigtolja a folyosókon.

- A társa? - kérdezte félhangosan. Jean elmagyarázta a helyzetet a telefonon, de azóta eltelt némi idő.

- Józan, racionális nő, egyszerűen elfogadta, hogy a férfi kicsit összezavarodott. Vele nem volt nehéz dolgom. Hazament elintézni a formaságokat.

- Hál' Istennek - sóhajtott a professzor. Kopogtatott az ügynök szobájának ajtaján, majd kinyitotta, és begurult.

- Jó napot, Mulder ügynök. Én Charles Xavier vagyok - köszönt, ahogyan kinyújtotta kesztyűs kezét. A férfi megszorította a jobbját, majd visszadőlt a párnájára.

- Minek köszönhetem a látogatását, Mr. Xavier? - kérdezte Mulder.

A professzor mosolygott és elméjével kinyúlt az ügynök felé. Amit tapasztalt, eléggé meglepte. A férfi memóriája szinte teljesen el volt zárva, és erős fal védte a gondolatait is. Persze nem jelentett volna nehézséget áttörni a védműveket, de Xavier nem volt híve a felesleges erőszaknak.

"Az ön elméje lenyűgöző, Mr. Mulder," felelt a professzor telepatikusan. Kíváncsi volt a reakcióra.

Mulder összehúzta a szemöldökét, ahogyan próbálta kisakkozni, hogy mi történt. Természetesen hallott már telepátiáról, de ez nem jelentette azt, hogy hitt is benne. Azonban most ez lényegtelen volt, inkább örökös paranoiáját próbálta kordába tartani. Egy ember, akinek hatalma volt mások agyába látni...! Scully emlékeit is így írták át?

- Mi maga? - kérdezte végül. - Kinek dolgozik?

- Azt hiszem, nem a nevemre kíváncsi, hiszen azt már tudja - a professzor egy derűs mosollyal közelebb gurult. - Nem dolgozom senkinek, Mr. Mulder, sőt, én vagyok a munkaadó. Én vezetem a különleges tehetségeknek fenntartott Xavier Intézetet. De hogy az első kérésére válaszoljak: mutáns vagyok.

- Remek, és azt akarja, hogy ezt el is higgyem? Mr. Xavier, elég jól ismerem a kormányunkat, és az árnyékban működő erőket ahhoz, hogy kétségek merüljenek fel bennem az ön pártatlanságával kapcsolatban - mondta Mulder, és megrázta a fejét. A mutáns név nem sokat mondott neki a darwinizmuson túl, de nem feltételezte, hogy lényeges lenne az elnevezés. - És ha maga a munkaadó, akkor kik az alkalmazottak?

Xavier a hatás kedvéért kivételt tett, és kicsit mélyebbre pillantott az ügynök agyába.

- A zöld-sárga hölgy, aki összetörte a kocsijukat, a lebegő fehér hajú alak, a férfi, aki sugarakat lő ki a szeméből, a karmos pasas és a bájos Jean Grey kisasszony itt mellettem. Mi mindannyian egy genetikai mutációból kifolyólag különleges képességekkel rendelkezünk. Mutánsok vagyunk, Homo Sapiens Superior, ha úgy tetszik, bár én nem kedvelem ezt az elnevezést.

- Kissé nagyzolónak tűnik, igen. Felsőbbrendű gondolkodók. Majdnem, mint Nietzsche übermensch elmélete - jegyezte meg Mulder. Valamiféle apró fejfájásként érzékelte, ahogyan Xavier az agyába, emlékeibe nézett. - És mi a céljuk? És kik voltak a másik oldalon? És miért küzdöttek? És megkérném, hogy maradjon az agyamon kívül.

- Bocsásson meg, általában nem kutakodok engedély nélkül. Kérem, Mr. Mulder, meg kell értenie, hogy mi nem akarunk semmiféle összetűzést senkivel. Az Intézetet azért alapítottam, hogy a mutáns fiatalok megtanuljanak bánni az erejükkel, és jóra használják azt. Nem tartjuk magunkat felsőbbrendűnek, vagy többnek; éppen csak egy kicsit másnak, mint az átlag. Fő célunk, hogy megvédjük a mutánsokat az emberek előítéleteivel és félelmével szemben, és hogy megvalósítsuk a békés együttélést. Nem akarunk addig kiállni és megmutatni magunkat, amíg ez zavart okozhat. Felnőtt diákjaim csendben tevékenykednek, civilek bevonása nélkül, legalábbis igyekszenek ezt elkerülni.

- Ön mestere a mellébeszélésnek, Mr. Xavier - sóhajtott Mulder. - Megértem a titkolózást, és hogy kitörne a pánik, ha az emberiség hirtelen megtudná, hogy léteznek telepaták és lebegő emberek, de ez még nem ad semmiféle jogot önnek ahhoz, hogy módosítsa azoknak az emlékeit, akik megpillantották magukat. És miért harcoltak? Nem úgy tűnt, mint egy baráti meccs lett volna.

- Ön makacs ember, Mr. Mulder; úgy hiszem, ez az alapja az ön... khm, képességének is. Az emlékek módosításával pontosan a pánikot akarjuk megelőzni. Hiszen, ha szavahihető emberek állítanák, hogy olyasmit láttak, amit ön is, a kormány hamarosan nyomozni kezdene utánunk. Felfednék a titkunkat és az emberi természetet ismerve helytálló a feltételezés, hogy a reakciójuk agresszív félelem lenne. A mutánsokat állatok módjára vizsgálnák, megfosztanák őket emberi jogaiktól és méltóságuktól. Mi ezt úgy szeretnénk elkerülni, hogy nem vonjuk magunkra a figyelmet. Vannak azonban akik ezt máshogy gondolják. A khm, 'lila ruhás fazon' nem más, mint a Magneto néven ismert nagy erejű mutánsvezér. Ő az oka a szokatlan mágneses jelenségeknek a térségben. Magneto úgy véli, a mutánsok vagy elsőként lépnek és meghódítják az emberiséget, vagy az emberiség kíméletlenül el fogja taposni őket. Céljaink voltaképpen egyeznek, de Magneto nem riad vissza az erőszak alkalmazásától és hajlamos figyelmen kívül hagyni a civilek, az emberek érdekeit. Ő nem bujkál, éppen ellenkezőleg. A csata egy közeli erőműért folyt, amelyet Magneto el akart foglalni, hogy a saját céljaira használja a lopott energiát. Ebben próbáltuk megakadályozni.

- Úgy gondolom, ön téved a kormányreakcióval kapcsolatban. Ahogyan az idegeneket, az 51-es körzetet, és a többi nem publikus dolgot, ugyanúgy megpróbálnák az önök létét titokban tartani, és nem mellékesen felhasználni a saját céljaikhoz. - Mulder elmosolyodott, és arra gondolt, hogy a legtöbben inkább a nyilvánosságot akarták meggyőzni a létükről, míg itt ez a csapat ember megpróbált elbújni.

- És most mit kíván tenni? Megpróbálja kitörölni az emlékeimet, ahogyan Scully ügynökkel tette? Nem ellenkezik ez az emberi jogaimmal, amiknek ön ilyen nagy védelmezője?

- Önnek semmiféle kára nem származik abból, hogy nem fog emlékezni az összecsapásra, - magyarázta Xavier türelmesen. Ez a Mulder tényleg a legizgágább és legmakacsabb ember volt, akivel valaha is dolga akadt. Bár becsületességét és intelligenciáját nem lehetett kétségbe vonni. - Nekünk viszont az életet jelentheti, hogyha az FBI nem szerez tudomást a létezésünkről. Az idegenek vagy a titkos kísérletek távoli dolgok, amelyekkel az egyszeri ember felettébb ritkán találkozik, és csak extrém körülmények között. Mutáns azonban gyakorlatilag bármelyik gyermekből lehet. Ha eléri a pubertáskort és az úgynevezett X-gén aktiválódik benne, képességeit nem tudja megfelelően uralni, elrejteni; kárt okozhat és feltűnést kelthet, a társadalom kitaszítja és ez egyenes út a deviáns viselkedéshez, agresszióhoz. Továbbá mint azt említettem, az ön elméje meglehetősen különleges, még nekem is okoz némi nehézséget, hogy befolyásoljam.

- Ezt bóknak veszem, de megkérném, hogy hagyja békén az elmémet, emlékeimet. Legfeljebb majd szokás szerint őrültnek néznek. Nem hiszem, hogy veszélybe sodornám a titkait, azzal, hogy jelentem mindazt, amit láttam, és az akta egy alagsori szoba polcán fog porosodni több ezer társával egyetemben. - Mulder megpróbált a tolószékes férfi józan eszére hatni; a fegyvere túl messze volt, hogy azzal védje meg magát, és feltételezte, hogy az a "némi nehézség" nem fogja megállítani Xaviert abban, amit tervezett. Félt attól, hogy az agyát befolyásolva más is elveszik, nem csak ez a pár emlékkép, hanem Samantha is, vagy a logikája, amely számtalanszor bizonyított már.

- Mr. Xavier, tudja, pubertáskorban mindenkit piszkálnak, kitaszítanak a társai. Az ember mindig talál valamilyen indokot, ami miatt nem hagyja békén a másikat. Ez természetes, az emberi viselkedés egyik alapja. Ennek ellenére a szemüvegesek, a korán őszülők, mindenki túlélte valahogy a gyermekkort, és a bíróságok igen ritkán fogadják el azt a fajta védekezést a bűnözőktől, hogy évekkel ezelőtt az iskolai nehézfiúk rajtuk töltötték ki a mérgüket.

- Mr. Mulder - lépett elő Jean harciasan - Maga el sem tudja képzelni, milyen mutánsnak lenni. Én tudom. A képességem először akkor nyilvánult meg, mikor az egyik pajtásomat elütötte egy autó. A karjaim közt halt meg és én majdnem vele mentem, mert az elménk abban a pillanatban összefonódott. Később tizennégy évesen elkezdtem hallani mások gondolatait, lebegtek körülöttem a tárgyak, pedig semmit sem csináltam. Ha a Professzor nem segít rajtam, megőrültem volna. A vőlegényem, Scott Summers egy szép napon felébredt, kinyitotta a szemét és lyukat lőtt az árvaház falába. Mindenki elfordult tőle, a saját nevelői, az orvosok mind szörnyetegnek tartották, és nem voltak hajlandóak a közelébe menni. A Professzor alkotta meg neki azt a különleges szemüveget, ami kordában tartja a képességét. Mit gondol, mi lett volna vele, ha nincs a Xavier Intézet? Vakon bolyongana az utcákon, és ki tudja, hány embert ölt volna már meg teljesen véletlenül és akaratlanul. Sok mutáns veszélyes, míg meg nem tanulja kezelni az erejét, és mi ebben segítünk a fiataloknak - magunktól próbáljuk megóvni az emberiséget.

Mulder vállat vont.

- Ezt értem, de ha nem titokban csinálnák, akkor az emberek tudnák, hogy hova kell fordulni, ha a családtagjaik közül valaki hasonszőrű képességgel születne. Tudja, ahogyan az emberek tudják, hogy a 911-t kell hívniuk, ha betörtek hozzájuk, és a tűzoltókat, ha a macska fenn ragadt a fán. Nem azt állítom Miss Grey, hogy amit tesznek, az rossz, hanem azt, hogy ahogyan csinálják hagy némi kivetni valót maga után. Én például el tudom magam dönteni, hogy mit akarok - nincs szükségem az önök gyengéd erőszakára, amely nyáladzó idiótává tehet.

Xavier megbántott tekintettel egyenesedett ki a tolószékében.

- De Mr. Mulder, a mi módszereink teljesen biztonságosak. Soha még egyetlen hiba sem történt. Az emberi elmét nem lehet csak úgy elrontani, amit mi csinálunk, az nem fizikai behatás. Ami pedig azt illeti, az Intézetnek nem kell a hírverés. Már csak azért sem, mert sok szülő akkor sem hívna minket, ha tudná, hogy létezünk. Az emberi természet nehezen fogadja el a másságot, legyen szó vallásról, bőrszínről, vagy akár szexuális preferenciáról. Ha az államokban egy gyermekről kiderül, hogy mutáns, a diákjaim huszonnégy órán belül ott vannak, és beszélnek a szülőkkel. Nem marad rejtve előttünk semmi, és mielőtt feltételezné, hogy bepoloskáztunk minden egyes háztartást az Északi kontinensen, szeretném meghívni az Intézetbe. Jöjjön el és lássa a saját szemével, mit csinálunk, és kikkel csináljuk. Talán a látvány meggyőzi majd szándékaink helyességéről.

- Nem a szándékaival van gondom, hanem a módszerrel - morogta Mulder. Az apja szándékai is nemesek voltak, amikor feláldozta a húgát... Legalábbis Mulder szerette volna ezt hinni. - De köszönettel elfogadom a meghívást - tette hozzá egy halvány mosollyal. Tényleg érdekelte, hogy miféle hely ez a 'mutánsképző', de előbb beszélnie kellett Scullyval.

- Örülök, hogy így döntött, - mosolygott Xavier és doktor Greyre nézett. - Jean, gondoskodj róla, hogy a vendégünk semmiféle kényelmetlenséget ne szenvedjen. Remélem, nem fog neki megártani az utazás.

- Kutya bajom, - vigyorgott Mulder, - ne aggódjon Mr. Xavier. Mikor akarja, hogy meglátogassam, és pontosan hogyan jutok el önhöz?

- Ha önnek is megfelel, a kocsim a kórház előtt vár. - biccentett a professzor. - Akár most azonnal is mehetünk. Salem Center csak egy órányi út ide.

- Salem Center? West Salem kórháza jópár órányi út a sivataghoz képest... -

- Ön elvesztette az eszméletét körülbelül akkor, mikor a kocsijuk földbe csapódott, Mr. Mulder, - sietett megmagyarázni Jean. - Amíg eszméletlen volt, gépre szálltunk - a magángépünkre - és idehoztuk önöket.

- Értem - bólintott Mulder. - Ha most megbocsátanak, rendbe szedném magamat, aztán mehetünk... - Mulder bőre szinte viszketett, hogy levegye a kórházi hálóinget.

- Természetesen - biccentett Xavier udvariasan. - Lent a kocsiban megvárom. Jean majd elintézi a formaságokat. Most magára hagyjuk önt. - Egy előkelő bólintás után a professzor kigurult az ajtón. Jean Mulderre mosolygott és követte "főnökét".

Az ajtó halk kattanással zárult - nem követte kulcs csörgése.

Mulder sóhajtott, és nekiállt, hogy átöltözzön. Valamelyest megnyugtatónak találta, hogy még tisztán emlékezett mindenre, és hogy a kétségeit sem vette el Xavier. Magában igazat adott a férfinak; ha a kormány tudna a mutánsokról, akkor felhasználnák őket, memóriatörlésre és egyéb amorális cselekedetekre. És Miss Grey igazán csinos volt a doktorok fehér köpenyében, kár lenne katona-egyenruhában látni őt viszont.

Odakint Rozsomák visszasegítette az autóba a professzort, és kelletlenül felmordult.

- Mi a helyzet, Chuck?

- Meginvitáltam az ügynököt az Intézetbe, - felelte Xavier. - Megvárjuk itt szépen. A maga sajátos módján egészen lenyűgöző személyiség. Nem kell tartanunk tőle, Logan.

Rozsomák felhorkant, de másképp nem adott hangot ellenérzéseinek.

Mulder az ágyra terítette a használt ruhaneműt. Az öltönye alatt megtalálta a pisztolyövét, és a Smith & Wessont benne, és ez magabiztossá tette, bár nem állt szándékában használni a fegyvert. Az igazolványai, mobilja is megvolt. Futólag a tükörbe pillantott, hátra simította a haját, de nem volt nála fésű, hogy igazán számítson a dolog. Kinyitotta az ajtót, és az odakinn várakozó Jean Grey mellé lépett.

- Mehetünk, Miss Grey?

- Természetesen. - A nő mosolya sugárzó volt és magával ragadó. Biztos léptekkel vezette ki Muldert az épületből, egészen a fekete limuzinig. Logan egészen halkan morogva kinyitotta az ajtót, és még csak rá sem csapta annyira, amint az ügynök beült. Jean az anyósülésre telepedett.

- Menjünk, Logan.

A motor felmorajlott és a marcona sofőr biztos kézzel vezette az autót a városi forgalomban.



~folyt. köv.~