Írók: OKami
Páros: Széth/Thot
Korhatár: NC-17
Figyelmeztetés: Hmmmm. >3 Részleges nem-váltás, logikusan megmagyarázott majdnem-mpreg, szülés rövid leírása, egglaying. Te jóságos isten, ez borzalmasan hangzik így leírva... O__o;
Spoiler: -
 

Isteni Ajándék

A sima falú kőfolyosókon végigvisszhangzott a nem is annyira fojtott nyögdécselés. Valaki nagyon szenvedhetett a fáklyákkal megvilágított csarnokban.

- Csendesebben! Felvered a környéket.

- Te könnyen parancsolgatsz - vágott vissza a magas ágyon szoros gombóccá gömbölyödött alak sértetten. - Neked nem vágták le a-

- Talán azért nem, mert egyesekkel ellentétben én nem adok rá okot. - mutatott rá a hosszú asztalnál tüsténkedő, sudár férfi. - Továbbá hadd emlékeztesselek rá, hogy te meg kinyomtad Hórusz fél szemét. Van fogalmad róla, micsoda munka volt szerezni neki egy másikat?

Széth felpislogott. - Szóval tudsz nekem is-?

- Sajnálom - rázta meg a fejét Thot, az Írnok, aki most éppen gyógyítóként kényszerült közreműködni két másik isten dühödt párviadalában. - A szem, az egy dolog. Egy heregolyó, az egy másik.

Széth megint felvinnyogott. Thot a szemét forgatta.

- Igazán nem értem, miért sírsz. A másik még megvan.

- Az az átkozott kölyök...! - jajveszékelt a Sivatag Ura. - Elvette a férfiasságomat!

- Minő irónia, - jegyezte meg szárazon az Írnok. - Ha volt egy csepp humorérzéke, akkor a folyóba hajította, hogy megegyék a halak... Mint ahogy azt te tetted az apja feldarabolt holttestével. Szegény Ízisz és Anubisz napokig keresgélték a darabjait.

- Kinek az oldalán állsz te, Thot?

- Remélem, hogy ez költői kérdés szeretett volna lenni! - fortyant fel a máskülönben legendás türelmű Írnok. - Én a bíró vagyok ebben a... kakaskodásban, és higgy nekem Széth, hálátlan egy szerep! Azt hiszed, nekem öröm látni, ahogy ölitek egymást? Miért nem tudtál Ozirisszel békében meglenni, miért kellett csellel elveszejtened őt? Most pedig csodálkozol, hogy a fia a véredet akarja...

Széth elcsendesedett. - Sajnálom, - mondta halkan. Thot végigsimított a homlokán.

- Én sajnálom. Én bíró vagyok, ítélkezek, de nem vádolok. Helytelenítem a tetteid, de azt hiszem, megértem, miből táplálkozott a dühöd.  

- Bölcs vagy, ó Szavak Ismerője, - helyeselt Széth. - Hálát adhatok a nagy Rének, hogy tudásoddal támogatsz minket...

- Csak sietnék már a támogatással, ugye? - Thot sóhajtott, és elmormolt pár varázsigét a balzsamos tégely felett. - Készen is vagyok, nem kell oly' szemérmetlenül hízelegned. Légy férfi...

- Élvezed, hogy bánthatsz, ugye? - Széth, isten létére határozottan szánalmasan festett.

- Mérhetetlenül, - biccentett az Írnok, miközben megkerülte az ágyat és letette a tégelyt. - Jól van, jól van. Kevesebb lettél egy golyóval, de attól még isten vagy. - Karcsú keze megbontotta Széth övét, félrehajtotta a patyolatfehér, finom lenvásznat, miközben gyengéden végigsimított a férfi csípőjén. - Nem kell kiegyenesedned, csak húzd fel a térded... Úgy, úgy. Mindjárt elmúlik a fájdalom.

Széth nagyot lélegzett, és összerándult, mikor a hosszú ujjak megérintették; de a hűvös varázskenőcs azonnal enyhítette a kínjait, és a Sivatag Ura lassan ellazult.

- Látod, készen is vagyunk. - Thot mosolya meleg volt. - Már nem fáj, ugye?

- A testem nem, csak a megtépázott büszkeségem - sóhajtott Széth. Amikor az Írnok visszasétált az asztalához, feltápászkodott, és az ölébe ejtette két kezét. Valami sötét szomorúság lengte körbe, ahogy ott ült pőrén, csak ékszereket viselve.

Thot karjai rezzentették fel a mélabús merengésből, ahogy a vállai köré fonódtak. - Ne borongj, - kérte halkan az Írnok. - Nem lettél kevesebb. Hisz ki állna Ré Nagyúr bárkáján, mikor Apeppel küzd, ha nem te, aki lándzsát döf a Kígyó torkába? Harcos vagy, egyike a legnagyobbaknak, s ezt tudjuk mind.

Széth egy kicsit kihúzta magát. - Ez persze igaz... - dünnyögte engedékenyen. - Az Isteni Kilencség egyike vagyok, hatalmas harcos, Ré segítője... A Sivatag Ura, a Sötétben Látó, Felső-Egyiptom istene... Te rajtam nevetsz?

Thot alig hallhatóan nevetgélt magában, arcát félig Széth vállára hajtva. - Nem, - mondta nyugodtan. - Miért tennék ilyet? Folytasd csak.

- Én hozom a viharokat és örömem lelem a háborúban, - folytatta Széth, mérsékelt gyanakvással. - A nevem azt jelenti, "Csillogó", és "Az Állandóság Oszlopa". Hős vagyok nagyságom jogán, palotám díszes, vagyonomat száz írnok tartja számon, és szépséges istennők laknak házamban.

- Látod, nincs okod panaszra, - simított végig a holdfény-sápadt vállon az Írnok. - Az istennőidnek se lesz, - tette hozzá megnyugtató hangon.

- Mmmh. - Széth a nyakláncával babrált. - Tudom, telhetetlen vagyok, és önző. De mit tehetnék... gyűlölök veszíteni, és mostanában sokat veszítettem.

Thot hallgatott. Elgondolkodva cirógatta a Sivatag Urának izmos karjait, sima mellkasát. - Talán itt lenne az ideje, hogy kapj is valamit. Töltsd velem az éjszakát, a szolgák ágyat vetnek nekünk. Hálhatsz velem, ha szeretnél.

Széth hátrasandított a válla felett. - Hagynád, hogy meghágjalak? - kérdezte, bár nem gondolta komolyan, hogy az Írnok ilyesmire célzott.

Thot elmosolyodott. - Ha csak megpróbálod, - mondta kedvesen - egyetlen varázsigével leszárítom a megmaradt egyetlen golyódat a vessződdel és fél karoddal egyetemben.

Széth összerezzent, Thot pedig lágyan felnevetett, és engesztelő csókot lehelt az erős vállra. - Ne próbáld meg, ennyi az egész. Gyere. Melléd fekszem, csókollak, simogatlak, és a kezembe veszlek, mert te vagy Széth, az Isteni Kilencség legerősebbje.

- Én pedig, - Széth felkelt a magas ágyról és közelebb lépve két kezébe fogta az Írnokét - Csókolni foglak és simogatni, és ha megengeded, a kezembe veszlek, mert kedves nekem az ajándékod, ó Háromszor Hatalmas, és méltóképpen akarom viszonozni. Vezess a hálótermedbe.
 
Thot kézen fogta a Sivatag Urát, és megindult a sima falú folyosón. Csak addig állt meg, amíg az első útjába tévedő szolgaszellemnek utasításokat adott; Széth elcsodálkozott, hogy az Írnok milyen udvariasan beszélt még ezzel az alacsony rangú teremtménnyel is.

Mire beértek Thot házának belső csarnokaiba, már minden készen állt. A hálóterem szomszédságában egy kisebb fürdőhelység volt, csinos, langyos vízzel teli medencével, a falakon gyönyörű vésetek, az oszlopokon élénk színű festés. Hófehér vásznak, illatszeres üvegek várakoztak a hosszú kőpadon, és a levegőben tömjén édes illata lebegett.

Thot finoman kitessékelt minden szolgálót, csak ő és Széth maradtak; aztán szép sorban levette a saját ruháit, ékszereit, és segített a Sivatag Urának is megszabadulni díszeitől.

Ők ketten nem is különbözhettek volna jobban. Széth magasabb volt, vállasabb, a bőre sápadt, a haja vad, vörös sörény, a szeme égő zsarátnok. Thot karcsúbb volt, törékenyebb, a bőre aranyos-barna, sötét haja szorosan hátrafogva, szelíd barna szemei örök derűvel tekintettek a világba. A kezei pedig olyan finoman formáltak és olyan gyengédek voltak, mint egy istennőé, ahogy Széth izmos testén kalandoztak, könnyedén, mint a pehely.

A víz a derekukat nyaldosta puhán, Széth pedig alig bírt a követelőző, mohó vággyal. Még sosem látta ilyennek a Bölcsesség Istenét, ilyen gyönyörűnek, kívánatosnak. Thot szinte nem is csinált semmit, csak lassan mosdatta társát, de egy-egy pillantása, érintése, egy-egy mozdulata olyan csábító volt, olyan szemérmetlen nyíltsággal csalogatott, hogy a Sivatag Urának férfiassága gyorsabban merevedett, mint eddig bármikor.

Erős kezei Thot köré fonódtak, és közelebb vonták a sudár alakot. Az Írnok elmosolyodott, amikor megérezte a hasának nyomódó kemény vesszőt; nem volt hiú, egy cseppet sem, de azért hízelgett neki, hogy képes rabul ejteni egy másik istent csupán egy kis jóindulatú színjátékkal. Csókra kínálta hát az ajkát; nagyon kíváncsi volt, Széth vajon milyen szerető.

Gyorsan választ kapott a kérdésére - a Sivatag Ura forró szenvedéllyel vette birtokba az Írnok száját, fogai Thot ajkaiba martak, de nem fájdalmasan. Ölelése még szorosabb lett, keze végigsiklott társa testén.

A csók sokáig tartott, és Széth nem húzódott el nagyon; lehelete forró fuvallatként cirógatta az Írnok fülét, nyakát.

- Állj szavadnak, Háromszor Hatalmas, mert eléget a vágy...

- Érzem... - suttogta a Bölcsesség Istene, és Széth ágyékához szorította a sajátját. A Sivatag ura felnyögött a gyönyörtől. Szinte remegve követte a házigazdát az ágyig és alig tudta megállni, hogy ne teperje le; türelmetlen sietséggel hajolt az Írnok fölé, csókolta a nyakát, a mellkasát, becézte, kényeztette. Keze a hosszú lábak közé siklott és finoman megszorította Thot férfiasságát.

Most az Írnok nyögött fel; széttárta sima combjait és magára húzta Széthet, a sápadt vállak köré fonta a karjait és megcsókolta a Sivatag Urát.

Széth morgása mély volt, érdes, mint valami alvilágbéli bestiáé, ami éppen a sarokba szorított prédára készül ugrani. A két kezére támaszkodott, az ágyéka az Írnokéhoz simult; aztán próbaképpen lökött egyet a csípőjén.

Thot levegő után kapott. Noha nem vetette meg a test örömeit, nem merült el benne gyakran; hosszú ideje múlt már, hogy utoljára valakivel együtt volt, és Széth nyers ereje, mohósága nem volt kellemetlen, éppen ellenkezőleg. Az Írnok gondolt egy merészet, és finoman eltolta magától partnerét. Széthnek ez persze nem volt ínyére.

- Mi az, visszatáncolsz? - sziszegte, ám Thot felemelt kézzel hallgattatta el.

- Ne aggódj. Meggondoltam ugyan magam, de nem fogom megszegni az ígéretem. Egy percet adj. - Lehunyta szemeit, ellazította a testét, és suttogni kezdte a mágia szavait. Karcsú kezei lágy mozdulatokkal varázsjeleket róttak a levegőbe. Aztán Széthre mosolygott.

- Most pedig nyúlj a lábam közé, de óvatosan.

A Sivatag Ura felvonta a fél szemöldökét, de a sötét pénisz alá csúsztatta az ujjait - és parázsló szemei elkerekedtek a meglepetéstől. A herék nem voltak sehol, de valami más került a helyükbe: egy hívogató kis nyílás. Széth ujjai beljebb csusszantak és megborzongott a gyönyörűségtől, ahogy megérezte a nedves forróságot és látta, ahogy Thot teste megfeszült.

- Nem gondoltam volna, hogy hajlandó vagy ilyesmire... - dünnyögte, és a hangjába nem kevés elégedettség vegyült. Az Írnok vállat volt.

- Sok dolog van, amit általában nem feltételeznek rólam. De mindenki tudja, hogy szívesen szerzek örömet másoknak. Vedd hát el, ami a tiéd. Örömmel adom.

- Nem kell sietni... - vigyorgott Széth, és a hüvelykujja megkereste az apró rügyet, az asszonyok gyönyörének forrását. - Kétlem, hogy más kedvéért felvennéd ezt a formát, én pedig szívesen megmutatom, mennyire érzékeny. Hiszen úgy szeretsz tanulni.

Thot, ha akart is tiltakozni, már nem tudott - a Sivatag urának gyakorlott keze ügyesen megkereste a legérzékenyebb pontokat, és az Írnok hamarosan reszketni kezdett a gyönyörtől. A férfiassága fájdalmasan lüktetett, és a kínzó vágy még az ő éles elméjét is elhomályosította valamelyest. Szégyen nélkül húzta fel a két térdét, és az ujjai széttárták a szeméremajkakat.

- Széth, kérlek...!

Nagy dicsőség volt így látni a mindig nyugodt, megfontolt Írnokot, és Széth megtépázott büszkesége rohamosan gyógyult. Nem kérette magát tovább, Thot fölé hajolt és lassan behatolt a testébe, kiélvezve minden pillanatot, minden centimétert, és minden elfúló nyögést, ami abból a szépen ívelt, barna torokból tört elő. 

A Bölcsesség Istene valóban most először öltött - ha csak részlegesen is - női formát, és az érzés, ahogy egy kemény, forró vessző fokozatosan utat talált a belsőjébe, az semmi másra nem hasonlított. Más volt, mint egy férfival szeretkezni, annyira más! Valahogy mélyebb, bensőségesebb; és Thot abban a pillanatban teljesen átérezte, hogy a nők micsoda hatalmas áldozati ajándékot kínálnak minden férfinak, akit magukba fogadnak. Szorosan átkarolta Széth nyakát, és a sápadt vállba temette az arcát.

- Jól vagy? - mormolta a Sivatag Ura kérdőn. Beképzelt volt és hiú ugyan, de volt is mire; nemegyszer bókoltak neki sokat tapasztalt hölgyek, magasztalva a méreteit. - Olyan szűk vagy, mint egy érintetlen lány...

Thot megcsókolta. - Ne félts, semmi bajom. Egy kicsit elkalandoztam... - kisöpört egy vörös tincset Széth homlokából. - Taníts még.

- Nagyon szívesen. - A Sivatag Ura gondosan úgy helyezkedett, hogy szilárdan támaszkodjon az ágyon, Thot hosszú lábait a dereka köré vonta, aztán lassan hátrahúzódott egy kissé, hogy ismét előrelökhesse a csípőjét. Kicsit furcsa volt az érzést és a látványt összekapcsolni, de mivel mind a kettő kedvére volt, Széth nem gondolkodott sokat. Teljes mértékben ki akarta élvezni az ajándékát.

A Bölcsesség Istene szaporán szedte a levegőt. A gyönyör átjárta az egész testét, kicsit még félelmetes is volt ilyen mélyen érezni. Széth egyáltalán nem volt durva; ellenkezőleg, lassú tempót diktált, a mozdulatai lágyak voltak, jobbja gyengéden simogatta szeretője csípőjét, combját. Meglepően figyelmesen viselkedett, és Thot újra elcsodálkozott, hogy egy férfi, aki az ágyban ilyen tehetséges, miért olyan erőszakos és önző minden más esetben.

A percek teltek, a forróság fokozódott. Széth izmos teste úgy csillogott a holdfényben, mint a sivatag homokja, szemeit félig lehunyta; szép volt és méltóságteljes. Thot elgyönyörködött benne, felvette a ritmusát, az akaratára bízta magát; tökéletes harmóniát teremtett kettőjük között. A tempó fokozatosan gyorsult, a lökések szenvedélyesebbek lettek. Az Írnok karcsú teste megfeszült, tudta, hogy már nincs messze a beteljesülés.

Széth azonban legbelül rettegett. Félt attól, hogy megcsonkított teste nem lesz képes helytállni, hogy szégyenszemre kudarcot vall, hogy kinevetik… Elbizonytalanodott, megtört a lendülete, és ez feldühítette. Nem akart gyenge lenni, nem akart félni! Magában Réhez fohászkodott segítségért.

Thot észrevette a változást, és aggódva simított végig szeretője arcán. Nem volt szokása mások gondolatai között kutakodni, de most úgy érezte, muszáj. Széthen látszott, hogy valami nagyon nyomasztja, és a szorongástól a saját tökéletességébe vetett hite is megingott. Az Írnok finoman végigsimított hát elméje szellemujjaival a másik férfi gondolatain, és mikor megérezte a legerősebb érzelmeket, már tudta, mit kell tennie.

Most ő mozdult, a combjai megszorultak Széth dereka körül, a kemény vessző még mélyebbre hatolt, és Thot nem tudott elfojtani egy gyönyörrel terhes nyögést.

-Széth, - suttogta vágytól fátyolos hangon, - Kérlek, Széth… add nekem! Tölts el a magoddal…!

A Sivatag Ura egycsapásra elfelejtkezett minden aggodalmáról; soha nem tudott ellenállni a kihívásoknak. Kértek tőle valamit, és átkozott legyen, ha nem teljesíti, méghozzá sokszorosan! Új erőre kapva lendült előre, olyan mélyre temetve férfiasságát a hívogatóan forró testbe, ahogy csak képes volt.

Nem kellett sok, csak pár heves mozdulat, és már nem volt visszaút; Széth hátravetette a fejét és felkiáltott, ahogy elélvezett. Thot szintén nem bírt néma maradni; a belsője szomjasan szívta magába a forró, fehér folyamot, ami elárasztotta.

Eltelt pár perc; a két isten azalatt kifújta magát. Széth kihúzta lankadó férfiasságát Thot testéből, és az Írnok mellé heveredett; fél karral átölelte a karcsú derekat. Most már nyugodt volt; bizonyítékot szerzett rá, hogy még mindig igazi férfi.

A Bölcsesség Istene nyújtózott egyet. Egyetlen másodpercet sem bánt meg az éjszakából, örült, hogy szívességet tehetett Széthnek, és a cserébe kapott gyönyör bőven kárpótolta minden erőfeszítését. Amikor összeszedte a gondolatait, megint a mágikus erőkhöz fordult, hogy visszaváltoztassa magát.

Döbbenten ült fel, mikor a varázslat megtagadta, hogy létrejöjjön. Ilyesmi még soha nem fordult elő; Thot a Mágia Istene is volt, ismerte a törvényeit, és csak Ízisz parancsolt az övénél nagyobb erőknek. Mégis, képtelen volt visszaváltozni, a teste továbbra is félig férfi, félig nő volt. Az Írnok összeszorította az ajkait, és elszántan tovább varázsolt; tudni akarta, miért nem volt sikeres az első ige.

Széth nem tudta mire vélni a sötét kifejezést Thot arcán. Egy darabig figyelt, aztán feltápászkodott ő is.

- Mi a baj…?

Thot tágra nyílt szemekkel bámult a semmibe; egyik finom keze a hasán nyugodott.

- Széth… A magod szárba szökkent bennem.

- Micsoda?! – a Sivatag ura hátrahőkölt. – De hiszen én… - nem folytatta. Soha nem volt képes megemészteni, hogy nem tudott gyermeket nemzeni.

- Tréfálkozol, Írnok? – morogta dühösen. Thot azonban megrázta a fejét.

- Megfogantam, és nem tudok addig visszaváltozni a saját alakomba, amíg valami növekszik bennem. De ez nem egy új élet… Valami más. Hatalom és erő. És még ma éjjel világra fog jönni. – Széthre nézett. – Nem hazudnék neked, tudod jól. És hidd el, nem szerepelt ilyesmi a terveim között. De ami történt, megtörtént, és aminek meg kell történnie, az meg is fog. Szeretném, ha mellettem maradnál ma éjszaka. Fontos lehet.

A Sivatag Ura fészkelődött. – Rendben van, - jelentette ki végül. – Vigyázok rád, ahogy Ré életét is őrzöm.  

A Bölcsesség Istene mosolygott. – Köszönöm. Ne aggódj, nem lesz semmi gond. Most azonban pihenjünk; kimerültünk mind a ketten, és rám még vár jó néhány nehéz perc.

Széth bólintott. Amikor mindketten leheveredtek, a könnyű takaró alatt önkéntelenül is Thot forró hasára simította a kezét. Nem volt ugyan varázsló, de még így is megérezte a mélyben lassan örvénylő erőt.



Valami neszre ébredt; álomittasan pattant fel, hogy szembenézzen bármiféle fenyegetéssel. Csak pár másodperccel később tudatosult benne, hogy valaki fájdalmasan nyögdécsel mellette.

Thot meztelen testén verejték gyöngyözött, apró, sekély kortyokban kapkodta a levegőt. A combjai közül édes illatú, olajos folyadék csorgott, egészen eláztatta az ágyat. – Sz-széth… Elkezdődött.

- Szólok a szolgáidnak, - nyelt egyet a Sivatag Ura, és felállt. Az Írnok azonban megállította.

- Ne, nem kell. Minden rendben lesz… semmire sincs szükségem, csak maradj itt.

Széth úgy festett, mint aki legszívesebben futásnak eredt volna, de végül visszaült Thot mögé, és a lábai közé húzta az Írnokot, félig ülő helyzetbe. Tétován átölelte a sudár alakot és lesandított; Thot hasa éppen csak egy kicsit domborodott, alig lehetett észrevenni.

A percek csendben peregtek, csak az Írnok zihálása hallatszott – a fájdalom egymást követő gyors hullámokban árasztotta el a testét, majd állandóvá vált és szinte elviselhetetlenségig fokozódott. Thot érezte, ahogy valami megpróbál kitörni belőle, a végsőkig feszítve belülről; a szeme is könnybe lábadt a kíntól, a fájdalom ellopta a levegőjét. Vakon tapogatózott támaszért, és mikor a keze Széthébe akadt, hálásan szorította meg.  

A fájdalom fehér izzása mindent elborított egy kis időre és az Írnok felkiáltott; aztán a kín kicsit alábbhagyott és valami végtelenül lassan végigcsusszant a síkos folyosón, amíg el nem érte a bejáratot. A holdfény sima, ezüstös felületen csillant, és egy perc múlva egy tojás perdült az ágyra.

Thot kimerülten hevert Széth karjaiban. A Sivatag Ura egy pillanatra elmélázott azon, milyen könnyű lenne most megölni, de nem moccant, hogy meg is tegye. Thot-ot nehéz volt gyűlölni, és túl nagyhatalmú, túl fontos volt egyébként is. Széth gyengéden lefektette és kiosont a hálóteremből; hamarosan egy nedves vászonnal tért vissza, hogy felfrissítse kissé az Írnokot. Az hálás sóhajjal fogadta az enyhítő hűvöst.

- Jól vagy? – kérdezte Széth halkan. Thot bólintott.

- Kimerültem, de minden rendben. Világra hozni valamit a legnehezebb munka mind között. Köszönöm, hogy mellettem voltál. Segíts felülni, kérlek.

Széth megtámasztotta az Írnok hátát, ő pedig a tojásért nyúlt. Akkora volt, mint a ludaké, a külseje sima, mint a csiszolt drágakő, és szinte világított, mintha magába szívta volna a Hold fényét. Thot lehunyta szemeit és a homlokához érintette a tojást. Tudni akarta, miféle erő rejtőzött benne.

Kisvártatva Széthre pillantott, aki kérdőn nézett vissza. A Bölcsesség Istene elmosolyodott.

- Most már értem. A lelkem mélyén mindig is igazságtalannak tartottam, hogy nincs gyermeked, és amikor elhatároztam, hogy megajándékozlak, titkon azt kívántam, bárcsak képes lennék a leghőbb vágyadat teljesíteni. A testem és a szívem pedig úgy döntöttek, segítenek nekem ebben. A te erőd felhasználásával megalkottak egy új varázslatot. Fogd ezt a tojást, Széth; ez is az én ajándékom. Ha úgy érzed, itt az ideje, törd fel és idd meg; akkor képes leszel gyermeket nemzeni egy asszonynak.

A Sivatag Ura szóhoz sem jutott. A tojás melegen, erőtől lüktetve pihent a tenyerén, készen arra, hogy megadja neki azt, amit sosem volt képes elérni. Micsoda királyi ajándék!

Thot kisétált, hogy megfürödjön; amikor visszatért, már az eredeti alakját viselte. Egy varázslattal rendet tett a hálóteremben, és gyengéden maga mellé húzta Széthet.

- Gyere, aludjunk. Ma éjszaka már eleget tettünk.

A Sivatag Ura bólintott. – Különösen te, Háromszor Hatalmas. Köszönöm az ajándékot, megörvendeztetted vele a szívemet.

- Szívesen, - mosolygott az Írnok, és lehunyta szemeit.

Nem telt bele sok idő, és teljes csend honolt Thot házának termein. A sötétben, karnyújtásnyira az ágytól a varázstojás halványan derengett.



~VéGe~