Író: Kíra&OKami
Páros: Logan/Victor (Rozsomák/Kardfog)
Korhatár: PG
Figyelmeztetés: -
Spoiler: talán egy hangyányi a filmre vonatkozóan
Megjegyzés: Szőrös állatok egymás közt. XD
Fegyverszünet
Az ezüstbogár lüktetett.
Minden egyes szívveréssel egy időben egy-egy apró impulzus borzongott végig Victor gerincén. Felállt tőle a szőr a hátán. Az aprócska, pókforma ékszer makacsul kapaszkodott a tarkójába, a hátán a pici piros kő kárörvendően csillogott. Nem lehetett levenni. Az az átkozott bűvész értette a szakmát; Victor egyszerűen képtelen volt rávenni magát, hogy odanyúljon, és kitépje a bogarat; pedig gondolt rá nemegyszer. Abba sem hagyta, ha pontosak akarunk lenni. De a varázslat, amit a pókocska közvetített, bilincsbe verte Kardfog akaratát. Nem térhetett el a kitűzött céltól, nem fordulhatott a Mester ellen - meg kellett találja Logant, és élve visszavinnie a kisebb palotának is beillő házba, ahol száraz növények és halál szaga terjengett a levegőben.
Victor gyűlölt rabszolga lenni. Éppen ezért nem is tervezte, hogy sokáig az marad; a bűvész szerencsére elkövetett egy nagy hibát. Elfelejtette, hogy Logan - Jimmy - jó fiú. A levegőbe szimatolt, és egy pillanatra lehunyta a szemét; jó ideje múlt már, hogy utoljára érezte ezt a bársonyos, mély, leheletnyit édes illatot.
Élesen elütött a sós víz és a bambusz aromájától. Logan közeledett, Victor izmai pedig megfeszültek. Erősnek kellett lennie. Le kellett győznie a varázslatot, ha csak egy kis időre is - nem hagyhatta, hogy az az átkozott boszorkánymester bármit is tegyen Jimmyvel; elvégre Victor tett egy fogadalmat: csak ő ölheti meg. Tudta, hogy mire számítson. Elrugaszkodott az alacsony háztetőről.
Logan ösztönei előbb kapcsoltak, mint hogy a férfiban tudatosult volna a támadás. Karmai - adamantium, mióta csak emlékezett - kipattantak, térde meghajolt és félregördült. Orrában ismerős szag volt - Creed. Felkavaró, ellentétes érzelmek lángoltak fel egy pillanatra; a düh és leheletnyi félelem mellett fájó hiány és öröm. Logan nem értette őket, és nem volt ideje kigondolni, miért; a másik túl közel volt. Előre vetette magát, készen arra, hogy vért fakasszon, amiért megzavarták, miközben a múltját kutatta.
- Helló, Logan. - A hang mély volt, rekedtes, de mégis furcsán puha, vagy inkább kásás. Kardfog a földre lapult, mint egy nagymacska; villogó borostyánszín szemekkel méregette a közte és prédája között húzódó távolságot. - Öröm téged újra látni.
- Legalább egyikünknek jó napja van... - morogta Logan. Bár a csontjai törhetetlenek voltak, Victor nagyobb volt, gyorsabb és izmosabb; nem kellett hozzá sok összecsapás, hogy megtanulja. Mégis, ha harcra került a sor, szinte kísérteties pontossággal tudta, hogy Creed hogyan fog támadni, hogy hogyan kell az öklét kikerülni. - Mit akarsz? - kérdezte. A környék nem volt teljesen elhagyatott, de itt legalább nem tudták elásni egymást a hóban. A gondolat megakasztotta egy pillanatra, de Logan még régebben elvetette azt az ötletet, hogy Creedből verje ki a válaszokat, mint lehetetlent.
Kardfog izmos teste megremegett egy pillanatra, talán egy árnyalatnyit hátra is hőkölt - aztán előrelendült, könnyedén és villámgyorsan. - Valaki a bőrödre pályázik, öcsi, - vicsorgott ugrás közben. - Szarrá kéne verjelek és elvinni az irhád neki - csak a szokásos.
Logan a karmaival fogadta Creedet, vért fakasztva, ahogyan igyekezett talpon maradni. Érezte, hogy valami nincs rendben - Victor ritkán figyelmeztette az áldozatait -, de nem tudta, pontosan mi. Remélte, elég ideig eszméleténél lesznek mind ketten, hogy rájöjjön. - Ki? És mennyit kapsz érte? - érdeklődött összeszorított foggal.
Éles karmok szaggatták fel az ingét a hasán. Creed felmordult és a szemei összeszűkültek. - Nem akarlak... megölni, - sziszegte. Ez az egész fókuszálós dolog nehezebb volt, mint azt képzelte. Lehet, hogy annak idején Strykernek igaza volt... A keze szinte magától lendült újra.
Logan elhajolt, majd a következő pillanatban teljes erőből Creed térde felé rúgott. Ha igaz, amit Victor mondott, és most nem volt oka kételkedni, akkor először a földre kell küldje a másikat. Ha valaki képes volt Victort befolyásolni, akarata ellenére ráuszítani... Logan inkább bele sem akart gondolni. - Zsarol? - A szó rossz ízt hagyott a szájában. - Vagy telepata?
- Kibaszott varázsló... - nyögte Victor - részben azért, mert megreccsent a csontja. A két kezére támaszkodott, és a sértetlen lábával Logan mellkasára célzott - a vasalt katonai bakancs vastag talpa tompán puffant, ahogy célba ért.
Rozsomák elharapta a nyelvét, ahogy a tüdejéből kiszaladt a levegő. A vére fémes íze ismerős volt, de a hidegvérét megőrizte. - Hogyan? - Kiköpött. Két lépést hátrált, hogy legyen elég lendülete, mielőtt Creedre vetette magát, készen arra, hogy a földre döntse a másik fickót. Furcsa volt úgy harcolni, hogy a düh, amit érzett nem Victorra irányult, hanem arra, aki a háttérből mozgatta a szálakat.
Talán az ütés ereje megzavarta a kis szerkentyűt. Victor karmai még hosszabbak lettek, alig pár centire remegtek csak Logan arcától; de Kardfog még tudott beszélni. - Bogár... a nyakamon... - lihegte; riasztó volt látni, ahogy kezdett vérbe borulni a szeme. - Szedd le, Jimmy.... szeddleszeddleszeddle!! - a csaknem-könyörgés vérfagyasztó üvöltésbe fulladt; Creed szétrántotta a két kezét, és Logan arcába fejelt.
Aztakurva....! Logan orrában megreccsent valami, mielőtt a fájdalom jelentkezett volna. Ösztönösen csapott vissza, a karmokkal Creed oldalát célozva. Aztán az adrenalin és a hideg düh vette át az uralmat, és Logan behúzta a karmait mielőtt a tenyere élével rézsútosan Creed tarkójára csapott. Remélte, hogy az ütés elég ahhoz, hogy a varázs vagy bogár leessen.
Mint kiderült, tévedett. Az ezüstös kis pókforma apró lábaival szilárdan kapaszkodott a bőrbe; ám Victor erőfeszítései sem voltak hiába. A nagydarab mutáns a földre lapult ismét és előrehajtotta a fejét - az egész teste remegett, az ösztönei üvöltve bíztatták, hogy üssön, üssön, üssön! De végre talált valamit, egy villanásnyi emlékfoszlányt, amire koncentrálni tudott - és egy buldog elszántságával kapaszkodott belé. - Gyorrrsan... - kurrogta; a hangja inkább emlékeztetett vadállat morgására, mint emberi beszédre.
Logan visszanyelte a válaszát, inkább lecsapott megint. Most, hogy látta az apró bogarat, és Victor nem próbálta kibelezni, könnyebben ment. Megfogta, és teljes erejét beleadva próbálta kirántani Victor bőréből a makacs jószágot. Ha nem sikerül, még mindig ott van a lehetőség, hogy kivágja, de azt nem akarta megkockáztatni, amíg nem muszáj. Nem volt benne biztos, hogy Creed öngyógyító képessége megbirkózna az átvágott gerinccel vagy sem, és nem akarta tolószékbe kárhoztatni a másikat.
A kis dögnek elképesztően hosszú, hajszálvékony lábai voltak; valószínűleg Victor gerincébe kapaszkodtak, kettő pedig gyanúsan a koponya felé mutatott... Kardfog üvöltött a fájdalomtól, ahogy a varázslat bosszút állt; a körmei felszaggatták a földet, egy vagy kettő bele is tört a kemény talajba. De egyszerre csak vége lett - Creed összegömbölyödött, és felvinnyogott a megkönnyebbüléstől. Most már csak várnia kellett egy kicsit, míg a szervezete helyrehozott minden kárt.
Logan letörölte a vért az arcáról a szabad kezével, majd egy határozott mozdulattal összeroppantotta az ezüst pókot. Tartott tőle, hogy ha egyben hagyná, még megpróbálna visszamászni az áldozatára. Nem volt robbanás, de az ujjai megégtek, ahogyan a mágikus energia kiszabadult, és Logan felszisszent, majd a földre dobta a darabokat. Creed még mindig össze volt gömbölyödve, és a keserű szájíz visszatért, bár nem tudta volna megmondani, miért. A bakancs orrával óvatosan megbökte Victor oldalát. - Megvagy? - érdeklődött.
- Ne rugdoss, mer' kiheréllek... - Creed felült, és megropogtatta a nyakát. - Kösz, Jimmy.
Logan bólintott, válaszképpen. A közvetlen veszély elmúlt és most volt pár percük, hogy kifújják magukat, megvárják, amíg az adrenalin feloldódik. Néhány méterre volt egy szilárdabbnak tűnő oszlop, annak támaszkodva figyelte Creedet. - Muszáj Jimmy-nek hívnod? Meg öcsinek? - kérdezte, kissé vehemensebben, mint szerette volna. A megszólítás csak most tűnt fel neki.
- Az vagy, - felelte Kardfog egyszerűen. Gyűlölt adósa lenni bárkinek is; Logan számára pedig semmi sem volt értékesebb a múlt igazságainál. És különben is... felrémlett előtte az emlék, ami segített nyugton maradni, és beleborzongott. Ő is sokat felejtett, mert felejteni akart... de az emlékek megvoltak, az agya mélyén valahol. - Kezdek már öreg lenni ehhez... - dünnyögte Kardfog bosszúsan, és megropogtatta az ujjait. A friss körmök fehérek voltak, fényesek.
Logan arckifejezése még komorabb lett, ahogyan Victorra nézett. Ha igaz, amit Creed mond... Hirtelen ott termett Victor előtt, esélyt sem adva a másiknak, hogy védekezzen. Balja belemarkolt a sötét, sörényszerű hajba míg a jobbjának bütykei az ádámcsutkához értek. - Hazudsz? - sziszegte, maga sem tudva, hogy milyen választ akar.
- Szoktam, - vigyorgott Creed. - De ha elvágod a torkom, az nem változtat a tényen, hogy a neved Jimmy. Meg hogy ugyanaz a rohadt kurafi volt az apánk... Értékelném, ha elengednél, tudod.
Logan ökle megszorult; de a karmok a helyükön maradtak. Egy pár másodpercet kivárt, mielőtt elengedte Creedet és elhátrált. A sok apró, kényelmetlen önellentmondásos érzelem, amit Victor ébresztett végre a helyére került; mint amikor a kirakó össze nem illő darabkái közé betesznek még egyet, ami nélkül a kép értelmezhetetlen lenne. - Ha ez igaz, miért akartál kibelezni pár éve? És miért most miért nem?
- Az ember nem fordít hátat a családjának, - vonogatta a vállát Victor. - Te megtetted. Utálom az ilyesmit. Voltak munkaadóim, akik szintén téged akartak... egy zsoldos legalább próbálkozzon. - Megvillant a szeme. - De ez a kis rohadék most más. Elkapott, kötelet kötött a nyakamba, és az életedet akarta... Ezt is nehezen viselem. - Kardfognak viszketett a gerince. Az őszinteség, mint olyan, már régóta csak mint esetleges lehetőség jött szóba; el is szokott tőle. De Jimmy... mégiscsak az öccse volt, na.
Logan felmordult, de nyugton maradt. Hogy Victornak jó oka lehet rátámadni az eddig nem fordult meg a fejében, bár a magyarázat kevés volt. Elvégre, ha hátat is fordított neki, attól még testvérek maradtak. - Segítek elkapni a mocskot. De csak ha mindent elmondasz, Victor. Mindent.
- Mit gondolsz, én nem akarom felszecskázni? - mordult fel Kardfog, aztán megállt egy pillanata - Régen szólította bárki is a keresztnevén. - Varázsló a fickó. Francos hókuszpókuszokkal dolgozik, nem technológiával. Talán mutáns... De akinek ilyen ereje van, az legyen inkább halott. Zombikat küldött ellenem. Halott embereket, Jimmy. Messziről bűzlöttek. - megrázta a fejét. Amikor az első élőhalott lecsapott, még akkor sem akarta elhinni, hogy a horrorfilmek valóra válhatnak. - Egy nagy házban lakik... jó régi lehet. A fazon is az... kicsi és göthös. - Elgondolkodott. - Valamit mondott... Hogy miért kellesz neki. Hnn, "chikara", az erő. Lehet, hogy ki tudta volna verni belőlünk az öngyógyítást.
- Azt gondolom, hogy kell a segítségem, mert elsőre simán elkapott téged - mutatott rá Logan. - És ha azt akarta, akkor azelőtt kéne elkapnunk, hogy valaki mást talál, akinek a képességét ellophatja... Kinyújtózkodott és elvigyorodott. Ez az arckifejezés az elmúlt évek alatt egyre ritkábban jelent meg, és most jól esett humorból kivillantani az összes fogát. - Bár a zombikkal könnyű dolgod lehetett; elvégre azok agyat akarnak...
- Hülye... - morcult Kardfog. - Elkapott volna téged is... Azok a dögök nem gyógyulnak, de nem is éreznek semmit; ha letéped a lábát, akkor karmolni fog. - Feltápászkodott. - Szerintem a varázslónk a haláltól fél. Elvégre mi sem vagyunk túl fiatalok, aztán mégis jól bírjuk a gyűrődést.
- Az agyukat kell célozni, minden horrorfilm szerint. - Logan odalépett Creed mellé, de nem nézett annak arcára, ahogyan megkérdezte: - Mikor születtem?
Creed vigyorgott, de minden hátsó szándék nélkül. - Az ezernyolcszázas évek végén. Mondom, egész jól tartjuk magunkat.
Logan felkapta a fejét, és rábámult a ... testvérére. Több, mint száz év, és alig párra emlékszik belőle? Nem csoda, hogy rémálmaiban váltakoztak az egyenruhák, az ellenfelek és a fegyverek az első világháborústól a modernig. - Ha itt végeztünk... - nyelt egyet, majd belemarkolt Creed ingébe és közel rántotta magához a másik férfit. Az agresszió ismerős volt, bár a tudatalattija szerint valami másnak kellett volna követnie, valami édesnek, a szavak helyett. - Tudni akarom, mire kéne emlékezzek!
Victornak világéletében problémái voltak az önfegyelmezéssel. Most sem gondolkodott sokat, Logan dereka köré fonta a karjait, és megcsókolta régi, legkedvesebb ellenfelét. A benne tomboló vadállat szenvedélye előtört, egy hosszú percre minden olyan lett mint régen - harmatos hajnalok, rossz kávé illata a tiszta erdei levegőben, nevetés és játékos morgás; két fiatal farkas kergetőzik a selymes fűben, tanulva az életet, a vadászatot, egymást...
Logan tiltakozni is elfelejtett néhány pillanatig, annyira meglepődött. De a csók nem volt rossz, nem volt kellemetlen; szinte természetesnek érződött. Félig lehunyt szemmel viszonozta végül, mint aki maga sem biztos abban, hogy mit csinál. Azonban abban biztos volt, hogy nem először csókolja Victort; és hogy a felsejlő emlékek, futó érzések alapján nem álltak meg a csóknál a múltban.
Hátrébb húzódott, és végignyalta az ajkát, ami szinte bizsergett, most, hogy Victor nem érintette. Nem volt benne biztos, hogy folytatni akarja vagy sem most. - Emiatt zavart annyira, hogy hátat fordítottam neked? - érdeklődött. A hangja karcosabb lett, szinte érdes.
Hegyes fehér szemfogak villantak elő Kardfog szájából, egy ingerült morgás kíséretében. - Emiatt is, - morogta. Ez volt az igazság. Hiányzott a szex, a meleg, erős test az ágyból, az érintések... És a megnyugtató szavak, a rendreutasítás, az észhez térítő pofonok. Amikor az öccse faképnél hagyta, Victor egyedül maradt, és nem volt, aki a helyes úton tartsa.
Logan elmosolyodott. A válasz felért egy vallomással, de tudta, hogy el kell halassza a további kérdéseit ezzel a témával kapcsolatban. Elvégre nem akarta megsérteni Victor büszkeségét, legalábbis addig, amíg Creed az összes végtagját szabadon tudta mozgatni. Ellépett és megfeszítette az izmait egy pillanatra. A karmok ki- majd visszacsúsztak az alkarjába, egy pillanatnyi ismerős fájdalommal.
- Vadásszuk le ezt a mocskot, aztán ... folytassuk a beszélgetést. Rendben?
Victor helyeslően felmordult. - Benne vagyok.